Szentmihályi Szabó Péter: 101 rettenetes történet – Minihorror-gyűjtemény (1989/2013)

1988-ban Szentmihályi Szabó Péter 101 mini sci-fijét vehette kézbe az olvasó, most pedig a fantasztikus irodalommal sokban rokon horror műfajában tesz kirándulást. Rettenetes, hátborzongató, elgondolkodtató vagy éppen fekete humorral előadott “egyperces novellák” ezek, főszereplői kísértetek, vámpírok, ördögök, boszorkányok, jósok, szörnyek, bűnözők de tevékenységük ehhez a világhoz kapcsolódik. Az emberiségnek, úgy látszik, évezredes vágya, hogy rémségekkel riogassák, az író pedig szabadon garázdálkodik múlt, jelen és jövő borzalmai közt, hol halálos komolyan, hol gyilkos iróniával, de kimeríthetetlen mesélőkedvvel. Jótanácsként csak annyit, hogy a gyengébb idegzetűek ne elalvás előtt olvasgassák!

Olvashatjuk mindezt a 2013-ban készült Agorinform-os kiadás fülszövegében, de azt azért tegyük hozzá, hogy a kötet eredetileg 1989-ben jelent meg az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó gondozásában, amikor még a horror műfajú történeteket kínáló kötetek korántsem voltak annyira  hétköznapinak mondhatók, mint most, az ezredforduló után.

Szentmihályi Szabó Péter (író, költő, műfordító) kötetének alcíme – miszerint minihorror-gyűjtemény – kétszeresen is jellemző rá. Egyrészt a méretében, ugyanis a csupán 15×11 cm-es fizikai terjedelme és 136 oldala okán leginkább a zsebkönyvekhez sorolható, másrészről viszont valóban rövidke (minimál) történetek gyűjteményeként funkcionál.

A könyvet tematikailag nyolc részre bontották (Fura históriák – Kísértetek – Ördögök, boszorkányok – Vámpírok – Jósok – Bosszúállók – Szörnyek – Magyar Horror); van ahol csupán egy-két történetet találhatunk a címben szereplő témakörhöz kapcsolódva, akad ahol tizenöt-húsz is jutott. A rövid (általában egy-másfél oldalas) Örkény egyperceseire hajazó sztorikra jellemző az egyszerű, de azért valamelyest irodalmias narratíva. Esetenként pedig a túlmagyarázás, illetve a felesleges után-írás, de az sem ritka, hogy a csattanóban tisztán kiérezhető irónia bukkan fel.

És itt most kicsit vissza kell térnem írásom elejére, a fülszövegre. Mivel az első kiadás óta eltelt 24 év alatt azért jócskán megváltozott az  emberi ingerküszöb – főleg a horror műfajú művek vonatkozásában -, mostanra a kötetben helyet kapott legtöbb írás egyáltalán nem tűnik félelmetesnek, vagy legalábbis nem hozza ránk a beígért frászt olvasás közben. Szóval e tendecia miatt mára kevéssé hatásosnak vagy akár még jellegtelennek is tűnhetnek a szemünkben. Ha engem kérdeztek, a mini-horror helyett inkább mini-thriller (vagyis ijesztő) jelzőt használnám a megnevezésben, bár az annyira nem cseng jól egy címlapon.

Ezen okokból kifolyólag a Hellraiser-t is magyarra fordító Szentmihályi Szabó Péter e művét olyan olvasóknak próbálnám meg ajánlani, akik érdeklődnek a rendszerváltás előtti vagy éppen az akörüli idők hazai ihletettségű horrorisztikus irodalma iránt, esetleg kíváncsiságtól hajtott retro-rajongóknak kipróbálásra, hogy akkoriban mivel ijesztgettek.

 

Értékelés: 7/10

eyescream

1 Comment on "Szentmihályi Szabó Péter: 101 rettenetes történet – Minihorror-gyűjtemény (1989/2013)"

  1. Volt ebben a kiadás fajtában minikrimi gyűjtemény is, ahol a bűntény megoldását is ki kellett találni.

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.