Phoenix Forgotten (2017)

Úgy gondolom, bátran kijelenthető, hogy a found footage a műfaj egyik legmegosztóbb alkategóriájaként is aposztrofálható lehetne. Ennek történetét és mikéntjeit akár külön cikkben is tudnánk részletezni, boncolgathatni, de jelen esetben inkább maradjunk egy igencsak frissnek mondható darab bemutatásával.

Aki egy kicsit is otthonosan mozog az UFO-témában, annak biztosan nem kell bemutatni a Phoenix Lights néven elhíresült eseményt, azok számára pedig, akik kevéssé tájékozottak ezt illetően, röviden is összefoglalhatjuk a történetet. 1997 március 13-a éjjel Arizona államban egy rejtélyes fényjelenség-sorozat ejtette ámulatba a lakosságot: az égen feltűnő különös formációkra több tízezer szempár szegeződött, a szenzációs esetet pedig később hónapokon keresztül boncolgatta a sajtó. A temérdek felvétel, oknyomozó riport és vizsgálódás ellenére azonban még a mai napig nem tisztázódtak teljes mértékig a furcsa jelenség okai, és – ahogyan ez ilyenkor lenni szokott- a szkeptikusok és az UFO-hívők mai napig vívják ádáz küzdelmüket a helyzetet illetően.

Erre az egyébként rendkívül izgalmas alaptörténetre építi koncepcióját az idén napvilágot látott Phoenix Forgotten. Az ál-dokumentarista vonalat erősítő alkotás középpontjában három tinédzser áll, akik ama nevezetes éjjelen tűntek el, és akiknek aktáját a hatóság már valamikor réges-régen a hasonló ügyeket tartalmazó dossziékba, illetve az ilyeneket rejtő fiókokba – vagy épp polcokra – helyezte. Az egyik eltűnt fiú húga, Sophie azonban úgy döntött, ha törik, ha szakad, minden követ megmozgat, hogy  a homályos részletekkel tarkított, szövevényes sztori összekuszálódott fonalait összekösse. Ennek az oknyomozásnak lehet részese a szerencsés néző is.

Az igazat megvallva, az UFO-téma iránt érdeklődő számára nehéz elfogulatlanul írni az ilyen jellegű alkotásokról, hiszen nyilvánvalóan az élvezeti faktort adott esetben más jelentheti, mint a laikus számára. Ennek ellenére határozottan elmondható, hogy a Phoenix Forgotten semmilyen újat nem tartalmaz – egyik csoport számára sem. Azonban ez korántsem jelenti azt, hogy silány minőségű alkotásról beszélhetünk, hiszen tekintve a korántsem acélos idei felhozatalt, felelőtlenség lenne ilyen kitétellel élni. A Phoenix Forgotten készítői ügyesen egybegyúrták a valóságot a fikcióval, így valódi felvételeket is láthatunk a képsorok közt jócskán, ami növeli a hitelesség érzetét, és jó hatással van az atmoszférára.

Előkerülnek a paleoasztronautika oly sokat vitatott, néha hajmeresztő teóriái is, a hétköznapi összeesküvés-elméletek mellett, bár kérdéses, hogy ez az átlag nézőt mennyire mozgatja meg. Ami pedig a történetvezetést illeti, kissé vontatottan, döcögősen indul, az események valamikor az utolsó fél órában pörögnek fel, bár az unalmas jelzőt nem látom indokoltnak használni.

Mindent összevetve – ahogyan arra számítottunk – a Phoenix Forgotten nem váltja meg a found footage számtalan kritika ostorcsapását felfogó közegét, ennek ellenére kellemes szórakozást, kikapcsolódást képes nyújtani a közel másfél órás játékidőben.

Értékelés: 6/10

Kinek ajánljuk: Elsősorban az ufós és/vagy konteós vonal rajongóinak.

(Absvrd)

              

Be the first to comment on "Phoenix Forgotten (2017)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.