Fuk sau (2009) (Vengeance)

Hongkong irányába is igyekeztünk elkalandozni, hiszen onnan számos kitűnő akciófilmet ismerünk már. Adta magát az ötlet, hogy nézzük meg, milyen izgalmas thrillert készítenek arrafelé. A Vengeance egy igazán kiváló alkotásnak tűnt első olvasatra, frappáns sztorival és ötvözi a francia krimik és a hongkongi triád filmek hangulatát.

Francis Costello (Johnny Hallyday A rózsaszín párduc 2.) egész családját kiirtották. Lemészárolták a lányát, a vejét és az unokáit is, ki tudja, milyen okból kifolyólag. Igazából nem is érdekli a miért, egyetlen célja van azzal, hogy Hongkongba látogatott, bosszút akar állni mindenkiért. Azonban néhány problémája akad ezzel kapcsolatban, hiszen nem ismer senkit a városban, nincsenek kapcsolatai, pénze is csak az van, amit félretett nyugdíjas éveire, ráadásul van egy golyó a koponyájában, így hamarosan semmire sem fog emlékezni. Nincs más választása, valamit ki kell, hogy találjon, így kapóra jön neki, hogy a triádok egyik bérgyilkos trióját rajtakapja, amint az egyik gyilkosság helyszínéről távoznak, pont abban a szállodában, pont azon a szinten, ahol ő is megszállt. Hogy mennyire köszönhető a sorsnak, avagy a véletlennek a szerencséje, azt ő maga sem tudja. De alkalmat talál rá, hogy mindenét feltegye a bosszú érdekében.

Kwai (Anthony Chau-Sang WongA fegyverek istene, Ebola tünetek, Szigorúan piszkos ügyek), Fat Lok (Suet LamA pofonok földje) és Chu (Ka Tung LamYip Man) profik, és mint olyanok, nem haboznak sokat, hogy elfogadják a felkérést. Nekik mindenük megvan, amire Costellonak szüksége volna. Kapcsolataik révén hamar megtalálják a három embert, akik végeztek a férfi családjával, és el is indulhat a hajsza, hogy beteljesítsék a küldetést. Azonban egyikük sem számít arra, hogy az események előrehaladtával a négy alak végül egészen közel kerülnek egymáshoz, így immár szívügyüknek tekintik a bérgyilkosok is a küldetést. Nem számít az sem, ha a saját főnöküknek kell nemet mondaniuk egy megbízásra, hogy be tudják fejezni a megbízatást. George Fung (Simon YamPhantom of the Theatre, Yip Man, Lara Croft Tomb Raider: The Cradle of Life) pedig nem az a típusú ember, aki elfogad egy ilyen választ, ha szeretné, hogy valamit megtegyenek neki.

A Vengeance vérbeli thriller, klasszikus bosszúfilm, némi csavarral megspékelve. Valahol számomra a film arra a kérdésre keresi a választ, hogy ha választhatnánk a feledés és a bosszúállás között, vajon melyik mellé tennénk le a voksunkat. Illetve, morálisan melyik helyes, valamint van-e értelme a bosszúnak, ha nem is fogunk rá emlékezni, miért tettük meg, amit meg kellett. Meglehetősen komplex problémakör, amire valószínűleg szintén nem létezik mindeni számára kielégítő válasz. Nyilvánvalóan a morális megközelítésen túl vannak olyan dolgok is, melyekről nem szeretünk beszélgetni, mert mindig akad olyan a társaságban, aki nem nézi jó szemmel a szívünk véleményét.

Amit zseniálisnak találtam Johnnie To (Őrült nyomozó, Drogháború) rendezésében, az a fent említett tökéletes ötvözés. Egyszerre köszön vissza számunkra a klasszikus francia krimik hangulata és érezzük otthon magunkat a hongkongi triádok könyörtelen világában. Nem annyira pörgős a cselekmény, mint az akciófilmjeik, de a pisztolypárbaj jelenetek kimondottan jól kidolgozottak, és ügyesen idomulnak a történethez, valamint az adott szituációkhoz. Bizonyos pontokon érződik a profi kivégzés, a leszámolás szele, de ahol azt kívánja a mű, ott elhúzódik, és lassabb összecsapást látunk. Mindennek megvan a saját funkciója, nincsen fölösleges sallang, a thriller szinte teljesen hibátlanul megkomponált. Egyetlen hibájának talán pont azt rónám fel, hogy hiányzik belőle az akciódússág, valamint a drámai részek is inkább művésziek, de erőtlenek.

 

Bevallom, hogy nekem elnyerte a tetszésemet, de valahogy vérszegénynek éreztem összességében a Vengeancet. Bátram merem ajánlani a francia krimik rajongóinak, illetve a thrillerek kedvelőinek, de egy kicsivel többet is kihozhattak volna ebből a rendezésből. A színészek adottak voltak, jóval többre érdemes ez az alkotás, mint ami végül lett belőle.

Értékelés: 7/10

imdb-share-logo

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Fuk sau (2009) (Vengeance)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.