Érdekes és perverz dolognak tűnik, ha meghallom, hogy nő rendezett horrort. No nem a hímsovinizmusom miatt (de csak is emiatt), hanem mert másként látják, és más oldalról közelítik meg az archetípusokat. Már Mary Shelley Frankensteinje is intelligensebb és kevésbé direktebb rémtörténet, mintha férfi írta volna. Kathryn Bigelow úgy mesélt vámpírokról, hogy maga a szó egyszer sem hangzik el a filmben, Mary Lambert a zombik esetében tette ugyanezt, Antonia Bird pedig a farkasemberré válás, a kannibalizmus rémtettének szörnyűségéről mesél, olyan empátiával, amilyennel csak nő tud.

Boyd százados a mexikóiak ellenni háborúban tanúsított gyávaságának köszönhetően kiérdemelte, hogy a napfényes Kaliforniába helyezzék át. Sierra Nevada természetesen soha nem látott napot, fent a hegyekben, köldökig érő hóban, a természet közel sem lágy ölén, csak az istent nem félő aranylázban égő öngyilkosok koslatnak. Itt várja Boydot egy kis alakulat, hét fővel: egy indián testvérpárral, egy könyveket bújó ezredessel, egy fogyatékos közlegénnyel, egy alkoholista szanitéccel, egy folyamatosan halucinogén fűveket szívó kiskatonával és egy magát Rambonak képzelő örülttel, szóval Amerika hadseregének krémjével. Az időjárást leszámítva, túl sok izgalom nem éri az itt élőket, nyugállományú munka ez, de egy csillagfényes éjszakán, idegen tűnik fel, átfagyva, félig holtan. Miután felmelegítik, és némi ételt jutatnak belé, kiderül nem egy szokványos erdőkerülővel van dolguk. Colqhun elmeséli, hogy társaival átakartak vágni a hegységen, de egy nagy hóvihar elkapta őket, ezért egy barlangba menekülve próbálták átvészelni a téli hónapokat. De a tél itt hosszú, a lovak, a tehenek, a kutyák és a bőr övek, cipők száma viszont véges. Miután minden ehetőt megettek, egymás ellen fordultak. De aki egyszer megízleli az emberhúst, annak étvágya sokkal intenzívebb és kínzóbb lesz. Mikor a csoport már csak három főre zsugorodott, Colqhun fogta magát és inkább menekülőre fogta, magára hagyva az egyetlen nőt, annak őrült, húsra éhes férjével. A jóra való ezredes a történet hallatán kijelenti, másnap útnak indulnak, mert kutyakötelességük megmenti a nőt, ha van rá még esély. Csak sajnos a mentőakció egy icipicit más fordulatot vesz, ugyanis a barlangnál Colqhun megmutatja igazi arcát.

Nagyon könnyű dolga van annak, aki DVD kiadás céljából fejezetekre akarja bontani, és nevesíteni a mozit. Van háborús konfliktus, majd Jack London-i kaland, kőkemény horror a székkarmolászós fajtából, és a végén egy olyan hatvan perces mexican standoff, amit Tarantino is arcát szétszakító Joker vigyorral tudna konstatálni.

A színészi játék szuperlatívuszáról olyan nagy nevek gondoskodnak, mint Guy Pearce, Robert Carlyle, David Arquette és Jeffrey Jones. Eredetileg Milcho Manchevski (Before the Rain) rendezte volna, de mivel folyamatosan átírta a forgatókönyvet, illetve két héttel megakarta hosszabbítani a forgatást, ezért a Fox úgy döntött megválik a rendezőtől. Carlyle ajánlotta Antonia Bird direktort, akivel már közösen korábbi sikeres filmeket készítettek, ráadásul üzleti partnerek is voltak.

Ami a legkülönlegesebb hangulatot kölcsönzi a filmnek, az elsősorban a kiváló zene, ami folyamatosan változik és együtt lüktet a mozi cselekményével. Nem is értem Michael Nyman és Damon Albarn, miért nem kapott Oscar jelölést érte. (Alapból nem értem, hogy Nyman nem kapott még egyáltalán egyik filmzenéjéért sem) A  zeneszerzők főleg az izgalmas részeknél vannak igazán elemükben, Colqhun vadul és átalakul, a katonák szép lassan rájönnek, hogy most kurvára rábasztak, a füledben lüktet a vér, a szemgolyód fel alá cikázik, gondolat nem fut át az agyadon, a zene egyre hangosabb és állatiasabb, a cselekmény pedig végleg beszippant. Aztán kicsit enged, morbiddá válik, de csak egy percre hagy szuszani, hogy aztán újból egy sakk matt helyzetbe lökjön, amit megint csak lélegzet visszafojtva nézel. A mozinak az ilyen pillanatokban rejlik a nagysága, és öröm nézni, ilyenkor milyen összhangban mozgott rendező és színész, operatőr és vágó, zeneszerző és hangtechnikus. Nem az a darab amit sokszor előveszel, de néha, amikor már elég idő eltelt, akkor öröm újra betenni és átélni azt a bizonyos lúdbőr hatást a tested minden porcikáján.

 

Értékelés: 10/10

Miskei