Vannak az életben olyan filmek, melyeket teljesen véletlenül és gyanútlanul tekintünk meg, aztán arcul vágnak minket egy jókora bűzlő, nyers hallal, mi meg csak pislogunk, és azt kérdezzük, hogy miért is történt mindez. A The Green Elephant pontosan ilyen alkotás, amelyet egy olyan csoportban ajánlottak nekem, ahol gyakorlatilag tabuk nélkül a legizgalmasabb, legelbaszottabb művekkel lehet találkozni. Márpedig ilyenekre azért van szükség, mert fenomenális gyöngyszemek rejtőzhetnek a horrorfilmek pöcegödrében.

Ez a cikk rengeteg káromkodást és csúnya szót fog alkalmazni, így akit ez zavar, kérem, hagyja ki.

Két katona, akik egymást bratishka-nak (kis testvér) és poekhavshij-nek (őrült) szólítják, egy börtöncellában tengetik megérdemelt büntetésüket. Igazából nem tudni, hogy miért kerültek ide, mit követtek el, ártatlanok-e, de egy idő után ez lesz a legkisebb gondunk. A fiatalabbik megpróbálja túlélni a megpróbáltatásokat, de cellatársa össze-vissza hadovál mindenféle történeteket, be sem áll a szája, így az első tíz-húsz perc után iszonyatosan elegünk van belőle, hiszen összefüggéstelenül locsog, láthatóan ezzel alaposan felkúrva a másik fiú agyát. A film felépítése eddig tökéletes, hiszen egyre inkább átérezzük a bezártságukat, illetve a kis testvér frusztrációja hamar átragad ránk is. Kicsi börtönszoba, két emeleti priccs, dohos, nedves padló, csöpög a fűtőtest, hideg van, éheznek, ráadásul időnként beugrik az őr, és elrángatja a fiatalabbat, hogy pucolja ki a budit. Egy villával… Nem elég, hogy bent a szarságokat kell hallgatnia, az üres fecsegést, de még kint is egy sziszifuszi munkát kell elvégeznie, kaparhatja a fekáliát a vécékagylóból. Az a balfasz őrült meg folytatja a szövegelést, attól függetlenül, hogy behúz neki néhányat, vagy éppen kurvára le szeretne már feküdni aludni. Az az isten barma képes kitalálni egy nonszensz dalocskát, amíg ő a szaros vécét vakarja, és mindenképpen fel szeretné vele vidítani, pedig semmi másra nem vágyik, mint alvásra, mert enni továbbra sem kapnak. Egy kibaszott gyerekversike egy zöld elefántról, aki be akar lépni a cirkuszi zenészek közé az ormányával trombitálva.

Nem csoda, ha felkapja a vizet és befenyíti az idegesítő frátert. Végre nyugalom, béke, hunyhat egy kicsit az újabb nap előtt. Arra azonban semmi sem készíti fel, hogy hajnalok hajnalán arra ébreszti az őrült férfi, hogy teleszarta a cellát, magára kente és miután az egyik hurkácskát vidáman bepuszilta, finom reggeli kifliként kínálja fel számára a megmaradt darabkát, az egyetlen használható tányéron.

Ilyen képszerű háttértörténet felfestése után nyilván mindenki érzékeli, hogy ez a film erős grafikus elemekkel él, illetve a szavak használatát sem érte utol a cenzúra. Börtönben vagyunk, ártatlanul vagy sem, senkit nem érdekel, ez itt a Szovjetunió, 1986. Mindenki kemény, nincs kegyelem, kurvára mindegy, hogy elítéltként élsz ott, vagy te vagy az őr. Egy koszos kis cellában tengődsz, étlen-szomjan, lehet, hogy a szobatársad egy géniusz, lehet, hogy gyilkos, lehet, hogy egy őrült. Megkattanhatott korábban is, de simán előfordulhat, hogy itt gárgyult meg a sötéttől, hidegtől, éhségtől, vagy a pofázmányodtól.

Ezeket mind érzed, pofán csap, rideg valóság van, nem a romantikus háborús évek, nem a meleg kaszárnya, de még csak egy egyszerű hivatalnok rangot sem értél el. Egyformák vagytok mindannyian, nem értek semmit. Üvöltenek veletek, utálod a cellatársadat, szétvernéd a fejét, ha tehetnéd. Azt hiszed, hogy ennél rosszabb bizony nem lehet.

A The Green Elephant pedig nem fog itt megállni, amikor azt hiszed, hogy ennél nincs lejjebb, bemutatja, hogy bizony tévedtél. Hátborzongatóan naturális ábrázolásmóddal mindent megmutat neked, amiről nem akartál tudni, ami felkavar, amitől idehánysz, hiszen egy ilyen világban nincsenek tabuk, hiába üldögélsz a fűtött kis szobácskádban, ez a film meg fog érinteni. Elgondolkodtat, nem hagy hidegen. Ülsz, magad elé bámulsz, azon gondolkodsz, hogy mi a faszt láttál az előbb. Hogy ezt ki találta ki, miért filmesítette meg, miért csinálják azt, amit csinálnak a szereplők, és te hogy bírtad végignézni, miért nem kapcsoltad le…? Emiatt pedig működik a film. A The Green Elephant nem zseniális, hanem megbotránkoztató, tabufeszegető, arcodba robbanó, frappáns gore jelenetekkel tarkított dráma. Van felvezetése, van diszkusszió, van vége és katarzis. Mindezt egy szűk helyen, négy szereplővel, rengeteg fecsegéssel, és erős érzelmi töltettel éri el a rendező, Svetlana Baskova.

Ezt a filmet kizárólag olyanoknak ajánlom, akiket nem zavar, ha arcul hányják őket és ledöbbentik, felkavarják. Nincsenek tabuk, van mondanivaló, van sokkolás, van erőszak, gore, hátborzongató lélektani dráma, illetve csúnya beszéd, szarásig.

Értékelés: 8/10

Smaragd Sárkány