Különféle klasszikus mesealakok tulajdonjogának lejárta után a szabadon feldolgozhatóság jegyében olyan igénytelen ámokfutásba torkolló horrorfilmes trend vette kezdetét, melynek az általunk is bemutatott Micimackós trash-horror csak a kezdete volt. Azóta elkészült a Micimackó és Malacka folytatása, spin offot kapott ez utóbbi karakter, Mickey egér is gyilkolt már, most pedig spenóttal boostoló ikonikus tengerészünkkel hozzák ránk az alacsony költségvetésű frászt.

Dexter és sulis barátai videókamerákkal és egyéb dokumentarista-cuccokkal felszerelkezve a helyi konzervgyárba szöknek be forgatni, hogy utánajárjanak a Slayer Man legendájának, amitől még a kocsma agg törzsvendégei is óvva intenek mindenkit. Nem várt kísérőkként pedig az egyik lányka féltékeny párja, illetve annak barátai szintén odatartanak. A spenótfüggőséggel viaskodó, roppant módon eltorzult egykori tengerész pedig egymás után intézi el otthonául szolgáló komplexumba betörő látogatókat.

Robert Michael Ryan néhány közepesen gyenge horrorfilmnél többet nem is rendezett élete során, ha nem számítjuk az Így jártam anyátokkal néhány epizódját. Ez persze irreleváns ténynek tekinthető egy különös szakmai képzettség vagy filmes tapasztalat nélkül bátran leforgatható hulladék-slasherrel kapcsolatban. Bár jelen produkciónk a tucatszámra legyártott, jellegtelen, középgyenge slasherek unalmas és feledhető halmazát erősíti, még így is sokkalta igényesebbre sikerült, mint mondjuk a közelmúltban érkezett másik ilyen jellegű alkotás, a Popeye’s Revenge. (Nyilván azt is végignéztem, mert nem tudok ellenállni a hulladékfilmek sajátos varázsának.)

Popeye, aki The Slayer Man ebben az installációban egy rút spenótfertőzés által mutálódik át, és lesz belőle agresszív könyörtelen gyilkos. Rajzfilmes/képregényes jellegzetességei – megvastagodott alkarok, durván előre álló állszerkezet, torzult arc, kiüresedett tekintet – mind-mind csak még félelmetesebbé teszik, és legalább a játékidő bizonyos részében ténylegesen mutatják, nem úgy mint a másik feldolgozásban, ahol szinte alig kap teret, és azt is béna fizimiskával nyomja végig. Esetünkben néha még egy-egy rövid tőmondatot is elmorog, ha éppen nincs pipa a szájában, egyébként  pedig kiürült spenótos konzervek és jellegzetes pipafüst jelzi útját. Meg persze hullák.

Minőségileg kifogásolható gore-jelenet (belezések) mellett láthatunk még Popeye által elkövetett laza váll-leszakítást, szemkinyomást, fejlecsavarást, kedvencem pedig egy vasmacskával végzett gégemetszés, haha. Persze a fiatalok maguktól is hullanak: lásd a szőke csaj és párja, akik menekülés közben tíz perc elteltével ugyanabba az ostoba manőverbe halnak bele. Unalmas felvezetés és a selejtes szereplők közötti időhúzó dialógusok vagy a kiszámítható halálozási sorrend mellett a mű releváns csavarja szimplán kitalálható, már csak a beszédes név miatt is.

Ha a közelmúltban készült igénytelen Micimackós horror-adaptációk vagy a Miki egér maszkos gyilkos (The Mouse Trap) hulladék-produkciók minősíthetetlensége bűnös élvezetet jelent számodra, csak akkor tegyél vele próbát. Minden más esetben nettó felesleges. Ráadásul még bőven várható néhány újabb mesealak horrorisztikus (értsd: igénytelen minőségű) felbukkanása, szóval a trendnek még koránt sincs vége… Pán Péter és Bambi pedig még idén garantált.

Értékelés: 4/10

eyescream