Aliens / Vampirella (2015)

A Forrest J Ackerman és Trina Robbins által 1969-ben életre keltett hősnő – akinek legfontosabb képességeként azt lehet elmondani, hogy harapásától nem változnak át az emberek vámpírrá – ezúttal egy Marson lévő vámpír-komplexumban küzd meg az univerzum leghalálosabb lényével, mindezt pedig a Dark Horse Comic és a Dynamite Entertainment támogatásával teszi.

Amikor az emberek elkezdik kolonizálni a Marsot, fura maradványokra bukkannak, így Vampirella egy csapatnyi fiatal tudóssal a helyszínre utazik. A nagy kutakodás közben egy titkos kamrában ezernyi kis tojásra bukkannak, és nemsokára be is támadják őket a belőlük kikelő xenomorfok. Mivel a csapat nagy része azonnal megmurdel, Vampirella és a túlélés érdekében megharapott Lars igyekszik minél előbb kijutni ebből a vámpírok által létrehozott komplexumból, ugyanis az alienek nem éppen a békés szándékaikról híresek…

Elsőre nem is hinnénk, milyen érdekes kombinációnak ígérkezik a Drakulon bolygó szexis szülöttjét, a rossz vámpírok ölő jó vérszívóját összeereszteni ezekkel a galaktikus fenevadakkal, mire kiderült, hogy korábban történt már próbálkozás hasonló koncepcióra méghozzá 2012-ben, amikor is a tinédzser korú vámpírgyilkos szabadították össze az Alien-ekkel a Buffy the Vampire Slayer: In Space No One Can Hear You Slay cím alatti shortban.

A készítők nem voltak tehát restek, és egy csomó mindent belepréseltek ebbe a hat füzetbe. Találkozhatunk többek között vérszívók által üzemeltetett ember(vér)gyárral, hibernált vámpírokkal, szó szerint légből kapott akciózással (Vampirella szárnyai révén), hatalmas vámpír-alien mutációból létrejött királynővel, és persze ez utóbb lény is harcba keveredik egy vámpírból lett óriás-denevérrel…

A rajzok szépek, akárcsak a színezés, de a panelozásra sem lehet panasz; habár maga a történet nem valami hű-de-bonyolult, azért még a felsoroltakon túl is tartogathat meglepetéseket, szóval jó szívvel ajánlom a crossover összecsapásokat kedvelő sci-fi/horror rajongóknak.

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Aliens / Vampirella (2015)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.