A magyar fantasztikus irodalom túlzások nélkül elképesztő utat járt be az utóbbi bő tizenév során. Bár a lelkesedés, az ambiciózus írók, szerkesztők és kiadók sosem hiányoztak a színtérről, igen látványos fejlődés történt ilyen téren. Egyre sűrűbben bukkantak fel olyan tehetséges szerzők, akik az ötleteken túl komoly írástechnikai tudással is rendelkeztek, a kiadók elkezdtek sokkal bátrabban invesztálni hazai alkotókba, nem is szólva az olyan hiánypótló alkotóközösségek felbukkanásáról, mint a The Black Aether, melyek egy sor tehetséges magyar horrorszerzőt termeltek ki vagy állítottak a reflektorfénybe. A folyamatot úgy vélem, kiválóan jellemzi a GABO kiadócsoport immár hetedik köteténél tartó Az év magyar science fiction és fantasy novellái sorozata, mely 2018 óta kínál évente jelentkező válogatást ismert és friss szerzők műveiből.

Van egy olyan mondás, miszerint egy antológia csak annyira lehet jó, mint a legrosszabb darabja – ilyen tekintetben pedig a 2024-es kötetnek nincs szégyellnivalója. A 16 novella minősége a jótól a fantasztikusig terjed, szerzőik között vegyesen akad jól ismert és új név, tartalmilag és tematikailag pedig igen színes palettát fednek le a klasszikus mitológiától és népmesei újraértelmezésektől urban fantasyn át magyar cyberpunkig.

A kötetet Juhász Viktor “Orfeusz” novellája nyitja, egy csavar a klasszikus mitológiai történeten, mely a hádészi alvilágot lényegében turistalátványossággá alakítja, a lelkeket az élők világába visszakísérő “orfeuszokat” pedig egyfajta fejvadászokká, akiknek biztosítaniuk kell, hogy a választott lélek a meghatározott, személyre szabott feltételek betartása mellett teszi meg a visszautat. Rusvai Mónika a “Béke, agyagból” formájában a gólemek történetét járja körbe és azt az ötletet, miszerint a zsidók a második világháború során segítségül hívták ezt a gyakorlatot a túlélés érdekében – hogy aztán a testbe elrejtett parancsszavak technikája tovább vándoroljon a világháború utáni időkbe, és a megfigyelés, illetve a kontroll eszközévé váljon. Végh Fruzsitól a “Baba Jaga mátkasága” a szláv mitológia híres-hírhedt boszorkányának alakján keresztül játszik el a szerelem, a visszautasítás és a csalódás témáival. Szarvassy László hasonlóan boszorkányos alapokból dolgozik az “Együtt megöregedni” című novellában, annyi különbséggel, hogy az ő története már hazai, kiégésízű urban fantasy, melynek főhőse egy boszorkány segítségét kéri, hogy végre túl tudjon lépni félrelépő exén és az utána bekövetkezett magánéleti válságon – ám kissé váratlan következményekkel.

Bereczki Viktor “Két ezreléke” a sci-fibe ugrik, azon belül is a párhuzamos dimenziók közti ugrálás koncepciójába, életveszélyes küldetésekre vállalkozó hősei ugyanis így szereznek be technológiai csodákat, vagy akár szórakoztatóipari termékeket – ám ahogy az lenni szokott, a dicsőségen és az ismert kockázatokon túl akad egy igen kellemetlen apróbetűs rész is a dologban. Puska Veronika “Casco”-jának tudósai is idegen technológiával kísérleteznek, esetükben szó szerint egy idegen lény hormonjaival, mellyel elővigyázatossági okokból csakis steril nők dolgozhatnak, a folyamatból viszont a tudomány és a precizitás minden törekvése sem képes teljesen kigyomlálni az abból fakadó problémákat és etikai kérdéseket, hogy a tudományos felfedezések forrásai is magasan fejlett élőlények. Komor Zoltán “Korcskútja” volt az egyik legjobban várt történet számomra a kötetből, nem sok olyan szerző akad ugyanis itthon, aki annyira nyers, bizarr(o) és elmebeteg koncepciókat képes kiötleni, mint ő, novellája azonban a munkásságához képest meglepően visszafogott, a lovecraftiánus weirdet költözteti a késő 19. – kora 20. századi magyar falusi környezetbe.

László Zoltán “Maradj ki ebből!” című novellája egyszerre éles és aktuális társadalomkritika megfűszerezve némi szintén aktuális technológiakritikával felelősségvállalás tekintetében. Egykori CineGore-os kollégánk, Láng Annie “Hajnal_4.xlsx”-e a hazai multik világát lépteti át cyberpunk környezetbe – és vet fel néhány kellemesen hátborzongató rémképet azzal kapcsolatban, hányféleképpen lehet rosszabb ez a környezet, de még a poszthumán halhatatlanság is, ha valaki ujjat húz a vállalati érdekekkel.

Czigány Domonkos az “Andreas nem jöhet vissza” című novellájában az alterzenészek és panelos házibulik világát keveri modern táltosokkal és dimenzióvándorlással, Tallódi Julianna “A legjobb dolog a világon” című művében pedig egy olyan világot vázol fel, melyben az emberek lelkéből szó szerint kivágják a számukra legfontosabb, legéltetőbb dolgot annak érdekében, hogy a valóság szövete kitartson. Szentirmai-Takács Tímeától a “Babonaszülte” fejest ugrik a magyar folklórba garabonciásokkal és táltosokkal, Timár Krisztinától az “Elnyeli a Sárrét” pedig hasonló alapokra épül, megfűszerezve némi 48-49-es forradalom és szabadságharc utáni traumával.

Kispál Márton és Mokos Judit egyformán Kínába kalauzolják az olvasókat, előbbi “Az ezüsthajú gyermek dajkája voltam” című novellában egy kis hegyi faluba, melynek időjárást és termést irányító istensége emberöltőnként csak alig-alig öregedő gyermeki alakban szorul dajkálásra, utóbbi a “Kimondatlan”-ban vérbeli, nyomasztó body horrorral kevert thrillert kerekít a kínai céges kultúra és az emberi munkaerő tökéletesítése köré. A kötetet Moskát Anita “Gyulladáspont”-ja zárja a legendás főnixmadarakkal – melyeket atomreaktorok helyett használnak erőművekben energiatermelésre tonnányi beton, hamu és depresszió alá temetve.

Maximálisan elégedett voltam Az év magyar science fiction és fantasy novellái 2024-es kötetével, mely ugyan most először puhafedeles kiadásban került a boltok polcaira a megszokott keményfedél helyett, ám ez sem tartalom, sem minőség terén nem járt együtt semmiféle romlással. Nehezen tudnék kedvenc történetet választani az antológiából, a témák, hangulatok és stílusok kínálatából ugyanis szinte hangulatomtól függött még az elolvasás és részleges újraolvasások után is, hogy épp melyik tetszett jobban, melyik kevésbé, melyikben fedeztem fel olyan motívumot, ami felett első olvasásra átsiklottam, másodjára pedig pont amiatt tetszett jobban. Nagyon változatos felhozatal, vegyes hátterű szerzőkkel, mely ahogy a bevezetőben is említettem, remekül tükrözi a hazai fantasztikum jelenlegi színterét, az aktuális alkotók és témák sokszínűségét. Hibaként legfeljebb azt tudnám csak felhozni, hogy egy-egy történethez nem árt valamennyi ismeret adott területekről-témákról, melyek hiányában tűnhet kissé foghíjasnak vagy furcsának mezei olvasók számára. 

Az anyag minőségét jól jellemzi, hogy mivel a Bevitelhez hasonlóan jelentősen megcsúsztam ennek a kritikának az írásával, azóta már három művet is jelöltek a kötetből az idei Preyer-díjra novella kategóriában (Juhász Viktor, László Zoltán, Moskát Anita) – és egyáltalán nem lepődnék meg, ha végül az egyik el is vinné azt. Mást nehezen tudnék hozzáfűzni a fentiekhez – a fantasztikus irodalom minden hazai rajongója számára erősen ajánlom ezt a válogatást, és már most várom, hogy milyen lesz a soron következő, 2025-ös kötet.

Értékelés: 9/10

A példányt a kiadó biztosította szerkesztőségünk rendelkezésére.

Az év magyar science fiction és fantasy novellái 2024 megrendelhető a kiadó honlapjáról.

Szabó Zoltán “Zoo_Lee”