Az Eisner-díjjal kitüntetett James Tynion IV (The Deparment of Truth, Something Is Killing the Children, The Woods) tizenkét részes képregényében egy sci-fi gondolatkísérletbe csöppenünk, ahol egy Walter nevű furcsa fazon baráti körének tagjai egy fantasztikus vakációra készülnek, azonban azt egyikük sem sejti, hogy a színfalak mögött valójában vége a világnak, és ők az egyetlen túlélők…

A furcsa szokásokkal teli, ám rendkívül társaságkedvelő Walter meghívja tíz barátját, hogy töltsenek el együtt néhány napot egy csodálatos tó melletti házban, Wisconsinban. Aztán Walter egy ponton bevallja, hogy ő egy idegen faj egyik példánya, aki titokban éppen most mentette meg őket, miközben földönkívüli társai egy tűzvészszerű kataklizma során végeztek az emberiség többi részével. A barátok először alig akarják elhinni, hogy mindez ténylegesen megtörténik velük. Míg egyesek a szabadulásukon törik a fejüket vagy a nyaraló területén lévő szobrok jelentését próbálják kifürkészni, addig mások inkább igyekeznek megbékélni a helyzettel…

Ha jobban belegondolok, James Tynion IV formabontó koncepcióját a The Man from Earth (magyar fordításban: Az őslakó vagy Ember a Földről) című szobában játszódó zseniális szituációs sci-fihez is hasonlíthatnám, ám maradjunk inkább annyiban, hogy alapvetően egy zárt helyre korlátozott misztikus kis kaland, amely zsánerét tekintve leginkább a sci-fi felé hajlik, bár a pszichológiai horror vetület is erős benne. Főként az egyének érzelmi palettáján zongorázik, nem kevéssé fókuszálva a csoportdinamika jellegzetességekre, mindezt pedig eltérő embertípusok reakciójával mutatja be. Múltbeli események utóhatásai, elképzelt jövőképek, dilemmák és konfrontációs felületek, miközben látszólag hétköznapi tematikákat járnak körül.

James Tynion IV igencsak feladja a leckét, amikor SPOILER

kiderül, hogy Walter baráti köre tulajdonképpen a Föld utolsó túlélőinek csoportja, és hogy gyakorlatilag nem tudnak meghalni, viszont ezt a számukra kijelölt paradicsomi körülményeket biztosító birtokot szintén nem tudják elhagyni. Bármit kérhetnek, az teljesül, viszont minden körülmények között megfigyelik őket – mintha csak egy átkozott valóságshow-ban éreznék magukat.  

A nagyobb méretű panelokkal megvalósított képi világot Álvaró Martínez Bueno festményszerű (néha precíz, néha pedig hanyag eleganciával szétmosódó) illusztrációi adják, amelyekhez esetenként jegyzetek, illetve elektronikus üzenetváltások is társulnak. Ezek során tekinthetünk be az emberiség egy-egy relevánsnak vélt funkcióját a későbbiek során betölteni kívánt karakterek múltjába, Walterhez fűződő furcsa viszonyukba, és hogy hogyan látják az aktuális események bizarr láncolatát konkrétan egyes barátok. A szimbólumokkal jelölt karakterek közötti szórás minden tekintetben elég nagy, és pont ez a tág keresztmetszet adja a koncepció sava-borsát.

A név nélküli idegen fajhoz tartozó Walter bizarr megjelenítése – vagyis elmosódó kontúrokkal bíró, a térben ide-oda türemkedő, alakját folyton változtató amorf lénye – nekem kétségkívül Carpenter klasszikusát, a Thinget idézte. Azonban többet nem tudunk meg róla/róluk, ráadásul a tizenkét részből álló képregényfolyam végén sajnos sok releváns kérdésre ugyancsak nem kapunk választ, és még a befejezést is nyitva hagyták, amely az olvasók bizonyos részét valószínűleg zavarni fogja. Gondolom, készül hozzá majd egy folytatás. Ám ettől függetlenül is ajánlani tudom Az utolsó ház a tó partján tudományos-fantasztikus jellegű képregényt, amelyet a FUMAX egy keménytáblás gyűjtői kiadásban jelentetett meg, vázlatokkal és borítóvariánsokkal kiegészítve.

A könyvért köszönet a FUMAX kiadónak, akiktől ITT tudjátok megrendelni a kötetet.

Értékelés: 8/10

eyescream