Mindig nagy öröm, ha kedvenc rendezőnk munkamániás, így nem kell túlzottan sokat várni a premierek között. Mivel a kedvenc tavalyi horrorfilmem a Longlegs volt, így kifejezetten jól esett a hír, hogy 2025-ben is érkezik Osgood Perkins alkotás, a hab a tortán, hogy ezúttal egy Stephen King novellát vitt vászonra. Ez az együttállás tipikusan a mégis mi sülhet el rosszul kategória, a trailer megtekintése után pedig már teljesen egyértelművé vált, hogy A majom az egyik legjobban várt horrorfilmem idén.

Az eredeti történet még 1980-ban látott napvilágot egy magazin mellékletében, a világ többi részének 1985-ig kellett várnia a morbid találkozásra. A majom ekkor jelent meg a Mester második novelláskötetének (Skeleton Crew) részeként olyan írásokkal egyetemben, mint pl.: A köd, Mrs. Todd rövid útjai, A tutaj, vagy A túlélő típus. A harminc oldal körüli iromány egy igazi vérbeli King sztori, egyszerű, de nagyszerű horror olvasmány, amely Magyarországon csak 2002-ben jelent meg a Csontkollekció névre keresztelt gyűjteményben.

Az alaptörténet megfilmesítésének jogai egy darabig Frank Darabont kezében voltak, aki végül nem fejlesztett filmet belőle, 2023-ban azonban felpörögtek az események. A Black Bear Pictures ajánlatára végül James Wan (Atomic Monster) produkciós cége csapott le, és Osgood Perkins-t kérték fel rendezőnek. Az amerikai alkotó nem volt elégedett a forgatókönyv hangulatával, túlzottan komolynak találta, és igyekezett minél jobban a fekete komédia irányába tolni az összhatást.

A forgalmazásért felelős Neon marketing csapata, csakúgy, mint a Longlegs esetében, ezúttal is külön dicséretet érdemel, hiszen A majom kedvcsinálóját 72 óra leforgása alatt több, mint 100 milliószor nézték meg, amivel bezsebelte a valaha volt legnézettebb független horrorfilm trailer kitüntető címét. Azután érkezett a szokásosnak mondható limitált popcorn tároló, a legnagyobb négy televíziós társaság visszautasítása az extrém erőszakos bemutatóra, valamint a templomokban tartott egyedi vetítések. Egy szónak is száz a vége, jó nagy felhajtás övezte Osgood Perkins (Juliska & Jancsi, The Blackcoat’s Daughter) legújabb filmjének megjelenését, lássuk megérdemelt volt–e a kitüntetett figyelem!

Miután az ikertestvérek rábukkannak apjuk régi játékmajmára, szörnyű halálesetek sorozatának lesznek szemtanúi. Hal és Bil megpróbálják maguk mögött hagyni a múltat, és mindent megtesznek a majom eltüntetése érdekében. Amikor azonban a megmagyarázhatatlan balesetek újra felbukkannak, a testvérek kénytelenek összefogni, hogy végleg eltüntessék az elátkozott játékot.

Az eredeti történet váza teljes egészében megmaradt, az amerikai alkotó azonban több változtatást is eszközölt a novellához képest. A legfontosabbnak tűnő csere a Walt Disney rovására írható, akik a Toy Story karakteréhez való hasonlóság miatt a felhúzható majom hangszerének lecserélését kérték. A történéseket a ’80-as évekből áthelyezték a jelenbe, illetve a testvérekből ikrek lettek, ezáltal elég nagy terhet raktak Theo James vállára.

A majom összességében pontosan azt a bűnös élvezetbe hajló morbid szórakozást nyújtja, amit az előzetesek alapján várni lehetett. A (zömében) papírmasé karaktereket mozgató, és a (legtöbbször) felszínes dialógusokkal operáló jelenetek kizárólag egy célból vannak felépítve. Már a kezdés során egyértelművé válik, hogy az alkotók nem spóroltak a művérrel/testrészekkel, a szűk százperces játékidő tulajdonképpen egymásra fűzött, groteszk balesetek sora.

Az elhalálozások jóval direktebb módon következnek be, mint a nagyon hasonló mechanizmusra felépített Végső állomás-franchise esetében, ráadásul Osgood Perkins egyik esetet sem fél teljes valójában megmutatni. Így gyengébb gyomrúaknak semmiképpen sem ajánlom A majom megtekintését, de a horrorba hajló fekete komédia szerelmesei könnyen lehet, hogy új kedvenc filmet találnak maguknak. Én remekül mulattam, és szerintem nem leszek vele egyedül.

8/10

afiaf