A Végső állomás franchise története negyed évszázaddal ezelőtt indult, és a tizenegy év alatt ledarált öt alkotás mindegyike anyagi sikerrel zárult. Ráadásul a horror-rajongók is a szívükbe zárták a sorozatot rendhagyó slasher-koncepciója miatt, a halálesetek kreativitásáról nem is beszélve. Ezek után némileg érthetetlen, hogy miért kellett tizennégy évet várnunk a következő részre, de a végeredmény alapján nyugodtan kijelenthető, hogy megérte.

Aki esetleg még nem ismerné a Végső Állomás filmeket, az itt tud utánajárni, hogy mi történt az előző részekben: a 180-as járat katasztrófájának, a már szinte mémnek számító faszállító kamionos közlekedési balesetnek, a vidámparkban történő tömegszerencsétlenségnek, az autóversenyes tragédiának, illetve egy híd összeomlásának. Tizennégy évvel az ötödik epizód után idén májusában aztán végre újra lecsapott a megbízható módszerekkel dolgozó Halál, amely nem igazán szereti, hogy érkezését bizonyos jelekből detektáló halandók belepiszkáljanak tervébe, esetenként pedig kicselezzék Őt.

A Vérvonalak nem kisebb terhet vett a vállára, mint, hogy a teljes franchise gerinceként egyfajta előzménytörténetet biztosítson, emellett pedig egyben lezárást is nyújtson az eddig látottakra.

A vállalás tehát roppant ambiciózus volt, lássuk eyescream kollégával hogyan értékeltük a Végső állomás hatodik részét!

eyescream: A 2022 óta fejlesztett folytatást a franchise egyfajta újragondolásnak is szánták, amelyben az eredeti szériát alkotó hármas már nem vett részt, így Zach Lipovsky (Dead Rising: Watchtower, Leprechaun: Origins) és Adam Stein rendeződuó mutatkozhatott be. Spoiler: sikerrel vették az akadályokat. A múltban és jelenben egyaránt játszódó, ezúttal egy családot a középpontba állító történet újabb réteget adott az előző filmekben már gyakorlatilag rojtosra koptatott A-Halál-eljön-érted koncepcióhoz, ráadásul mindezt úgy, hogy bár nem változott sokat a recept, a körítés maga mégis érdekfeszítő tud lenni. (Helló, Jamie Lee Curtis a legújabb Halloween-moziból, aki egy bevehetetlen erődítményben próbálja meg távoltartani magától Legfőbb Ellenségét.) A Kaszás által megteremtett szerencsétlen véletlenek a franchise korábbi, hasonlóan erőltetett kivégzéseire hajaznak, ám száztíz perces játékidőben egy pillanatra sem unatkoztam. Visszahozták például a háttérben itt-ott felbukkanó JB rejtélyes karakterét, aki most végre előtörténetet is kapott. Epizódszerepe már csak azért is tragikus, ugyanis az ekkora már gyomorrákban haldokló, csontsoványra fogyott Tony Todd utolsó alakításában gyakorlatilag improvizált monológján keresztül búcsúzik el ténylegesen is a nézőktől.

A Végső Állomás: Vérvonalakban látható halálnemek elég durvák és brutálisak, pont ezért furcsa, hogy miért nem kapott magasabb nézői besorolást. Történetében fel-felsejlenek az előző részekre vonatkozó utalások részint a karakter által említve, részint menet közben jópofa easter egg formájában, szóval a kikacsintás-faktor is remekül működött. Igazából nem tudnék olyan dolgot mondani, amely negatívumként jelent meg, bár én eleve elfogult vagyok a sorozat irányában. Aki hozzám hasonlóan eddig is rajongott a széria eddigi epizódjaiért, az tudja, mire számíthat, aki pedig még egyetlen epizódot sem látott, az is élvezni fogja. Nem tartalmaz világrengető újdonságokat, bár néhány jól elhelyezett csavar ezért előfordul benne, így csak magamat tudom ismételni, amikor azt mondom, egy kellemesen szórakoztató és jól összerakott, vérbő hatodik epizódot kaptunk. 8/10

afiaf: Legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy egy sorozat hatodik része lesz az év egyik legszórakoztatóbb horrorfilmje, pedig eléggé kedvelem a Végső állomás korábbi darabjait. Emiatt a Vérvonalaknak bérelt helye volt a legjobban várt idei horrorfilmek összeállításomban, de őszintén szólva az első trailer nem hozott túlságosan lázba. Ráadásul a hosszú várakozás ritkán jó jel egy folytatás esetében, de megemelem a kalapomat az alkotók előtt, mert ritkán látható tisztelettel, és kreativitással végezték el a házi feladatukat.

Semmiképpen sem szeretném lelőni a film poénjait, de a történet 1968-ban indul, és az utóbbi évtizedek egyik legerősebb horrorfilmes nyitójelenetének lehetünk szemtanúi. Az IMAX vetítés pazar volt, a nyitás zongorás befejezésénél legszívesebben állva tapsoltam volna. Szerencsére a film ezután sem tér le a meglepő fordulatokkal tarkított útról, és a közel kétórás játékidő egyetlen pillanatában sem unatkoztam. Azt gondolom, hogy a Vérvonalak sikeresen teljesítette küldetését, ráadásul mindeközben nem felejtette el, hogy miért is lett olyan népszerű ez a sorozat. Már önmagában azzal a ténnyel, hogy helyet adott Tony Todd (RIP) megható búcsújának örökre beírta magát a horror történelembe, de nem elégedett meg ennyivel. A brutálisan bemutatott (nem értem hogyan sikerült elkerülni az X-es korhatárbesorolást) halálesetek kellően ötletesre sikeredtek, így egy pillanatra sem érezni, hogy kifulladóban lenne a franchise.

A nézők özönlettek a mozikba, így az 50 millió dollárból készült alkotás már most 150 millió dollár feletti világszintű összbevételnél jár, és messze még a vége. Egy R-es besorolású horrorfilm esetében ez kifejezetten megsüvegelendő teljesítmény. A Végső állomás-filmek esetében viszont szokatlan, hogy ezúttal a szakmai kritika is a darab mellé állt, a 92%-os Rotten Tomatoes pontszám önmagáért beszél. A sorozat rajongóinak kötelező látnivaló a Vérvonalak, ami eddig 2025 egyik legjobb horrorfilmje. 8.5/10