Akár filmet, akár könyvet elemzek, szeretek teljesen objektíven hozzáállni az adott műhöz. Ennek ellenére vannak olyan esetek, amikor ez kifejezetten nehéz, mert akár az adott történet, akár az alkotó, akár a téma különösen kedves számomra – és általában ez szokott lenni a helyzet akkor, ha az adott mű a videojátékok, pontosabban a játékos kultúra köré épül.

Bármennyire is megkerülhetetlen kulturális jelenséget jelentenek a videojátékok, hatásukhoz képest meglepően kevés a más médiumokban készült művek száma, amelyek kulturális jelenségként foglalkoznak velük. Még kevesebb tette ezt sikeresen és hitelesen is egyidejűleg – hasraütésszerűen hirtelen csak a Black Mirror Bandersnatch különkiadását, Ernest Cline regényeit és a Scott Pilgrimet tudom felhozni.

Éppen ezért csaptam le Dörgő Sándor Bevitel című regényére, amikor felmerült a lehetőség, hogy írjunk róla (még 2024 decemberében – és hiába mondanám, hogy az alapos munkához kellett az idő, valójában olyan szintig havazódtam el egyéb kötelezettségekkel, hogy a tervezetthez képest jóval később tudtam csak kiolvasni és rendszerezni a kötettel kapcsolatos gondolataimat), mivel témájául a videojátékok szolgáltak, azokon belül is egy mára viszonylag elfeledettebb, de a magyar szívek számára kedves alkategóriájuk, a szöveges kalandjátékok.

A regény főhőse Al Kovacs, egy magyar származású, Amerikában született, majd szülei halála után Németországban élő nagynénjéhez került játékfejlesztő, aki a világ legnagyobb és legnépszerűbb játékán, a SimCity és egyéb városépítős játékok (illetve bizonyos mértékig az MMORPG-k és a Roblox) metaverzummá kiterjesztett, hatalmas szabadságot, kreatív lehetőségeket és gazdag játékmenetet kínáló HAVEN-en dolgozik. Miközben titkon arról álmodozik, hogy egy nap majd kitörhet a céges környezetből, és mások álmai helyett a saját játékán dolgozhat, egy barátján keresztül Al birtokába kerül egy csomag floppy lemez, rajtuk különböző, szovjet fejlesztésű játékokkal. Ezek egyike, az ETAOIN azonban jóval többnek bizonyul egyszerű játéknál – ahogy arra Al fokozatosan ráébred, nem pusztán egy szöveges játéknak álcázott programozói csodáról van szó, hanem egy kincset érő, elfeledett projektről, amelynek története titkos kormányprojekteken át az űrkutatásig vezet, és melynek megkaparintásáért – főnökei mellett – több érdekelt fél is bármit megtenne.

A történet tempója intenzív (itt-ott kissé egyenetlen), a regény pedig írástechnikailag kifejezetten jól megírt, szórakoztató, meglehetősen gyorsan végig lehet darálni 319 oldalát. Legnagyobb erőssége a bevezetőmben is említett videojátékos szál: a Bevitelen, stílusán, történetelemein, a szereplők párbeszédeiben érződik, hogy olyan ember írta, aki maga is része a videojátékos, illetve bővebb értelemben vett geek kultúrának. Ezt a rajongást, a virtuális világokban történő elmerülés örömét, a játékfejlesztés körül forgó álmokat pedig képes anélkül átadni, hogy az erőltetettnek vagy túlzásnak érződne (vagy olyan easter egg-halmozásnak, mint amivel egyébként Ernest Cline regényeit is több kritikus vádolja).

Két hibát tudok csak felróni a kötetnek. Az egyik, hogy bár a fantasztikum műfaja eléggé rugalmas, és a realitás ferdítése bizonyos területeken egy átlagolvasónak lehet, hogy fel sem tűnik, ám tizenévnyi film- és játékújságírás, mellette civilben K+F szoftverfejlesztés után volt pár olyan fogalom és történetelem – főleg a fináléhoz közeledve –, melyek olvasásakor egy kicsit már húztam a számat. A másik, hogy a történet kissé zavaróan eszközök szintjén használja a mellékszereplőket: a bevezetést követően gyakorlatilag minden karakter pontosan olyan módon és időzítéssel bukkan fel, hogy előrelendítse a történetet vagy megosszon valamilyen kulcsfontosságú információt a főhőssel (és az olvasóval). Videojátékos hasonlattal élve úgy, mintha egy játékvilágban nem kellene keresgélned, felfedezned, hanem az első sarkon mindig belebotlanál a soron következő karakterbe, aki a helyes irányba terel, vagy egyből adja is az új küldetést – más nevesített karakterrel viszont a játék során szinte egyáltalán nem találkoznál.

Ezektől eltekintve azonban kifejezetten szórakoztató, a hazai színtéren hiánypótló darab a Bevitel, és remélem, hogy a szerző próbálkozik majd még hasonló témákkal.

Értékelés: 7,5/10

A példányt a szerző biztosította szerkesztőségünk rendelkezésére.

A Bevitel megrendelhető a Marsbook Kiadó honlapjáról nyomtatott kiadásban és ebookként is.

Szabó Zoltán “Zoo_Lee”