A 2020-as években debütáló, Bram Stoker-díjra is jelölt fiatal szerző írt már boszorkányokról, vámpírokról és kísértetházakról, elsőként magyar nyelven megjelent műve pedig egy vallásos közösségben nevelkedett, majd onnan megszökött fiatal lányról szól, aki gyermekkori traumáin túllépve próbál a saját útján járni. Csakhogy a szüleit nem az ember választja.

Alighogy főhősünket, a cinikus természettel megáldott Vesper Wright-ot egy szerencsétlen malőr miatt kirúgják a megélhetését biztosító étteremből, egy különös levelet talál a lábtörlőjén. A borítékban egy meghívó áll: szeretett unokatestvére és egykori szerelme házasságkötése alkalmából abba a bizonyos vallási közösségbe hívják vissza, ahonnan tizennyolc évesen már egyszer elszökött. A fiatal lány némi töprengés után végül kötélnek áll, és meglátogatja ezt az isten háta mögötti vidéki kommunát, ahol a horrorfilmek egykor ünnepelt színésznőjével, a leginkább jéghercegnőként viselkedő édesanyjával is újra találkoznia kell.

Már az első oldalakon megvett Rachel Harrison egyes szám első személyben narrált története, mégpedig a főszereplő Vesper végletekig (fiatalosan) cinikus stílusa miatt. Nem tagadom, roppant szórakoztató volt olvasni, ahogy fiatalon a családjával minden kapcsolatot megszakító, immáron felnőtt nő gúnyos megjegyzésekkel és szarkasztikus humorral telítve osztja meg velünk saját – drámában és szenvedésben nem kevéssé bővelkedő – kálváriáját.

A modern környezetben játszódó természetfeletti thriller közepe táján lehull a lepel a családfát érintő egyik legnagyobb titokról – bár ez a jótékony homályban tartott releváns információ addigra szerintem a többségnek már kikövetkeztethető -, ettől a ponttól kezdve pedig kissé megzavarodtam. Nyilván az én készülékemben van a hiba, hogy a topikban készült számtalan popkult mű kezdett el egyszerre üvölteni az agyamban (Sátánkától kezdve az Ugly Americans sorozaton át a Hotel Transylvania-ig, ja és helló Christopher Moore), hogy egy ilyesfajta abszurd ötletet jóval könnyebb és/vagy befogadhatóbb humorral meg mindenféle idióta körítéssel feldolgozni, emiatt aztán kicsit nehéz volt visszaállítanom magam a továbbiakban komolyabb üzemmódba. Persze ebben a főszereplő fekete humora sem túlságosan segített, haha.

A Nagy Leleplezést követően kis ideig még várakozni vagyunk kénytelenek, mivel egy visszafogott, ám olvasmányos rész következik (bizarr módon emlékezetes balesettekkel), hogy aztán az ominózus farmra visszatérve végre-valahára eljussunk ahhoz az elodázhatatlan és egyben epikus végkifejlethez, amire a cím és a borító, valamint egy ilyesfajta koncepció kapcsán már bőszen vártunk.

A Vesper szemszögéből láttatott történetben a családtagok leginkább (sajnos) epizódszereplő bio-díszletnek tűnnek, mint aktív figuráknak, viszont központi karakterünk részletesen bemutatott, mindenre kiterjedő belső gondolatvilága kárpótolt ezért. A sátánista szekta mibenléte szintén nincs túlmagyarázva, helyette a horrorfilmes díszletekben bővelkedő ház atmoszférikus környezete, valamint a regény epilógusában felbukkanó attrakció ad újabb réteget az alapvetően sötét tónusú cselekménynek.

A Fekete Bárány kapcsán joggal mondhatom azt, hogy pontosan azt kaptam, amire a fülszöveg elolvasása után gondoltam, tehát ebből a szempontból nem volt számomra túlságosan nagy a meglepetés-faktor. Viszont a mű stílusa és az előadásmód az, ami mindenképpen szórakoztatóvá teszi ezt a sötét témákkal foglalkozó, drámára fókuszáló természetfeletti thrillert. A közeljövőben én mindenképpen várni fogom Rachel Harrison további könyveit.

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak, akiktől ITT lehet megrendelni a regényt! 

Értékelés: 9/10

eyescream