Megérkezett végre Adrian Tchaikovsky Végső architektúra trilógiájának záró akkordja. (Az első részről A Föld szilánkjairól, valamint a második rész Az üresség szeméről a linkekre kattintva olvashatsz.) A nagy ívű történet lezárása immár a kezünkben van, és hát valljuk be, az író eddigi munkásságát ismerve, nem kis elvárásaink voltak a regénnyel szemben. Thcaikovsky eddig minden történetében képes volt a végkifejletet felé haladva még egy nagyot csavarni az egészen, igazi epikus sztorivá váltani az addig olvasottakat. Így hát jó okkal várhatta az olvasó, vajon most is megkapjuk e az író ezen jó szokását.

A Kartell, az emberi és egyéb fajokat egyesítő váratlan szövetség rátette kezét a bárkaépítő projektre, amit megfejelt az előző rész végén felfedezett ősi Alkotó rom, a Szem birtokba vételével. A Szem segítségével Idris megtalálta az Építészek, ezek a hold méretű bolygó pusztító entitások bölcsödéjét, ahol a Kartell végzetes támadást tervez intézni. Ám Idris jól tudja, hogy nem az Építészek az igazi ellenség, hanem az őket iránytó erő. De senki sem hallgat rá. Sőt mindeközben egy abszurd szövetség van kialakulóban akik minden eddigi tervet felrúgva saját nézeteik szerint szeretnék alakítani a világ rendjét. Mindez pedig az egész emberiséget veszélybe sodorja. Az Építészek pedig csak jönnek és bolygókat formálnak át, világokat irtanak ki, mit sem törődve senkivel és semmivel…

Mivel egy trilógia záró részéről beszélünk, így a könyvnek nagy elvárásokat kellett teljesítenie. Számtalan kérdés, megoldatlan konfliktus, rejtély és misztikum megoldása várt rá, amit bevallom féltem, hogy nem fog tudni feloldani az író, hisz sokan esnek ebbe a hibába. De alaptalan volt a félelmem. A sztori kifejezetten pergősen halad előre, a 600+ oldala ellenére sem érezni, hogy feleslegesen túlnyújtott cselekményről van szó, (még a közbenső, biztosan oldal kitöltőnek készült konfliktus sem érződik erőltetettnek, és túlnyújtottnak, az ott abban a formában teljesen odaillik) miközben sorban bontja ki az eddig felvetett és két előzményen keresztül hordozott kérdéseit. Mindezt szépen mindig pont jókor csepegtetve, hogy az olvasó egy-egy akció után kicsit másra tudjon fókuszálni. De sosem mindig túl sokat mond el egyszerre az író, hiszen szinte a legvégső oldalakig maradnak kérdések, hogy végig fent tudja tartani a kíváncsiságunkat. És bevallom ez nem is baj, mert bizony a regény megfejtései súlyos információk amiket érdemes emészteni a következő adagig, különben megfeküdné a gyomrunkat.

Mindeközben sikerül tovább építeni és elmélyíteni a könyv világát, hiszen kapunk végre egy csipetnyi betekintést a rejtélyes Hegemónia és az isteni Essielek birodalmába is. Kitekintésünk lesz a kaptárgyárak működésére, és hát ott lesz maga a nemtér is, ami teljes egészében felfedi magát előttünk, annak minden rejtélyével együtt.

Karaktereink viszont nem épp vannak fajsúlyban egymással, ugyanis egyes szereplők kifejezetten elnyomottan szerepelnek másokhoz képest. Persze a történet végére megértjük ennek okát, ki miért lett jobban központosítva, de addig eljutva fura lesz ez az egyensúlyzavar, ami az előző kötetekre nem volt jellemző.

És maga a végkifejlet milyen? Hisz mindenkit ez érdekel. Nos, az utolsó száz oldal gyakorlatilag erről szól, és bizony én minden kérdésemre választ kaptam. Grandiózus, kellően misztikus, izgalmakban dús, még is jól elmagyarázott és kifejtett katarzisa és levezetése van az egész sztorinak. Talán lehetett volna egy csipetnyit erősebb epikusság terén, én valamivel kolosszálisabb megoldást reméltem, de én így sem panaszkodom.

Összességében tehát A nemtér urai egyértelműen a trilógia legerősebb darabja. Végig pörgős, sehol sem erőltetett, unalmas, vagy túlhúzott cselekményével, igazi nagy volumenű kellően misztikus, rejtélyes és jól tálalt, szépen kereken lezárt történetével egyértelműen méltó lezárása a Végső architektúra trilógiának.

Értékelés: 10/10

Kinek ajánljuk: Tchaikovsky rajongók, és a trilógiát már olvasó embereknek.

wooltur

A könyvért köszönet a Fumax kiadónak, akiktől IDE kattintva tudjátok megrendelni a regényt!