A Serial Chillers rovat a legutóbbi múltbéli kitekintés után megszokott formájában tér vissza, és egy újabb sorozatgyilkost mutat be. 2002. december 30.-ának hajnalán egy hajléktalan férfi egy kocsma mögötti kukában kutatott némi harapnivaló után, és két jókora zsákot talált. Megörült neki, mert elsőre lazacfilének hitte a zsákmányt, azonban két női lábat talált, és ezzel útjára indult a modern brit sorozatgyilkosságok egyik legmegdöbbentőbb nyomozása az elkövető, Anthony Hardy után.

Fiatalkora

John Anthony Hardy 1951. május 31.-én született egy Winshill nevű angol faluban, egy szénbányász ötödik, legkisebb gyermekeként. Apja egész életében a bányában húzta az igát, és alacsony származására tekintettel, Anthony-ból sem néztek ki többet. Ő viszont egészen fiatalon elhatározta, hogy nem lesz olyan egyszerű munkásember, mint az apja, mert úgy érezte, ennél sokkal nagyobb tettekre hivatott. Az általános iskola elvégzése után továbbtanult, és mindvégig kiváló eredménnyel teljesített, így a londoni Imperial College-ban folytathatott mérnöki tanulmányokat, amely intézmény ma is a világ legnevesebb egyetemeinek egyike.

Kiemelkedő intellektuális képességei szülték benne azt az arrogáns hitet, hogy csak kevesen érnek fel hozzá, és ez a későbbiekben meghatározó vonásává vált a korábban jóindulatúnak és félénknek ismert fiatalembernek.

Egyetemi évei alatt elveszítette édesanyját, majd megismerkedett Judith Dwighttal, akivel 1972-ben összeházasodtak. Kezdetben Londonban éltek, de a ’70-es évek közepén Bury St. Edmundsba költöztek, mert Hardy a British Sugar nevű cég helyi gyárában kezdett dolgozni, amely a világ egyik legnagyobb élelmiszergyártó vállalata volt akkoriban. Minden adott volt ahhoz, hogy álmait valóra váltva, jómódú középosztálybeli családfőként élhesse az életét. Volt munkája, otthona és szerető felesége, akivel a következő években négy gyermekük is született: két lány és két fiú.

A Londonban töltött évek alatt Anthony (akit mindenki Tony-nak szólított) különös érdeklődést kezdett mutatni a Hasfelmetsző Jack iránt, elvégre csupán pár kilométerre éltek Whitechapeltől, a városrésztől, ahol az egykori sorozatgyilkos áldozatait szedte. Minden könyvet elolvasott róla, amit csak talált, és ismerőseivel is gyakran felhozta beszédtémaként, de ők nem ezt akkor nem találták különösebben aggasztónak.

A boldog házasévek hamar elmúltak, és Tony bántalmazni kezdte feleségét, később gyerekeit is. Ekkoriban munkája miatt gyakran kellett utaznia, és ezen alkalmakkor viszonyokba bocsátkozott, és prostituáltakat is látogatni kezdett, amikor rájött, hogy tőlük egyszerűbben is megkaphatja amire vágyott: erőszakos és szadomazochista szexet.

A későbbiek során, amikor napvilágra kerültek bűnei és letartóztatták, több prostituált is előállt élénk emlékeivel Tony Hardy-ról. Arról számoltak be, hogy a férfi addig fojtogatta őket szex közben, míg már egyáltalán nem kaptak levegőt, és csak így volt képes elélvezni.

A ’70-es évek végén az ország gazdasági helyzetében beállt kedvezőtlen körülmények miatt, önhibáján kívül elvesztette az állását. Ez volt fő kiváltó oka annak, hogy depresszióssá vált, amire gyógyszeres kezelést kapott, és ezzel kezdődött meg egész további életére küzdelme a különböző mentális betegségekkel.

Ausztrália

1981-ben Hardy Ausztráliában talált munkát, így az egész család Tasmániába költözött, ez azonban a kezdeti izgalmak ellenére egyáltalán nem hozott kedvező változásokat az életükbe. A férfi szellemi állapota gyors romlásnak indult, és hamarosan bipoláris zavarral, vagyis mániás depresszióval diagnosztizálták. E betegség fő jellemzői a rendkívül szélsőséges hangulatváltozások, de gyógyszeres kezeléssel teljes életet élhetnek elszenvedői. Hardy-nál ez másképp alakult: továbbra is az erőszakos szexben, és családja bántalmazásában élte ki magát.

1982-ben letartóztatták egy, a felesége ellen elkövetett támadás miatt. Megfagyasztott egy palack vizet, és ezzel verte fejbe az asszonyt több ízben, míg az aludt – arra számítva, hogy miután egy pár óra múlva a jég felolvad, azzal a gyilkos fegyver is „eltűnik”. Amikor Judith már félig elvesztette eszméletét, kiráncigálta a fürdőszobába, ahol az előzetesen feltöltött fürdőkádban megpróbálta megfojtani őt. Célja az volt, hogy balesetnek álcázza a gyilkosságot, mintha felesége csak elesett volna a fürdőszobában, és fejét beverve, eszméletlen állapotban belefulladt volna a kádba. A nő azonban ellenállt és sikítozott, amit meghallott az egyik gyerek is, aki kiment a fürdőbe, hogy megnézze mi történik. Amikor a gyerek is sikítani kezdett, Hardy letett addigi tervéről, letartóztatását követően pedig be is vallotta a gyilkosság szándékát. Mindezek ellenére az ausztrál hatóságok nem igazán kezelték az ügyet megfelelő komolysággal. Az 1980-as években az ehhez hasonló eseteket családi ügyként ítélték meg, és amikor Hardy a pszichiátriai diagnózisa révén elérte, hogy börtön helyett gyógykezelésre ítéljék, és inkább ejtették ellene a vádakat. Bár a börtönbüntetést így elkerülhette, azt nem, hogy Ausztráliából deportálták, vissza Angliába.

Újra Londonban

Ekkorra Judith és négy gyermekük már próbáltak új életet kezdeni Angliában – nélküle, de hivatalosan csak négy évvel később váltak el. Amikor Anthony is visszatért Bury St. Edmundsba, zaklatni kezdte családját, és nagyon fenyegetően viselkedett velük szemben. Ezt az asszony több ízben is jelezte a rendőrség felé, amivel végül elérte, hogy távoltartási végzést adjanak ki. Hardy rövid időn belül meg is szegte azt, és börtönbe került.

Szabadulását követően ismét pszichiátriai kezelésre szorult, melynek során perifériás neuropátiát diagnosztizáltak nála, mely egy, a cukorbetegeket fenyegető, idegkárosodással járó kórkép, aminek ritkán előforduló hatása lehet a depressziós tünetek kialakulása. Újfent megállapították a bipoláris zavart is, melyre gyógyszereket kapott.

Az 1990-es évek elején Hardy Londonba költözött. Bár később lett állandó lakhelye, kezdetben hajléktalanként élt, hostelről hostelre járt, és megismerkedett az alkohol mellett a drogfogyasztással is. Mindezek egyre súlyosbították rossz mentális állapotát, és agresszív viselkedése miatt többször is a rendőrség látóterébe került. 1991-ben lopásért ültették le, az egyéves börtönbüntetésből hat hónapot kellett letöltenie. Ezek után is több ízben letartóztatták részeg randalírozásaiért. Így ment ez éveken át.

1998-ban egy prostituált azt vallotta, hogy a férfi megerőszakolta őt, azonban bizonyítékok hiányában nem vádolták meg. Az, hogy ismételten megúszott egy nő ellen elkövetett támadást, megerősítette benne azt a hitet, hogy csakúgy, mint csodálatának tárgya, a Hasfelmetsző Jack, ő is utolérhetetlen a rendőrök számára, és bármit megtehet, sosem fogják elkapni. Játékként fogta fel, amit a rendőrséggel játszott.

2000-ben a Royal College Street-re költözött, London Camden nevű városrészébe, egy kétszobás lakásba, amihez közel volt a King’s Cross nevű pályaudvar. Ezen a környéken igen sok a prostituált, nem véletlenül esett erre a választása.

Ötven éves korára Hardy alkoholizmusa mellett cukorbetegsége is egyre súlyosabbá vált, ami impotenciát okozott nála. Egy eleve erőszakos és nőgyűlölő férfi számára a felismerés, hogy normális keretek között nem képes többé szexuális kielégülést elérni, hatalmas csapás volt. Ettől fogva egyre deviánsabb aktusokat keresett, hogy szükségleteit beteljesítse.

Az első gyilkosság

Hardy-t szomszédai a Royal College Street-en egy elhanyagolt külsejű, fura bogárként ismerték, afféle falubolondja volt. 2002-ben némiképp változott a helyzet: felső szomszédja bejelentést tett, amiért fekete festékkel obszcén feliratot festettek a bejárati ajtajára, valamint sósavat öntöttek a levélbedobó-nyílásba. Szándékos rongálásért indítottak nyomozást, de a rendőröknek nem volt nehéz dolguk. A sósav egy része kifelé fröccsent, és lábnyomok is voltak, amelyek egyenesen Hardy lakásába vezettek – a lakás tulajdonosának korábban vitája is volt vele egy csőtörés miatt.

Bár a rendőrök biztosak voltak benne, hogy valaki tartózkodik a lakásban, kopogásukra nem érkezett felelet. Két órával később újra próbálkoztak, ekkor Hardy már ajtót nyitott, és kérdésükre rögtön bevallotta, hogy ő a felelős a rongálásért. A rendőrök letartóztatták, majd körülnéztek a lakásában. Felfedezték, hogy a hálószoba kulcsra van zárva, és amikor eziránt érdeklődtek, a férfi úgy tájékoztatta őket, hogy az a szoba egy bérlőé, aki éppen elutazott, neki pedig nincs kulcsa hozzá. Ám amikor fel akarta venni a kabátját, hogy elinduljanak az őrsre, azt átkutatva a rendőrök megtalálták a szoba kulcsát, ahol egy meztelen nő holtteste feküdt, arcán egy ráterített törölközővel. Fején horzsolásokat és vágásokat fedeztek fel, továbbá jobb combján egy harapásnyomot, mindez pedig arra engedett következtetni, hogy a nő gyilkosság áldozata lett.

Hardy szobájának falain sátánista szimbólumokat fedeztek fel, és az egész lakás rendetlen és koszos volt – azt az egy sarkot kivéve, ahol egy tévé állt, körülötte rengeteg VHS-kazettával. Mint kiderült, Hardy pornógyűjteményét tartotta ilyen nagy becsben, ami több, mint 70 filmet tartalmazott. A másik szobában, ahol a holttest feküdt, fényképező-felszerelés volt felállítva, jól láthatóan abból a célból, hogy a nőről fotók készüljenek. A további vizsgálatok felfedték, hogy a nő fejének hátulján található sérülés passzol a falon látható vérfoltokhoz, amiből az volt sejthető, hogy a nő az ágyon ült, amikor valaki nagy erővel a falba verte a fejét, és ez vezetett a halálához.

Amikor Hardy-hoz fordultak kérdéseikkel, azt állította, hogy semmit nem tud, azt hitte, bérlője nem tartózkodik otthon. Lebukott azonban, hogy hazudik, mert a szobában volt egy vödör szappanos víz is, ami még mindig langyos volt. A férfit gyilkosság gyanújával tartóztatták le.

A nőt később Sally Rose White-ként azonosították, aki egy 38 éves prostituált volt. A nőnek egy születési rendellenesség következtében károsodott az agya, az évek során pedig állapota sokat romlott, amit drogfüggősége is tovább súlyosbított. A boncolás meglepő eredménnyel zárult: Dr. Freddy Patel szívbetegség jeleit fedezte fel rajta, és a szokatlan körülmények ellenére ki kellett jelenteni, hogy a nő halála természetes okokból kifolyólag következett be, szívrohamot kapott. A rendőrség persze újabb vizsgálatot kért tőle, azonban megismételve sem jutott más eredményre. Mivel a nő természetes halált halt, nem nyomozhattak tovább gyilkossági ügyben, Hardy pedig szabadon távozhatott, anélkül, hogy megvádolták volna. Harmadszor is úgy érezhette, hogy sikerült átvernie a hatóságokat.

Dr. Patelt azonban a későbbiekben hivatalos vizsgálat alá vonták, és felfüggesztették állásából többek között azzal az indokkal, hogy „rugalmatlan megközelítést” alkalmazott Sally White boncolásakor, és csak „felületesen” vette figyelembe annak lehetőségét, hogy a nőt megfojthatták. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Dr. Patel munkája „nem felel meg a kompetens törvényszéki patológusoktól elvárt színvonalnak, és ronthatja az orvosi szakma hírnevét”. Ennek következtében a General Medical Council törölte a nevét az orvosi nyilvántartásból.

A szomszéd ajtaján elkövetett vandalizmusért ugyan Hardy még börtönbe kerülhetett volna, de ez alól a büntetés alól újfent mentális állapota következtében tudott „kibújni” – legalábbis ő a rendszer felett szerzett győzelemként értékelte, hogy elérte, pszichiátriai kezelésre ítélték csupán.

A Szent Lukács Elmegyógyintézet betege lett, a beszámolók szerint pedig itt tartózkodása alatt mindvégig udvarias, együttműködő volt a kezelések során. Ennek ellenére az őt felügyelő tanácsadót annyira aggasztotta az állapota, hogy hat hivatalos figyelmeztetést is írt az ügyében, figyelembe véve múltbéli bűnözői viselkedését és a kapott kezeléseket is, melyek Hardy aktájába kerültek. Úgy vélte, Hardy visszaesésre hajlamos és veszélyt jelent a társadalomra, különösen a nőkre és a prostituáltakra nézve, akik iránt égő gyűlöletet táplált a férfi. Mindezek ellenére 2002. novemberében, 8 hónapnyi kezelést követően Hardy-t elengedte a bizottság, mert úgy vélték, kielégítő fejlődést mutat és joga van ahhoz, hogy önálló életet éljen, és további gyógyulását szolgálja, ha bejárós betegként folytatják a kezelését. A döntés meghozatala előtt kikérték orvosai véleményét is. A jelentésben az szerepelt, hogy Hardy kezelhetetlen személyiségzavarban szenved, és erős a gyanú, hogy újra bűncselekményeket fog elkövetni mások kárára. A bizottsághoz ez a jelentés azonban sosem jutott el, a találkozó idején két napja hevert olvasatlanul a postázóban. További hiba volt, hogy szabadon bocsátásakor a kórház nem értesítette a rendőrséget arról, hogy a férfi visszatért camdeni lakásába.  

Hardy betartotta a számára előírt heti kezeléseken való megjelenési kötelezettséget a Szent Lukácsban, de emellett a University College Hospital-ba is eljárt, ahol Supremát íratott fel magának, ami egy, a Viagrához hasonló gyógyszer, merevedési zavarokra. Emellett prostituáltaknak írt, domináns szexhez keresve partnert, és a King’s Cross-ra is eljárt, hogy igénybe vegye szolgáltatásaikat. Járta a camdeni bárokat, ahol nőket fotózott, tovább nézte pornókazettáin az eljátszott nemi erőszakot, és apróhirdetést is feladott, amelyben női albérlő jelentkezését várta.

A szemeteszsákos gyilkosságok

2002. december 30.-ának hajnalán egy hajléktalan férfi egy kocsma mögötti kukában kutatott némi harapnivaló után, és két jókora zsákot talált. Megörült, mert elsőre lazacfilének hitte a zsákmányt, azonban két női lábat talált. Ugyanaz a kuka egy további zsákot is rejtett, melyben egy női torzó volt.

A maradványokat a St. Pancras Kórházba szállították, ahol a patológus megállapította, hogy azok két különböző nőtől származnak. A rendőrség azonnali hatállyal leállíttatta az egész kerületben a szemétszállítást, majd utcáról utcára, házról házra haladva minden lakót kikérdeztek, és minden egyes szemetest átnéztek. Még ugyanezen a napon a kutatást kiterjesztették a környék csatornahálózatára is, és a már elszállított szemetet is átvizsgálták az illetékes szeméttelepen, bármiféle további eredmény nélkül.

Harminchat órával később még jobban kiterjesztették a nyomozást, aminek hatókörébe így már a Plender Street is beleesett. Itt, az eredeti helyszíntől mintegy száz méterre, egy másik kukában további maradványokra leltek: egy jobb- és egy bal kart, egy bal lábat és egy újabb női torzót rejtettek a zsákok.

A szomszédok kikérdezése során többen is megjelölték Mr. Hardy-t, mint a környék egy furcsán viselkedő, gyanús lakóját. Volt, aki azt is megemlítette, hogy lakásából fűrészelés hangja hallatszott késő éjszaka. Az egy évvel korábbi, Sally White-tal kapcsolatos eset miatt a rendőrök azonmód házkutatási parancsot kértek a férfi lakására, és felkészültek rá, hogy ha kell, erőszakos behatolást foganatosítanak majd. Minderre azonban nem volt szükség: az ajtót nyitva találták, Hardy-nak pedig hűlt helye volt, csupán a kibírhatatlan szag maradt utána az ingatlanban, amit erős illatú füstölőkkel próbált elfedni.

A hálószoba ezúttal is zárva volt, így ezt az ajtót felfeszítették. Odabent a megszokott bútorzat mellett egy nagy dobozt találtak a tetején késekkel és egy fűrésszel. A dobozt fekete zsákba csomagolták és madzaggal átkötötték: a hatóság emberei rögtön sejtették, hogy egy újabb torzót fognak találni benne, és igazuk is lett. Mielőtt bármilyen tárgyat elmozdítottak volna, a rendőrök filmre vették mindazt, amit a lakásban találtak. A felvételeken megfigyelhető Hardy pornógyűjteménye, a sátánista szövegek és a falra tapadt, majd megszáradt emberi maradványok a tapétán. A fellelt fűrészen is emberi bőrdarabokat azonosítottak, és találtak egy ördögmaszkot is egy cetli mellett, amire azt írták: Sally White RIP.

Ezekután luminol-próba alá vetették a lakást, aminek segítségével egyértelművé vált, hogy a lakás minden helyiségében nagymennyiségű vér volt, amit feltakarítottak.

Ahogyan sok más sorozatgyilkos is, Hardy is gyűjtött trófeákat az áldozataitól. Az ő esetében ezek fotók voltak, amiket a holttestekről készített – a nők arcát ezeken a képeken mindig letakarta valamivel, ami így teljességgel tárgyiasította őket, és alkalmasabbá a szexuális fantáziák kiélésére, hiszen bárkit a helyükre képzelhetett. Hardy 44 db. kép negatívjait elküldte egy ismerősének, és megkérte, hogy mindenáron őrizze meg őket számára, az illető azonban, amikor a férfi letartóztatásának híre megjelent a sajtóban, valamennyit átadta a rendőrségnek. Más források szerint előhívatni is beadta őket amikor már körözték, és a képek így kerültek a rendőrség birtokába. A képeken látható két nő holttestét megalázó szexuális pozitúrákba rendezte a fotózáshoz, és egyikük arcát azzal a baseball-sapkával takarta el, amit letartóztatása napján is viselt.

Az áldozatokat végül sikerült azonosítani, bár nem volt könnyű feladat, hiszen mindkét holttest feje és kézfejei hiányoztak: a lakásban talált torzóban mellimplantátumok voltak, melyek sorszáma alapján megállapították, hogy egy Elizabeth Valad nevű, 29 éves nőhöz tartoztak. A másik áldozat, a 34 éves Brigitte MacClennan kilétének meghatározása DNS-vizsgálat alapján történt.

Valad egy iráni professzor, Hassan Valad, és brit feleségének lányaként látta meg a napvilágot Nottinghamben. A lány lázadó kamasz volt, és „rossz társaságba keveredett”, 16 évesen elhagyta a szülői házat, kimaradt az iskolából és Londonba költözött. Afféle „sugar baby” lett, és összejött egy milliomos férfival, aki jómódban tartotta őt, és korábban, egy másik férfitól született kislányát. Amikor a kapcsolat felbomlott, és anyagi segítség nélkül maradt, crackfüggő lett – amit kihasználva Hardy a lakására csalta. Az ő lábai voltak azok, melyeket a hajléktalan férfi megtalált, és ez elindította a nyomozást.

Brigitte MacClennan új-zélandi származású, 34 éves, kétgyermekes anya volt. Prostitúcióból szerzett pénzéből crackfüggőségét finanszírozta. Hardy rendszeres vendége volt, így valószínűleg nem először járt a lakásán, amikor a férfi végzett vele.

A haláluk pontos idejét képtelenség volt meghatározni, de annyi bizonyos, hogy mindkettejükkel valamikor 2002. december 30.-a körül végzett, legfeljebb egynapos különbséggel.

Letartóztatása

Hardy mindig úgy gondolta, hogy egyszer híres lesz, és a pillanat elérkezett. A hatóságok értesítették a sajtót körözéséről, és a férfi arcképe a címlapokra került. Bár szökésben volt, nem ment túl messzire, és külseje megváltoztatása érdekében is csak annyit tett, hogy leborotválta a szakállát. Hét különböző gyógyszert szedett mániákus depressziójára és cukorbetegségére, melyek nélkül nem maradhatott sokáig életben, így a környékbeli kórházakat is értesítették.

Több térfigyelő kamera felvételén is felfedezték Hardy-t, aki szenvtelenül végigsétált az utcákon kezében az áldozatai maradványait tartalmazó szemeteszsákokkal, és különböző kukákban eldobálta őket. A bolt felvételén is megtalálták, amelyen látható volt, ahogyan a zsákokat megvásárolja.

A sajtóvisszhang végül eredményt hozott ezúttal: 2003. január 2.-án, mindössze három nappal a nyomozás megkezdését követően egy nyugalmazott rendőr felismerte Hardy-t egy környékbeli kórház várótermében, és értesítette a biztonságiakat. Amikor a férfi rájött, hogy rátaláltak, futásnak eredt, és ellenállt az őt letartóztató közegeknek, akik komoly sérüléseket szenvedtek, hiszen betegségei és kora ellenére Hardy erős, nagydarab férfi volt. Erősítést kellett bevetni, de végül sikerrel jártak.

Büntetés

Letartóztatását követően Hardy-t 72 órán keresztül hallgatták ki, de semmit nem volt hajlandó mondani. Az egyetlen kérdés, amire válaszolt, az volt, hogy hol vannak a kezek a fejek – de ezzel sem mentek sokra, mert csupán annyit árult el, hogy teljesen részeg volt, és nem emlékszik rá.

Előzetes meghallgatásán nem vallotta bűnösnek magát. A tárgyalást novemberre tűzték ki, a nagy múltú Old Bailey bíróságon, melynek első napján váratlanul mégis bűnösként nyilatkozott, és bevallotta, hogy Sally White-ot is meggyilkolta két évvel korábban. Indítékaként azt jelölték meg, hogy azért végzett a nőkkel a velük folytatott extrém erőszakos szexet követően, hogy vágyai kielégítése céljából fotókat készíthessen a holttestekről. A védelem csupán annyit állított, hogy a szex konszenzuális volt, és bár szélsőséges körülmények között zajlottak ezek az aktusok, a vádlottnak nem állt szándékában megölni partnereit. Kiemelte, hogy a férfi nagyon megbánta tetteit. Háromszoros életfogytiglanra ítélték a három elvett életért.

Hardy bebörtönzésével a nyomozás nem ért véget. A hatóság emberei úgy sejtették, hogy további megoldatlan gyilkosságok is lehetnek még, melyekért ő volt a felelős. Ezek közül két esetben az áldozatok prostituáltak voltak, akiknek feldarabolt holttesteit a Temze folyóból emelték ki, de további 5-6 esetben is Hardy-t sejtették az események hátterében. A további nyomozás azonban nem vezetett semmilyen eredményre, és bizonyítékok hiányában nem folytathatták a munkát ebben az irányban.

Hardy-t a wakefieldi és a belmarsh-i börtönben tartották fogva, melyek a legmagasabb biztonsági besorolású intézmények közé tartoznak, speciális protokollokkal; de megfordult igazságügyi elmegyógyintézetekben is büntetése során. Broadmoorban cellája közel esett a yorkshire-i hasfelmetszőként elhíresült Peter Sutclifféhez, és éppen szemben volt Ian Huntley-éval. Egy 2012-es végzésben ítéletét tovább szigorították, és tényleges életfogytiglanra változtatták, vagyis a feltételes szabadlábra helyezés vagy szabadon bocsátás lehetősége nélkül, élete végéig börtönben kellett maradnia.

Letartóztatása óta a fellelhető információk a börtönből írt leveleiből származnak, melyek ügyvédjén keresztül kerültek a nyilvánosságra. Ezek tanúsága szerint Hardy megtért és vallásos ember lett. Leveleiben leginkább megtalált mély hitét hangoztatja, és hogy már nem jelent veszélyt senkire, de megemlékezik Harold Shipman öngyilkosságáról is, azon mélázva, vajon megbánta-e bűneit. Emellett elmondja, hogy leginkább művészeti tevékenységekkel foglalja el magát, novellákat ír, fest, és sok pszichológiai témájú könyvet olvas. Vegán étrendet kezdett követni és igyekezett lefogyni az egészsége érdekében.

2020. novemberében elkapta a COVID-19 fertőzést a Frankland börtönben, aminek következtében súlyos tüdőgyulladás alakult ki, amibe belehalt. Ahogyan élete eseményeivel, úgy halála körülményeivel is megrengette a brit egészségügyi rendszerbe vetett bizalmat, hiszen az, ahogyan mentális betegségeit, illetve a börtönben általános szükségleteit (pl. átszállításakor napokig nem kapta meg szükséges gyógyszereit), illetve halálhírét kezelték az számos komoly kritikát vont maga után. 

Blissenobiarella

 

 

Felhasznált források:

Jason Neal – True ​Crime: British Killers

Andrew Alexander – Anthony ​Hardy: The Camden Ripper

https://www.mylondon.news/news/north-london-news/neighbours-notorious-camden-ripper-reveal-20736340

The Hunt for the Camden Ripper (Channel 4, 2004 dokumentumfilm)