Jack Goes Home (2016)

A lélektani témákkal foglalkozó horrorfilmek közül a szeretteink elvesztése felett érzett gyász horrorisztikus kivetülését ábrázoló 2014-es The Babadook, a mai napig a téma egyik legjobb megfilmesítésének számít. A pofátlanul fiatal író, rendező, színész és zeneszerző Thomas Dekker tavaly vetítésre került Jack Goes Home című alkotása is valami hasonlóval próbálkozik: a horror eszköztárának segítségével mutatja be nekünk, hogy egy hétköznapi srác hogyan dolgozza fel szülei elvesztését, illetve az ezzel együtt felszínre kerülő gyermekkori traumákat. Az eredmény drámának elsőrangú, horrornak viszont már megosztó lehet.

Jack (Rory Culkin) egészen mindennapi életet él: egy irodában dolgozik Los Angelesben, munkaidőben verseket fabrikál, barátnőjével pedig első gyermeküket várják. Egyik nap munka közben megcsörren a telefon, és egy hivatalos személy közli vele, hogy szülei balesetet szenvedtek. Mint kiderül, édesapja azonnal életét vesztette, mikor autójuk lesodródott az útról, míg édesanyja (Lin Shaye) látszólag egy karcolás nélkül megúszta az esetet. Jacknek nincs más választása, haza kell térnie szülővárosába; segítenie kell rég látott édesanyjának a temetés körüli teendők lebonyolításába. Barátnője nem tart vele: Cleo (Britt Robertson) épp haldokló nagyanyjánál van látogatóban. Ott van azonban gyerekkori barátnője, a leszbikus Shanda (Daveigh Chase), aki ott próbál segíteni Jack-nek, ahol csak tud. A hosszú idő után először a szülői házban töltött pár nap eseményei és a felszínre törő emlékek egyre jobban elbizonytalanítják Jack-et abban, hogy gyermekkora valóban olyan felhőtlen volt-e, mint ahogy emlékeiben él.

jack goes home

Félreértés ne essék, a Jack Goes Home nem horrorfilm a szó szoros értelmében. Horror elemekkel operáló dráma, mely Jack szemszögéből mutatja be, hogy a fiatalember hogyan próbál megbirkózni hozzá közel álló személyek elvesztésével, illetve hogyan szembesül rég elfeledettnek vélt gyermekkori traumákkal. Végigkövetjük, ahogy lassan összeroppan a felszínre került emlékek és a gyász súlya alatt és ez az a pont, amikor a horror, illetve thriller elemek képbe kerülnek. A fiú fokról-fokra felbomló elméje olyan képzetekkel népesíti be a valóságot, melyek nem csupán Jackben, de a nézőben is borzongást keltenek. Nehéz határvonalat húzni a pszichológiai-horror és a thriller műfajok között, egy eleve kevert műfajú filmben pedig majdnem lehetetlen. A nyomasztó hangulat, a elő-előforduló jump-scare-ek és a kevés, de nagy-totálban mutatott véres jelenet viszont inkább a horror javára döntenek ebben az esetben.

Többször említettem, hogy egy film drámai vonulatának kiteljesítéséhez elkerülhetetlen jó színészek szerződtetése és egy kiválóan megírt szövegkönyv, mely nélkülöz minden blődséget és igyekszik annyira természetes hatást kelteni, amennyire csak lehet. A Jack Goes Home ebben a tekintetben jelesre vizsgázik: Rory Culkin-on meglátszik, hogy kisgyermek kora óta a kamerák kereszttüzében mozog. Remekül áll neki Jack kívülálló, kissé művész beütésű figurája, ahogy a történet által megkövetelt személyiség átalakulás ábrázolásába sem törik bele a bicskája. Persze egy fecske nem csinál nyarat, de Culkin szerencsére nem szorul rá, hogy a saját hátán vigye el a produkciót. A sokak számára talán az Insidious filmekből ismert Lin Shaye már-már kettős szerepben tiszteleg Jack édesanyja, Teresa bőrébe bújva. Legalábbis akkora a kontraszt a férje halálát látszólag sztoikus beletörődéssel szemlélő özvegy és az elő-előtörő fúria között. Még a mellékszerepekbe sem az és-még-indultak közül válogattak: Daveigh Chase-re úgy gondolom a későbbiekben érdemes lesz odafigyelni (gyerekként felbukkant már a Donnie Darko-ban és ő volt Samara a Kőr-ben). Érdekesség, hogy még a néhány másodperces játékidőt magáénak tudó állatorvos asszisztens szerepében is az a Natasha Lyonne-t ismerhetjük fel, aki annak idején a Amerikai Pite filmekkel vált ismertté, újabban pedig a méltán népszerű Orange is the new black című dráma-sorozatban játszik központi karaktert.

jack goes home

Ami pedig a történet emberközeliségét illeti, úgy gondolom nem véletlen az igen erős és jól működő drámai vonal. Thomas Dekker részben saját élményeit emelte át a vászonra, hiszen kisgyermekként jómaga is gyermekmolesztálás áldozatává vált, valamin édesapját is korán elvesztette. Dekker fiatal kora ellenére egy igen érett pszichológiai drámát volt képes letenni az asztalra, mely komoly bizakodásra ad okot későbbi pályafutásával kapcsolatban. Dekker amúgy afféle polihisztor: a forgatókönyv írás és a rendezés mellett, mint zeneszerző és színész is kitüntette magát; színészként nekem első sorban a Hősök Zach-jeként maradt meg.

A Jack Goes Home mélyebb elemzése sajnos nem lehetséges a film nagy csattanóinak lelövése nélkül, így arra kérnék mindenkit, ha nem kíváncsi spoilerekre, ugorjon a következő és egyben utolsó bekezdésre. Aki még mindig itt van, annak elárulom, hogy a Jack Goes Home legnagyobb leleménye és egyben az a aspektus, ami miatt nekem egymás után kétszer is meg kellett néznem a filmet: a film értelmezhető úgy is, hogy a képernyőn felvonultatott központi szereplők közül egyedül Jack valódi. A többiek (Teresa – ez elég egyértelmű, a meleg szomszéd srác Duncan, sőt még Shandra is), mind-mind Jack képzeletének szülöttei, akiket valamilyen, a fiú által feldolgozhatatlan tragédia keltett életre. Ahogy Jack képtelen megbirkózni mindkét szülője elvesztésével és ezért emlékeiből újrateremti édesanyját, úgy teremti újra gyermekkori zaklatóját Duncan, és – talán (ez a legkevésbé egyértelmű és közvetlen) – ikertestvérét Shandra személyében. Dekker egészen a film végéig képes a bolondját járatni velünk és habár a film végi fordulatot bajos lenne igazán eredetinek nevezni, de azért szájbarágás mellőzése mellett képes az addig látottakat egy pillanat alatt a helyére passzintani. A mai világban ez már nagy bravúrnak számít.

Jack goes home

Jó ha mindenki tisztában van vele, hogy a Jack goes home esetében a horror elemek csupán szimbólumokként, illetve a hangulat fokozása véget vannak jelen, tehát nem beszélhetünk telivér horrorfilmről. A film valahol a pszichológiai thriller és a horror határán mozog, de a sötét, baljós, feszült hangulat és jump-scare-ek inkább ez utóbbi felé billentik a mérleg nyelvét. A hangsúly a drámai vonalon van, tehát aki egy vértől csöpögő, vagy a végletekig ijesztő filmre vágyik – vagy csupán nem kíváncsi egy horror elemekkel operáló lélektani drámára -, annak azt tanácsolom kerülje el. Akinek viszont a The Babadook annak idején nem csak az ijesztgetés, hanem a mélyebb mondanivaló miatt is tetszett, az mindenképpen tegyen egy próbát Thomas Dekker filmjével. Én nem bántam meg.

Értékelés: 8/10

Gabblack

Be the first to comment on "Jack Goes Home (2016)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.