Marvel Zombies #1-5 (2006)

Szuperhőseink bezombulásának koncepciója eredetileg az Ultimate Fantastic Four háromrészes, Crossover (2005) című történetében kezdődtek, amikor is Reed Richards-ot  egy másik dimenzióbeli alteregója vendégségbe hívja a saját világába, ahol bizony egy földönkívüli vírus ütötte fel a fejét, hála a Sentry nevű karakternek. Az összes ottani hős hamar zombivá változott, és napok alatt felfalták szinte a teljes lakosságot, miközben a túlélők Magneto vezetésével próbáltak valahogy életben maradni.

Történetünk pont ott veszi fel a fonalat, hogy Magneto segítségével visszajuttatták Reed Richards-ot a saját világába, a dimenziókaput pedig elpusztították, nehogy más világokba is eljusson e szörnyű vírus. Magnetó egy darabig még hajítgatja a fémeket, aztán ő is hamar áldozatul esik a zombi-hősök határtalan étvágyának, akik lassan már azon kezdenek gondolkodni, hogy egymást kéne bezabálniuk.

Míg Hank Pym stikában az elfogott Black Panther-ből vág magának kisebb falatokat, addig a többiek a hirtelen megjelenő Silver Surfer-rel kezdenek el harcolni, aki pedig a bolygófaló Galactus üzenetét jött bejelenteni. Vagyis, hogy világuk halálra van ítélve. Miután zombi-hőseink legyőzik és befalják az Utazót, extra kozmikus energiára tesznek szert, amitől részben visszakapják a képességeiket.

Míg a félig elfogyasztott Fekete Párduc a Pym által leharapott Darázs fejével megszökik a fogságból, addig a zombi-hősök az időközben megérkező Galactus-szal kezdenek harcolni, és egy hirtelenjében épített szuperfegyver segítségével aztán sikerül is legyőzniük. Fekete Párducot megmenti az Asteroid M legénysége, de mégsincs annyira happy end, ugyanis az utolsó kockákban úgy tűnik a zombi-hősök elindulni felzabálni az egész galaxist…

A bevezetőben említett bezombulásos szál folytatását nem másra, mint a The Walking Dead-et is jegyző Robert Kirkman-ra bízták, akinek aztán bőven volt vér a pucájában, tudta mihez kezdjen egy ilyen lehetőséggel, haha! Az embereket fogyasztó – és néha még egymást is megcsócsáló! – bizarr kinézetű szuperhőseinket olyan direkt módon morbid képkockákon át vezeti, hogy képtelenség nem élvezni ezt a fajta fekete humorba oltott, szarkasztikus paródiát.

Hőseinket zsigeri, emberevő szörnyetegekként ábrázolva teljesen kifordítja korábbi megszokott önfeláldozó vagy éppen világmegmentő jellegű önmagukból, miközben mégis ad egyfajta szerethető kontextust az egésznek. És mindezt olyan világklasszis karakterekkel teszi, mint például Giant-man, Iron Man, Spiderman, Luke Cage, Hulk, Rozsomák, Darázs vagy Sólyomszem stb., de a nagyobb harci jeleneteknél még vagy két tucat másik, kannibalisztikus hajlamokkal megvert szuperhős is csatlakozik hozzájuk. És mindezt a nagybetűs Bűnös Élvezetnek is beillő agymenést Sean Philips kitűnő rajzai támogatják – szóval, én a helyetekben, még ma beszerezném!

Értékelés: 10/10

eyescream

Be the first to comment on "Marvel Zombies #1-5 (2006)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.