Summer Camp (2015)

summercamp_thumbAlberto Marini, a kiváló spanyol thriller az Amíg alszol írója – de köze volt még A gépész, illetve a Darkness – A rettegés háza című produkciókhoz – ezúttal egy nyári táboros-bezombulós filmbe vetette bele magát, amivel néhány zsáner-frissítő ötlet kivételével nem igazán alkotott maradandót, de legalább a klasszul sikerült baglyos logója emlékezetes marad, haha!

Egy világ végén lévő spanyol nyári táborba felügyelőnek jelentkezett amerikai fiatalok egy nappal a gyerekek érkezése előtt éppen felkészítik a helyet, amikor az egyik okostóni megharaptatja magát az éppen elpusztításra váró veszett kutyával. Aztán pedig szereplőink hirtelen bezombulnak, aminek okát nem igazán lehet megmagyarázni. Röviden ennyi lenne a történet.

summercamp_1Amit frissnek és ötletesnek találtam ebben az alig másfél órás produkcióban, az a jelentős momentum, hogy a szereplők megőrülése (bezombulása) csak bizonyos ideig tart, tehát nem jelenti a kór elkapása egyből a halálukat; viszont a normálissá való visszaváltozást ugye nem tudhatják a többiek, ergó a bizalom központi kérdéssé válik a cselekményben. Egy másik jelenség – amit nem túl sok horrorban láttam, pedig szintén elég érdekes tud lenni – az pont a nyelvi korlát, spanyol vs angol kommunikációs entrópia, amely bizony itt egyik (mellék)szereplő halálát is okozza.

summercamp_3Maga a film viszont egy elég gyenge lábakon áll. Éppen hogy felskiccelt szereplőinkkel nem igazán lehet szimpatizálni, ahogy a bezombulás némi smink és fekete löttyel használatában ki is merül, és a kór eredetét bemutató, erőltetett magyarázat sem lopta be magát a szívembe. Szerethető klisék persze akadnak (meg fúróval lyukasztott talp), de valahol az elnagyoltsága miatt sikerült olyan közepesre. Felejthetőre.

Értékelés: 6/10

eyescream

 imdb-share-logoyoutube-logo

Be the first to comment on "Summer Camp (2015)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.