Robert Eggers (A világítótorony, A boszorkány) nagyszerű Nosferatu feldolgozásával indult az idei horrorfilmes esztendő, de nem kellett sokat várnunk a következő klasszikus Universal szörny újragondolásra. Leigh Whannell (Upgrade) néhány évvel ezelőtt már kiválóan megoldott egy ugyanilyen feladatot, a 2020-as A láthatatlan ember remekül modernizálta a mára már kissé megkopott fényű eredeti történetet.

Így tehát minden reményünk az amerikai alkotóban volt, hogy újra életet lehel a jobb sorsa érdemes farkasember/vérfarkas mitológiába, amely az utóbbi években eléggé parkolópályára került. Az előjel tehát biztató volt, lássuk megérdemelten szerepelt-e a Farkasember a 2025 legjobban várt horrorfilmjei összeállításunkban!

A sztori középpontjában egy háromtagú család áll, akik nehéz időszakon mennek keresztül. A szülők (Christopher Abbott, Julia Garner) eltávolodtak egymástól, munkahelyi gondokkal is küzdenek, ekkor érkezik a hír, hogy Blake édesapja hivatalosan is halottnak lett nyilvánítva. Főszereplőnk már gyerekkorában elmenekült a semmi közepén lévő tanyáról, és mivel apja hosszú évekkel ezelőtt eltűnt, elég rezignáltan fogadja a hírt. Ekkor jön a szupernek tűnő ötlet, hogy a hegyi levegő biztosan összehozza a családot, úgyhogy gyorsan nekivágnak a friss örökség megtekintésének. Nem nehéz kitalálni, hogy a rövidnek induló kirándulás tragikus fejleményeket tartogat mindenki számára.

A hónapokkal ezelőtt elérhető lagymatag trailer ellenére próbáltam pozitívan hozzáállni Leigh Whannell aktuális munkájához, de, ha egy szóval kellene összegeznem a Farkasember-t, akkor az a csalódás lenne. Hiába komálom az amerikai alkotó korábbi rendezéseit, szerintem mindenki jobban járt volna, ha annyiban hagyja a Blumhouse Productions felkérését.

Egy rövid nagyvárosi kitekintés után az alkotás hamar kamaradarabbá válik, de sajnos zéró kémia sincs a családtagok között. Az alakítások erős jóindulattal is csak a közepes tartományban mozognak, így sajnos senki sorsáért sem tudunk igazán izgulni. A száz perc feletti játékidő indokolatlan, hiszen se a házaspár magánéleti problémáiba nem látunk bele, se a nevelés nehézségei sem kerülnek boncasztalra. A mélyenszántó dialógusok helyére érkezhetnének őrült tempójú rohanások vagy véres akciók, ehelyett főhőseink maximum szobát váltanak az elhagyatott tanyán.

Izgalmas, vagy félelmetes jelenetek hiányában fókuszálhatnánk a transzformációra, de sajnos a praktikus effektek ellenére itt sem lehet teljes az elégedettségünk. Értem én, hogy szükség van új megközelítésre, de számomra olyan volt ez a testi átalakulás, mintha félúton megállt volna, így egyáltalán nem találtam kielégítőnek a testhorror aspektust sem.

Az összkép pozitív oldalán mindenképpen meg kell említenem, hogy egy nagyon szépen fényképezett alkotásról van szó. Sikerült egy kifejezetten hangulatos helyszínt találni a filmhez, más kérdés, hogy ezt sem sikerült teljes mértékben kihasználni.

Volt néhány kiváló ötlet a filmben, ami tényleg adott valami újat a lycantropia témaköréhez. Az átváltozás lassabb bemutatásával teret kapott a kommunikáció eltorzulásának érzékeltetése, amelyet néhány jelenetben kitűnően kihasználtak az alkotók. Az is tetszett, hogy a film elején megalapoztak Blake hirtelen haragjának, amelyet a gyereknevelésből adódó mindennapi frusztráció még jobban hangsúlyozott. Azt hittem, hogy ez a faktor jobban előtérbe kerül majd a későbbiekben, de úgy tűnt, mintha az alkotók egész egyszerűen elfelejtették volna.

Amint érezhető a kritikámból, a Farkasember elég vegyes összképet mutat. Nem állítom, hogy senki sem találja meg benne a számításait, de előző munkájának tükrében én jóval maradandóbb végeredményre számítottam. A végső képkockák lepergésével már szinte el is felejtettem a látottakat, így marad a várakozás egy igazán emlékezetes farkasemberes filmre.

Minden bizodalmunkat Robert Eggers munkásságba kell vetnünk, akinek következő alkotása a Werwulf címre keresztelt XIII. századi Angliában játszódó farkasemberes horrorfilm lesz. A premier ugyan még messze van, de egy tökéletes karácsonyi ajándékom már biztosan lesz 2026-ban.

5.5/10

afiaf