Contratiempo (2016) (A láthatatlan vendég)

Lassan már-már közhellyé kezd válni, hogy a műfajon belül az Európából érkező – így sokszor jóval kisebb publicitást kapó – művek jónéhány esetben képesek színvonalban felülkerekedni a szélesebb tömegekhez jóval könnyebben eljutó tengerentúli alkotásokon. Ebbe a folyamatba illeszkedően a horror és a thriller rajongóit a a spanyol rendezők az utóbbi időkben gyakran örvendeztették meg igényesebbnél igényesebb alkotásokkal – lássuk, hogyan teljesített Oriol Paulo 2016-os filmje, a Contratiempo.

A történet kezdetén főhősünk, egy Adrián (igen, így á-val) Dora névre hallgató fiatalember igen kellemetlen helyzetben van: gyilkossággal vádolják, állítólagos áldozata pedig nem más, mint egykori szeretője, Laura. Hogy a sikeres üzletember esélyt kapjon arra, hogy szabadon távozhasson bírósági tárgyalásról, cége segítségével az utolsó pillanatban egy sztárügyvédet fogad maga mellé, aki meglehetősen jó hírrel rendelkezik, ugyanis még életében nem bukott el egyetlen egy ügyet sem. A háziőrizetben lévő Adriánnak így néhány órája van, hogy teljes részletességgel beszámoljon a védelemnek arról, mi is történt valójában – mi, nézők pedig ezt a visszaemlékezést kísérhetjük figyelemmel.

A Contratiempo már az alapoknál igyekszik – az európai filmektől nem szokatlan módon – egy rendkívül reálisan felvázolt helyzetbe beinvitálni a nézőt. Adva van egy hétköznapi karakter, aki sikert sikerre halmoz az életében, mindene megvan, amire vágyik, ellenben mindemellett néhány, nálunk, embereknél rendkívül gyakori jellemhibával rendelkezik. Nem kell ahhoz több emberöltőt megélt, a kandalló melege mellett a nyugodt öregkort élvező agg bölcsnek lenni, hogy tudjuk: a mohóság és a felelőtlenség hosszú távon nem feltétlenül jövedelmező kombináció. Adrián ugyanis ennek köszönhetően, mondhatni egyetlen húzással teszi tönkre saját, és mások életét is, majd – ahogyan ez ilyenkor várható – mindent megtesz annak érdekében, hogy mentse a bőrét.

A Contratiempo amellett, hogy egy kiválóan megkomponált, remek ütemben felépített thriller, foglalkozik morális, etikai kérdésekkel is, szerencsénkre kevésbé direkt módon. A rendezők nem szerették volna La Fontaine-i fabulák jövedelmező tanácsait átadni, de még erkölcsi fejtágításban sem akarják részesíteni a nézőt; egész egyszerűen elmesélnek egy történetet, amiből mindenki levonhatja a maga konklúzióját. Egy elejétől a végéig izgalmas, életszerű, de mégis a végletekig csavaros történetet kapunk, remek színészi alakítással megfűszerezve. Bár a tapasztalt filmrajongó itt-ott vélhetően helyesen következtethet a mintegy kétórás játékidő alatt a cselekmény fordulatait megjósolva, azonban szinte biztosan állíthatom, hogy még a thrillerekben, krimikben jártasabb néző is elégedetten állhat fel a székből a Contratiempo megtekintése után. Kötelezően ajánlott – nem csak a műfaj szerelmeseinek.

Értékelés: 9/10

Kinek ajánljuk: Bárkinek, aki egy magas színvonalú krimit szeretne megnézni, és természetesen a spanyol stílus rajongóinak.

(Absvrd)

           

 

Be the first to comment on "Contratiempo (2016) (A láthatatlan vendég)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.