2019 TOP 10 sorozata – Szerkesztőségi toplista

top 10 sorozatAz év végi számvetésünknek minden alkalommal részét képezik a sorozatok is, az idei azonban az első év, hogy külön cikket szentelünk nekik. A műfaj előretörésével egyre meghatározóbb alkotásokat találhatunk ebben a formátumban is, népszerűségükben átveszik a filmek helyét, úgy gondoltuk tehát, hogy érdemes nagyobb figyelmet fordítani rájuk.
Ahogyan a filmek esetében is felhívtuk erre a figyelmet, a horror zsánert szerkesztőségünk tágan értelmezi, ezért a listára felkerültek olyan művek is, amelyeket elsőre talán nem horrorként kategorizálnánk be. Ugyancsak igaz azonban ezekre a thriller vagy éppen dráma műfajú darabokra is, hogy a borzongás és a néző sokkolása nem idegen tőlük, ezért úgy gondoltuk, megérdemelt helyük van oldalunkon. Lássuk az első 10 helyezettet szerkesztőségünk szavazatai alapján!


10. Evil – 1. évad

top 10 sorozat
Az Evil című sorozat első évadában főszereplőnk, egy pszichológusnő egy pap és egy munkás társaságában arra vállalkozik, hogy tudományos magyarázatot keressenek a paranormális jelenségekre. Démoni megszállások, csodák, és más természetfeletti események kövezik útjukat. A sorozat legfőbb erénye, hogy klisés alaptörténete ellenére is nagyon okosan lett megírva, nyomasztó és elgondolkodtató darab.

9. Love, Death & Robots – 1. évad – kritika

top 10 sorozat
Kilencedik helyezettünk némileg kilóg a sorból, ugyanis egy olyan animációs antológiáról van szó, amelyet elsősorban a sci-fi szerelmeseinek ajánlunk. A Love, Death & Robots eddig elkészült összesen 18 részének mindegyike 5 és 20 perc között mozog. Képi világában és témáiban is kizárólag felnőtteknek ajánlott: előkerül többek között a háború, a rasszizmus, a mesterséges intelligencia által felvetett kérdések, valamint az emberiség lehetséges jövője, hanyatlása és bukása. Az egyes részek írói között olyan neves sci-fi szerzők bukkannak fel, mint John Scalzi, Ken Liu, Peter F. Hamilton, Alastair Reynolds és Marko Kloos.

8. Kingdom – 1. évad – kritika

top 10 sorozat
Meglepő módon a filmes top 10-ünkben idén nem kaptak helyet a zombik. De semmi vész, mert a Kingdom című dél-koreai gyártású sorozatban bepótolhatjuk a premium zombis élményeket is. Bár kollégánk a kapcsolódó kritikában még az év legjobb sorozataként mutatta be nekünk, végül a nyolcadik helyet érte el listánkon a kiváló alkotás.

 

7. What We Do In The Shadows – 1. évad – kritika

top 10 sorozat
A What We Do In The Shadows szerkesztőségünk egyik kedvenc filmje 2014-ből. A vámpírparódia idén sorozat-folytatást kapott legnagyobb örömünkre. A film zsenialitását ugyan nem sikerült utólérnie, de így sem okozott csalódást számunkra a tíz részes első évad.

6. NOS4A2 – 1. évad – kritika

top 10 sorozat
A NOS4A2 sokunk által 2019 leginkább várt sorozata volt; legalábbis azon szerkesztőségi tagoké biztosan, akik olvasták Joe Hill dark fantasy regényét. A NOS4A2 második évada fel fog kerülni a 2020-ban legjobban várt sorozatok képzeletbeli listájára is, ugyanis az első igen dicséretesen sikerült. A karaktereket és a történetet is kiválóan fogták meg (a változtatásokkal együtt is) a készítők, és remek, feszült hangulatú thrillert varázsoltak Joe Hill könyvéből.

5. Dark – 2. évad – kritika

top 10 sorozat

A Netflix német gyártású időutazós sorozatát az első évad után sokán elintézték annyival, hogy egy Stranger Things-koppintás, de milyen nagyot tévedtek! Míg a Stranger Things készítői évadról-évadra elengedik a gyeplőt és egyre inkább szórakoztató tinisorozatot készítenek, addig a Dark esetében egyre sötétebb, bonyolultabb, filozofikusabb és szívbe markolóbb a történet.

4. The Act – 1. évad – kritika

top 10 sorozat
Az idei év egyik nagy meglepetése, és olvasóink egyik nagy kedvence volt a Gipsy Rose Blanchard igaz történetét feldolgozó thriller, a The Act; melynek legnagyobb erénye a mesteri színészi játékban keresendő amellett, hogy népszerűségét nyilvánvalóan a háttérben álló valós események szolgáltatják.

3. Marianne – 1. évad – kritika

top 10 sorozat
A francia gyártású, szintén Netflixes sorozat, a Marianne elsősorban kiváló vizuális megoldásaival nyűgözött le bennünket, amellett, hogy a történet is bár klisés, de jól megoldott. Hiába nem hozott magával igazán újat, mégis annyira szórakoztató, ijesztő és igazán szerethető volt, hogy mi nagyon várjuk, hogy kiderüljön, lesz-e második évad.

2. Stranger Things – 3. évad – kritika

top 10 sorozat
A kultikussá vált Stranger Things a harmadik évadban tovább erősítette a korábban elért népszerűségét, és ezúttal méginkább ráfeküdtek a nosztalgikus hangulat kialakítására a készítők. Mindez egy kevésbé komoly, ám sokkal viccesebb és szórakoztatóbb évadot eredményezett, ami talán néhány rajongónak elvette a kedvét. Mi elégedettek voltunk, és reméljük, hogy a várva várt (és már bejelentett) negyedik évadban jobban megpróbálnak majd ránkijeszteni a Duffer-fivérek.

1. Chernobyl – 1. évad – kritika

top 10 sorozat
Az HBO szuperprodukciója, a Csernobil volt az, amit szerkesztőségünk teljesen egyhangúan az első helyre szavazott meg. A műfaj nehézségi fokát tekintetbe véve a készítők gyakorlatilag hibátlan munkát végezve mutatták be az atomkatasztrófa eseményeit, lehengerlő atmoszférát teremtve, méltó emléket állítva vele mindazoknak, akik életüket áldozták a huszadik század egyik legnagyobb tragédiája során.

+1 Witcher – 1. évad – kritika


Szavazásunk még a Witcher 1. évadának bemutatása előtt történt, így nem szerepelhetett a listán, azonban szerkesztőségünk több tagja hangosan és fenyegetőzve követelte, hogy szerepelnie kell – lehetőleg az első helyen. Szavazás nélkül ugyan csak megemlíthetem mindezt, de talán jól mutatja, hogy az év egyik legjobban várt sorozata sokunknál nagy sikert ért el, így mindenkinek csak ajánlani tudjuk, aki egy magas minőségű fantasyra vágyik.

 

Mint minden ilyen lista végén, így most is kiemelem, hogy a lista a Cinegore-tagjainak szigorúan szubjektív véleményét tartalmazza. Kérjük akár itt, akár Facebookon írjátok meg nekünk a ti kedvenceiteket is. Zárjuk az évet, és hamarosan következnek 2020 legjobban várt filmjei!

2019 TOP 10 filmjei – Szerkesztőségi lista

Be the first to comment on "2019 TOP 10 sorozata – Szerkesztőségi toplista"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.