Viszonylag ritkán szokott problémát jelenti számomra egy-egy cikk alanyául szolgáló film spoiler-mentes cselekményének ismertetése, most viszont ez a helyzet áll fenn. Azért megpróbálom mégis vázolni a helyzetet: a gyermekkora óta különleges adottságok birtokában lévő, elismert professzor által támogatott Ryan Winrich nevű főszereplőnk a Miskatonic Egyetemen dolgozó tudóstársaival felfedezi, illetve hát a gyakorlatban is megvalósítja az időutazást. Ámde előtte, közben és utána is egy csomó érdekes, különös, fura dolog történik, amikre nem szeretnék kitérni…

Egy kissé olyan érzésem van, mintha ebben a meglehetősen lassan mocorgó, lovecraft-i kozmicizmusból táplálkozó alkotásban az író/rendező Gus Holwerda a saját szájíze szerint összegyúrt volna elemeket a kedvenc filmjeiből. Ennek jegyében találkozik egymással az Interstellar, a Pillangó-hatás, sőt mintha az úriember egészen odalenne Richard Kelly sajátosan misztikus munkásságáért (Donnie Darko, Southland Tales, illetve The Box) – legalábbis nekem ezek a sarokpontok jutottak róla eszembe hirtelen.

Narratívája szerint a jelenben kezdünk, miközben mind több és több múltbéli szekvenciát bemutatva egyre inkább megvilágosodunk egyes ok-okozati tényezők megértésével, majd pedig ismét csak visszaugrunk a film kezdetéhez, de ekkora már más színben látjuk a dolgokat. Gyerekkori sérelmek, homályos és megváltozó emlékek, vallási fanatizmus, szabad akarat, dimenziókon kívülről érkezett földönkívüliek – mindezt elnyújtva, nem túl pörgős tempóban. Kozmikusan fenyegető science fiction aura lengi körbe az alkotást, miközben techno-thriller elemekkel játszik misztikus játékot; mindenfélébe belekap, de valahogy nem tudja – vagy csak nagy döcögve – egy egységes kohézióba foglalni.

Alapvetően egy független sci-fi thrillert kell magunk elé képzelni, mintsem egy high-tech vizualitásával hódító, látványosan megkomponált, izgalom és/vagy feszültségben gazdag, sablonosságától népszerű megaprodukciót. A néha felbukkanó CGI-re azért nem lehet panasz; nekem mondjuk tetszettek a szó szerint pofátlan fekete entitások. Szereplőink sajnos túl szürkék, hogy bárkit is kiemeljek – ez alól talán csak a dán színészremek, Nikolaj Lie Kaas mimikai készletével bíró Abe Ruthless bohémnak tűnő figurája jelent kivételt. Summa summarum, egy közepesnél jobb szórakozást ígérő, érdekes elemekkel spékelt produkció egy majdnem elsőfilmes író/rendezőtől.

Értékelés: 6/10

eyescream