Ken Liu: Az istenekkel nem lehet végezni (2020)

A Hugo-, Nebula- és World Fantasy díjas Ken Liu neve talán nem teljesen ismeretlen a CineGore olvasói számára. A fiatalkora óta Amerikában élő, eredetileg technológiai, majd jogi pályán tevékenykedő kínai író első novelláskötetét (A papírsereglet és más történetek) 2018-ban olvashattuk magyar nyelven, tavaly pedig ő állította össze a Láthatatlan bolygók című kínai kortárs scicence fiction szerzők alkotásaiból álló antológiát. Legfrissebb gyűjteményes kötetében található írásaival pedig ismételten csak elgondolkoztatva szórakoztat minket.

Ken Liu az Előszóban arról mesél nekünk, hogy mivel az előző kötetében már letudta a nagyközönségnek való bemutatkozással járó nyomást, így most ebben az aktuális kiadványban jóval szabadabban válogathatta be a kedvenceinek tartott novellákat. A Papírsereglethez hasonlóan ismét két nagyobb csoportra lehetne bontani az írásokat: egyrészt ott vannak az ízig-vérig science-fiction zsáneréből táplálkozó modern hangvételű történetek, másrészről pedig a már-már meseszerűen szőtt fantasztikus, és a mágikus realizmus varázslatokkal teli hagyományait átörökítő elbeszélések. Nem egyszer pedig ez a kettő találkozik a történetekben.

Az antológia írásainak többsége megegyezik abban, hogy olyan időtálló kérdéseket és erkölcsi dilemmákat boncolgat, mint amilyen az emberség, a kultúra és a hagyományok ápolása, a családi kapcsolatok fontossága, illetve a 21. századi modern ember viszonya az egyre inkább korlátlanná váló technika lehetőségekhez. Több írásban, különféle formában többször is előkerül az emberek halála utáni lehetőség, miszerint az adatfelhőbe feltöltött digitális tudatukkal éljenek tovább, sőt néhányukban egymásra épülő kronologikusság is felfedezhető.

A Szellemnapok bizonyos korszakokat, generációkat és kultúrákat próbál meg integrálni egy közös cél érdekében, míg a második világháború drámai környezetében játszódó A Maxwell-démon különleges képességei által kémkedésre kényszerített szellem-suttogójának dilemmája megoldhatatlan helyzetet generál.

Az újjászületettek gyakorlatilag egy sci-fi ihletettségű krimi, melyben a jövőbeli világukat felügyelő idegen lények egy merőben újfajta módszerrel – az agyuk bizonyos részének törlésével – bünteti meg az elkövető egyéneket. Míg a Nyugodjék békében a gyász feldolgozásának különféle módjait és eszközeit, valamint ezek előre nem látható negatív hatásait meséli el egy digitálisan előrehaladott korban, addig a Bizánci empátia egy újonnan fejlesztett, az autoriter rendszert kikerülő, VR-ral operáló segélyezési formát (Empátium) mutat be két, egymással szemben álló nézeteket ütköztető szakértő szempontjából.

Az Istenek-novellafüzér (Az istenek nem tűrik a béklyót, Az istenekkel nem lehet végezni, illetve Az istenek nem haltak meg hiába) kiindulópontja egy gyászoló család, akik megtudják, hogy a számítógépükben bujkáló és emojikkal kommunikáló szellem valójában az elhunyt édesapa/férj digitális térbe feltöltött tudata. Később a hozzá hasonlóan elhunyt személyek digitális tudatai, vagyis az új idők istenei globális fenyegetést jelentenek, és ezt igyekszenek elhárítani. A harmadik elbeszélésben pedig a főszereplő kislány találkozik a már ebbe a digitális felhőbe beleszületett húgával, és megpróbálnak egymással közös nevezőre jutni.

A kötet egyik morális szinten (szerintem) legdurvább kérdését boncolgató írásában (Akik maradtak) a  Szingularitásnak nevezett eseménysort követően a halandó testüket elhagyva milliók választják a tudatuk öröklétre való koncentrálását. Viszont lehet-e valakit családi szinten érzelmileg arra kényszeríteni, hogy a fizikai testtől megfosztottan a tudatával éljen tovább a digitális felhőben?! Egyáltalán mennyire nevezhetjük ezt az érzékszerveinktől megfosztott virtuális tartózkodást létezésnek? Végtelenségig fennmaradó tudatunkat indokolttá teszi-e bármi; egyáltalán előny vagy hátrány? Ilyen és ehhez fogható nem egy könnyen eldönthető kérdéseket járnak benne körbe.

Az igazi művészetben egy fanatikus filmrajongó megismerkedhet a  Nagy Szemi névre hallgató algoritmussal, amelynek segítségével a legtökéletesebb filmeket hozzák létre. Olvashatunk még a klímaváltozással kapcsolatban (Üzenet az öbölből: negyvennyolc óra a massachusettsi remetével), de részesei lehetünk egy poszt-apokaliptikus környezetben zajló, fantasztikummal átitatott drámai elbeszélés kalandos eseményeinek (A Szürke Nyúl, Bíbor Kanca, Szénfekete Párduc).

A rejtett lány dimenziók között mozgó főszereplőjének kiválasztottként véresen komoly vizsgát kell tennie, viszont emberségét nem tudja kitörölni. Az üzenet egy apa és tőle messze szakadt lánya egymásra találásáról szól egy galaktikus régészeti rejtély megoldása során, a nyúlfarknyi kis Metszésben a felejtés és az emlékezés kapcsolatát vizsgálják a Könyv tartalmát ritkító szerzetesek.

Ahogy olvashattátok, Ken Liu megint egy sokszínű gyűjteménnyel jelentkezett, mely ismét csak bebizonyította, hogy barátságban megfér egymás mellett a modern jövőben játszódó digitális térhódítás és a hagyományokból táplálkozó fantasztikum. Komoly erkölcsi tartalommal és korokon átívelő dilemmákkal foglakozó történeteit sokszor nem könnyű (egyben) elolvasni, viszont annál inkább megfogják az embert. Az előző kötet novellái számomra kicsivel szórakoztatóbbra és gördülékenyebbre sikerültek, a mostani gyűjteményben található írások jóval több koncertráció igényelnek. Mellette pedig egyfajta gondolatébresztőként funkcionálnak, amely hatékony módszer intellektusunk kibővítésére.

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak, akiktől ITT lehet megrendelni a regényt! 

Értékelés: 9/10

eyescream

Be the first to comment on "Ken Liu: Az istenekkel nem lehet végezni (2020)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.