Ibiza Undead (2016)

Nyári színekben pompázó képi világ, gyors vágások, némi tucc-tucc aláfestés, british urban sleng, na és persze egy minimális belezés, ha már zombikról van szó. Andy Edwards FrightFest-en bemutatott filmjét még eredetinek sem mondanám, mert nincsenek nagy megfejtések vagy vagánykodások, sem belezések, inkább a komikus csajozós vonalat próbálja meglovagolni egy standard zombis háttér előtt.

Már a címből is kitalálható, hogy fiataljaink Ibizára készülnek – csakhogy a non-stop partizás nem úgy jön össze, ahogy ők azt előre tervezték. Ugyanis egy globális vírus szerte a világban zombivá változtatja az embereket, és bár az országhatárokat őrzik, hogy kiszúrják a hordozókat, a kór még így is bárhol könnyedén felütheti a fejét. Például úgy, hogy az egyik ibizai night club tulaja fantasztikus ötletnek gondolja, ha egyedülálló attrakcióként zombik táncolnak majd ketrecben a partijain…

A horror címszót nem kell annyira véresen komolyan venni, inkább arról van szó, hogy a Superbad és egyéb, kommersz tini-vígjátékokból ismert lúzer fiatalok közepesen humoros szituációkba kerülnek – természetesen a romantika és csajozás jegyében -, miközben amolyan tessék-lássék módon élőhalottak árasztják el a szigetet, és hát az így kerekedett szituációval is kezdeni kellene valamit. Nem okozott különösebb katarzist, egyszer nézhető.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Ibiza Undead (2016)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.