Nemrég a Netflix prezentált nekünk egy tizenkét epizódból álló kis válogatást a Junji Ito hátborzongatóan sötét és weird mangáiból, most pedig a japán szerző legismertebb horror-mangájának egy újabb feldolgozását láthatjuk, méghozzá az Adult Swim csatorna négy részre bontott animációs miniszériájában.

A történet egy Kurouzu-cho nevű japán kisvárosban játszódik, ahol a városlakók normálisnak hitt élete egyik napról a másikra darabokra hullik, és kezdenek megtébolyodni. Gyanútlan nézőkként mi a középiskolás Kirie és Shuichi szemszögéből követhetjük a természetfeletti szituációkat, visszafordíthatatlanul bizarr események tömkelegét. Először Shuichi apja kezd el egyre jobban begolyózni: mindenhova rejtélyes spirálokat rajzolgat, ám ezzel még nem elégszik meg. Később saját testét is az általa legtökéletesebbnek hitt alakzatba próbálja hajtogatni, amely a halálát okozza. A szörnyű tragédia után az anyja veszti el eszét, és megpróbál távol maradni a baljóslatú spirális alakzatoktól, csakhogy lassan mindenben ezeket látja. Lassanként emberek mutálódnak át csigává, elégetett emberek hamvaiból képződött füst képez különös csavart formációkat, terhes anyák moszkitókat megszégyenítve támadnak társaikra – a különös átok nem ismer határokat.

Ezt a négy részes minisorozatot már 2019-ben elkezdték fejleszteni az Adult Swimnél, és bár a covid akkor közbeszólt, sajnos végül a későbbiekben sem sikerült olyan minőségben elkészíteni, amelyet szerettek volna. Az első epizód közel hibátlan képi megjelenítése után a (már egy másik stúdió által készített) animáció kissé megbicsaklott, és a fennmaradó további három részben itt-ott minőségbeli romlás jelei érzékelhetőek. A rajzok sokkal felszínesebbek, a karakterek megjelenítése kevésbé részletekbe menő, a hátterek sem eléggé kidolgozottok, összességében kevésbé sikerült fenntartani a bevezető etap szintjét.

És mivel egy eredetileg 600-700 oldalas mangáról beszélünk, ebben a kétórás játékidővel bíró adaptációban (is) bőven meg kellett mindent kurtítani minden relevánsabb történetszálat. A második résztől kezdve tehát sajnos elég zanzásított módon váltogatják ezeket a minisztorikat; néha alig egy-két perc egybefüggő eseménysor után lépkedünk a következőre, majd az azutánira, aztán ismét vissza és így tovább. Ezzel pedig a mélyebb átélhetőségét rombolják.

Ám még ezzel együtt is azt mondom, hogy megéri megnézni, ugyanis a Junji Ito szörnyűségesen bizarr és megállíthatatlan weird-koncepciója brutálisan be tudja rántani az embert. (Az Uzumakiból egyébként már készült filmfeldolgozás 2000-ben, mely bár nem volt kimondottan rossz, azonban nem is sikerült túlságosan maradandóra.) Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy az említett hibái ellenére nem tudtam maximálisan élvezni azt a fajta tudatalatti terrort, amit a most készült Uzumaki-feldolgozás nyújtott. Mert az alapötlet egyszerűen annyira zsigerig hatoló ősi félelmet szabadít ránk az ismeretlentől, hogy hogy pont ettől lesz zseniális.

A spirál (vagy örvény) mibenlétének misztikuma egy nagybetűs természetfeletti horror, mely gyakorlatilag lovecraft-i ihletésű kozmikusan fenyegető jelenségként férkőzik be az emberek eddig békésnek hitt világába. Halálig tartó bizarr őrületet, megmagyarázhatatlan kényszeredettséget, testtorzulásokat és egyéb groteszk förtelmeket szabadít egy (szerencsétlen sorsú) város mit sem sejtő lakóira. Bármit is csinálnak, bárhogy védekeznek, minden ellenállás hiábavaló. Mi pedig főszereplőinkkel eggyé válva szenvedjük el hatásait. Mert az Örvény elől nincs menekvés.

Értékelés: 8/10

eyescream