Folklore (2019) 1. évad

Az HBO Asia hatrészes mini-sorozata olyan, számunkra ismeretlen kultúrtörténeti sajátossággal rendelkező távol-keleti országok hiedelemvilágába enged bepillantást, mint Indonézia, Japán, Szingapúr, Thaiföld, Malajzia és Korea. Néphagyományaikban a szellemvilággal való kapcsolat kiemelt fontossággal bír, ezért többnyire ilyen jellegű folklorisztikus entitásokkal ismerkedhetünk meg.

Az HBO Asia mini-sorozatának (vagy nevezzem talán inkább antológiának?) első évadja mindössze hat részt tartalmaz, melyekben rövid ízelítőt kaphatunk Indonézia, Japán, Szingapúr, Thaiföld, Malajzia és Korea misztikus hiedelemvilágából. Többek között előkerül gyermekeket elrabló női démon (wewe), pontianak névre hallgató bosszúálló szellem, kannibalizmusra hajlamos éteri lény (pob), illetve női testet még nem érintett visszajáró kísértet (mongdal).

Mint ahogyan már a bevezetőmben is írtam, az ázsiai régióban nagyon erős a szellemvilágban való hit és az azt körülölelő babonaság, amivel nem is lenne különösebb problémám, csakhogy ezek az egyenként negyven-ötven perces részek sajnos semmi feszültséget nem tartalmaznak. Nagyjából már a rész elején sejteni lehet, hogy ez itt megint egy újabb „szellemes bosszú” lesz; ez alól egyedül talán a japán tatamis szegmens képez kivételt, ami az évad egyik leginkább érdekes epizódja lett. Így aztán a horror besorolás helyett inkább természetfeletti thrillert vagy simán misztikus kategóriát mondanék.

Félreértés ne essék, mindegyik rövidfilm igényes, és körültekintően mutatja be az adott országból babonájában fellelhető természetfeletti lényt, csak sajnos izgalmat és feszültséget nem találunk a történetben. Személy szerint nekem az első két rész, az említett tatatmival kapcsolatos, és az anyai szeretetről szóló jött be leginkább. Persze az is lehet, hogy európai/amerikai mozikon edződött, tehát jóval magasabb ingerküszöbhöz hozzászokott agyunknak ezek a lassú folyású, csendes mederben csordogáló művek már túlontúl unalmasnak hatnak.

Kinek ajánljuk? Akit érdekelnek a távoli országok babonái és folklórja, valamint az abban fellelhető misztikus entitások, és nem zavarja őket a némileg izgalommentes tálalás.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Folklore (2019) 1. évad"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.