Az ír horrorfilmek valamiért uralják a szívem egyik külön szegletét, és különös vonzalmat ébresztenek bennem, pedig korántsem képviselnek általánosságban vett magas színvonalat, vagy volnának teljesen egyediek. Mégis, az elmúlt évek terméséből a The Lodgers (A bérlők), a Dorothy Mills, az A másik bárány, és különösen a Caveat, de még a Nails vagy a The Cellar is emlékezetes filmek maradtak számomra.

Amikor értesültem róla, hogy idén megjelent egy kifejezetten folklór által ihletett ír horrorfilm, alig vártam, hogy végre láthassam. A Fréwaka rendezője, Aislinn Clark, a hazájában nagy sikereket aratott 2018-as The Devil’s Doorway című found footage horrorral írta be a nevét mindazok közé, akiknek munkáját érdemes figyelemmel követnünk. Az új film abban egyedülálló, hogy teljes egészében ír gael nyelven lett leforgatva, és mint ilyen, első a maga nemében a horror szcénában. Clark ezt arra használta fel, hogy visszanyúljon ír gyökereihez, és a népi hiedelmekhez, melyek között felnőtt.

A Fréwaka történetének középpontjában Siobhán áll (barátainak csak Shoo) (Claire Monnely), egy fiatal nő, aki házi gondozásban dolgozik. Bár még friss édesanyja öngyilkosságának híre, kirendelik egy elszigetelt északi faluba, hogy egy agorafóbiás idős hölgynek segítsen lábadozása alatt. Peig (Bríd Ní Neachtain) az első percektől fogva gyanakvóan viselkedik Shoo-val szemben, később pedig fény derül paranoiájának valódi célpontjaira és okaira, vagyis arra, hogy félelmeinek fókuszában a Na sídhe áll. Shoo idővel elbizonytalanodik, hogy Peig őrült-e, vagy sem, és a két nő együtt száll szembe félelmeikkel, és próbálják meg leküzdeni a múlt felszínre került traumáit. A legérdekesebb pont a film befejezésének értelmezése, mely több lehetőséget is nyitva hagy számunkra – bár tagadhatatlanul lesznek, akik úgy gondolják majd, hogy a történet kifejtését illetően keveset ad.

A Na sídhe az ír mítológiában a tündérek népe. Az író-rendező egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy nem állt szándékában mély kutatómunkát fektetni a történetbe és így bemutatni hazája tündér-hiedelmeit, sokkal inkább saját gyermekkori emlékeire támaszkodott. A Na sídhe nem olyan jóságos, mint a legtöbb nép tündérei. Gonosz, bosszúálló, már-már démoni alakokról van szó, akik igencsak alkalmasak az ír gyerekek ijesztegetésére. Az író-rendező értelmezése szerint ennek eredete abban található meg, hogy az ír népet leigázták a történelem folyamán, országukat gyarmatosították, ezért a társadalmi traumák feldolgozására képzeletükben létrehozták ezeket a mítikus alakokat, akiket ők maguk kényszerítettek megadásra, és hogy a föld alatt éljenek – azonban a tündérek megkeserítik az életüket, ahol csak lehet.

A film alkotói hangsúlyozzák, hogy a Fréwaka nem csupán Shoo és Peig személyes történetét meséli el, hanem az ország társadalmi problémáinak feloldásában igyekszik eszköz lenni. Erről árulkodik a címválasztás is, hiszen a „fréamhach” szó szerinti fordításban azt jelenti: gyökerek. Azonban a szó ezúttal a földben összegabalyodott, kiszabadíthatatlan gyökerekre utal leginkább, amire remekül reflektál a film Írország több, immár évszázados társadalmi problémájára.

Emellett az érdekes koncepció mellett ki kell emelnünk a színészek magával ragadó alakítását, és a film egyedi vizuális megjelenését is, melyek a paranoiát középpontba állító jelenetekben működik a legjobban. 

Kinek ajánljuk: A folkhorror kedvelői számára az idei kínálat talán legjobb választása.

Értékelés: 8:10

Blissenobiarella