Nick Cutter – A Falka (2014)

Nick Cutter Mélység című írásával már tavaly találkozhattatok az oldalunkon. Ez alkalommal az író James Herbert díjas művét hoztuk el számotokra, amivel az író 2015-ben elnyerte az év horror könyve díjat Angliában.

Öt cserkész és az őket felügyelő őrsparancsnokuk egy hétvégi túrázásra érkezik a lakatlan Falstaff-szigetre. A kirándulás tökéletesen indul, mindenki jól érzi magát, egészen addig, mígnem az első estén egy csónak köt ki a szigeten, rajta egy oly annyira lesoványodott emberrel, hogy azt szinte már csak a csontjaira tapadt bőre tartja össze. A férfi nem mond magáról semmit, csak arra kéri őket, hogy adjanak neki enni, hogy enyhíthesse csillapíthatatlan éhségét. Tim az őrsparancsnok beengedi őt maguk közé és ezzel elszabadul a pokol. A csapatnak elzártan a külvilágtól, magukra maradva kell túlélniük szigeten.

A könyv úgy hirdeti magát, mint a Legyek ura és a 28 nappal később szerelemgyermekét. Nos, az első párhuzam tökéletesen helyén való. Hisz miután bekövetkezik a katasztrófa a gyerekek külvilágban felépült társadalmi szerepei teljesen felcserélődnek és mindenkiből előbújik a valódi énje. Aki vezető volt elveszti hatalmi szerepét, a szótlanból pszichopata lesz, az elnyomottra felnéznek. Az író nagyon jól bontakoztatja ki a könyv karaktereinek elnyomott vagy titkolt személyiség jegyeit. Élvezetes volt olvasni, hogy a teljesen eltérő személyiséggel rendelkező srácok egy ilyen szituációra hogyan reagálnak és cselekednek, ki hogyan változtatja helyét a köztük kialakult képzeletbeli ranglétrán.

Mert bizony a baj rendesen a nyakukba szakadt. Nem elég, hogy egy lakatlan szigeten maradtak teljesen magukra hagyatva, de még a hazatérés útvonalát is elzárta előlük a katonaság, mondván súlyos biológiai fertőzés ütötte fejét a szigeten. Az ismeretlen fenyegetéssel pedig maguknak kell szembenézniük. Nem akarok spoilerezni, de a könyv ezen része számomra kicsit csalódás volt. Problémám nem a veszély mivoltával (bár ez picit azért vérszegény volt), illetve annak kivitelezésével volt, hanem azzal, hogy míg Cutter már említett művében, a Mélységben a misztikum és a rejtély tökéletesen volt felépítve, addig itt ezt teljes mértékben hanyagolta. Sőt már a regény elején le van lőve szinte minden poén, hogy mivel is állnak szemben és az nagyjából honnan ered, ami gyakorlatilag megölte az olvasó figyelmét esetlegesen végig lekötő rejtélyt, ami viszi előre az oldalakon, hogy megtudja az igazságot. Ez számomra elég nagy negatívum volt.

Viszont több dolog is kárpótolt az említett hiányosságért. Az első a már említett karakterek jellemformálódása, amit én mindig élvezettel olvasok. A második a horror műfaj a történet lehetőségeihez mérten szinte tökéletesre csiszolása. Aki olvasta a Mélység című könyvet az nagyjából tudja, hogy milyen nyomasztó, hátborzongató és nem egyszer gyomorforgatóan undorító jelenetekre számíthat. Aki nem ismeri Cutter stílusát, nos, kösse fel a gatyát, mert igen erős képi és érzelmi világgal dolgozik az író. A harmadik kárpótlás pedig ötletes háttér információadagolás. Cutter külön kis fejezetekben egy-egy újságcikk, hirdetés, interjú, kihallgatási jegyzőkönyv beszúrásával csöpögteti a történet kikerekítéséhez kellő infókat. Ez nekem teljesen üdítően hatott, mert bár már láttam ilyet máshol más írótól, de még is ez egy nem megszokott formája az olvasóban esetlegesen felmerülő kérdések kielégítésére. Örültem, hogy nem egy unalmas mellékszálat kaptunk, ami a szigeten kívül játszódik, s valami totál érdektelen karakter nyűglődését mutatja be, mert így nem lett megtörve a könyv dinamikája, és a dramaturgiai feszültséget is tökéletesen tudta tartani. Ráadásként ügyesen passzol a könyvhöz.

A lezárásról szeretnék még pár mondatot megejteni: kifejezetten pozitívumként éltem meg a mű nem klisés végét. Ügyes befejezés egy kiszámíthatónak vélt történethez. S bár lehetett volna még nagyobb csattanót idekerekíteni, azért nem volt okom a panaszra.

Összességében azt kell mondanom, A Falka szinte tökéletes alkotás lett. Bár a sejtelmességét hamar elveszti, ám a horror hangulat tökéletes eltalálása, az igazán élő karakterek és azok jellemformálódása, az érdekes cselekmény és az üdítően ható információ adagolás kivitelezése bőven kárpótol minket ezért. Nincs benne egyetlen felesleges sor sem, nem éreztem sehol sem időhúzást, tölteték részletet. Úgy jó, ahogy van. Minden horrorrajongó számára kötelező olvasmány, mert csalódást biztos nem fog okozni.

Értékelés: 9/10

(Wooltur)

Be the first to comment on "Nick Cutter – A Falka (2014)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.