Már lassan tizenöt éve volt, hogy a maják által megjósolt világvége kapcsán aktuálisan elárasztottak minket misztikus, vallási, apokaliptikus horrorfilmekkel. Éppen ezért tartom furcsának, hogy 2024-ben milyen létjogosultsága lehet egy évezred-fordulós anomáliát a középpontba helyező horrorfilmnek, pláne több mint húsz év késéssel? Bűnös élvezetet jelző radarom azért erősen pittyegett…

Két érettségi előtt álló főszereplőnk, Jaeden Martell (AZ, Mr. Harrigan telefonja) és Julian Dennison (Vademberek hajszája, Godzilla vs Kong) egy házibuliba csöppen, ahol a tini-komédiák kötelezően kínos/vicces sablonjainak prezentálása után végre éjfélt üt az óra, és megkezdődik a címben ígért katasztrófa. A lakásban fellelhető elektronikus cuccok rövid úton megbolondulnak, és a fiatalokra támadnak. A videómagnó például VHS-seket dobál, cédék állnak bele diákok fejébe, távirányítós autó kezeket növesztve lángszórózik, egy rakoncátlankodó turmixgép pedig levágja egyikük péniszét. Meg hasonló erőltetett hülyeségek. Szigorú sztereotípiás protokollnak megfelelő hőseink pedig hova máshova menekülhetnének, mint egy város szélén lévő (elektronikus kütyüktől mentes) analóg füves buliba, hogy aztán kedvenc házirobotuk hekkelése után rájöjjenek, mi is a gépek gyenge pontja. Majd uzsgyi a suliba, ahol a mega-robot már javában mossa az apokalipszist túlélők agyát…

Kyle Mooney horror-vígjátéka annyira próbálja átadni az ezredforduló környékének hangulatát, hogy a házibulin (és később) hallható soundtracket az éra mindenki által ismert pop-rock slágereiből állították össze, emellett pedig külön vizuális gyorstalpalót kapunk a középiskolás klikkeket illetően. Én konkrétan sérelmezem, hogy a nu-metál gyűjtőnév alatt simán összevonták a hiphop-arcokat és metálos fejeket, ami azért enyhe csúsztatás, na mindegy. Szóval a nosztalgiavonat-feelinget kiiktatva akár még manapság is játszódhatna a cselekmény, célkeresztben az okoseszközök támadása… Az utolsó félórában nem várt celebként a zenekarát elvesztett öreg Fred Durst szintén feltűnik a színen, akinek kb. annyi szerepe lesz, hogy az iskolában zajló fináléban elterelésként el(ő)énekli a Faith című (eredetileg George Michael dal) feldolgozását, de sajnos akusztikus változatban, amit több mint kínos volt néznem/hallgatom.

A Y2K kétezres éveket megjelenítő vizualitása kb. Stephen King A fűnyíró emberének borzalmas kiber-animációkkal fűszerezett szösszeneteit idézik, és úgy en bloc nagyon gyenge az egész robotos szál. A forgatókönyv az alapötleten túl kidolgozatlan, rengeteg a lyuk benne, és rendre a miért kérdés merült fel bennem, ahelyett hogy mondjuk szimplán élveztem volna a viccesnek szánt dolgokat. Mint például egy mobilvécében történő dombról való leszánkázást, miközben szereplőinkre ömlik annak minden tartalma. Mert ilyen poénok is akadnak benne. Ha pedig éppen nincs bárgyú dialógus, akkor kitöltik az időt a rengeteg füvezős szkeccs valamelyikével. Egyedül talán a bunkó gördeszkás arc instant halála volt tényleg meglepő és röhejes, ám azonkívül nem nagyon tudtam szórakozni semmin.

Az alfa generációs közönség számára a Y2K talán hordozhat valamiféle érdekes autentikusságot az ezredforduló környékéről, a harmincas-negyveneseknek szimpla nosztalgia lehet, ám ha a retro jegyében szeretnénk valami sokkal inkább tényleges bűnös élvezetet az embereket gyilkolászó robotok témakörében, akkor inkább a Chopping Mallt javasolnám.

Értékelés: 5/10

eyescream