Amennyiben az év végi filmkínálatot vesszük górcső alá, az a tendencia kezd érvényesülni, hogy a nyálasnak tartott családi és/vagy romantikus mozik mellett garantáltan számíthatunk valamilyen, a szeretet ünnepe köré épülő horrorfilmre. Ezúttal egy 1984-ben készült, majd 2012-ben leporolt slasher klasszikust küldtek a mozikba azzal az ambícióval, hogy a mai igények figyelembevételével átgyúrt változatot elég modern lesz a közönség számára.

Az 1984-ben készült eredeti Silent Night, Deadly Night leginkább brutális henteléseiről hírhedt, puritán slasherként vonult be a köztudatba, ám a bűnös élvezetként kezelt szórakoztatási faktora nem engedte, hogy elsikkadjon, így az évek során még négy – minőségileg hasonlóan kifogásolható – folytatás követte.  Legutóbb éppen 2012-ben vették elő a receptet, akkor Steve C. Miller próbálkozott egy valamivel nézhetőbb soft-remake legyártásával.

Főszereplőnk az eredeti epizódhoz hasonlóan ezúttal is a súlyos traumát elszenvedő Billy Chapman, akinek szüleit még gyermekkorában meggyilkolja egy télapójelmezt viselő idegen. A jelenbe ugorva láthatjuk, amint minden különösebb cél nélkül össze-vissza utazgat az Államokban, aztán amikor eljön a várva-várt december, hősünk nekiáll megbüntetni a rossz embereket – ehhez segítségére van egy különleges belső hang, aki már messziről felismeri a gyanús alakokat. Aktuális választott városkájában ezúttal viszont belehabarodik egy lányba, és ettől kezdve nem minden alakul terv szerint…

Aktuális változatunk csattanóját, amelyben a faék egyszerűségű slasherek fölé szeretné emelkedni, szerencsére nem lőtte le a trailer, így most én sem fogom. Legyen elég annyi, hogy mikulásjelmezes fiatalunk ugyancsak embereket hentel, ám ezúttal egy mélyben gyökerező motivációt is kapott hozzá, valamint egy nekem kissé erőltetett természetfeletti háttértörténetet. Nyilván egy nyolcvanas évekbeli kaszabolós horror ósdi receptjét manapság nehéz lenyomni a nézők torkán, tehát kell bele valami friss adalék, ám ezt a Dexter-féle önjelölt igazságosztó-gyilkos szerepet kissé túlspilázottnak érzem.

Ha az volt az alkotók célja, hogy a történet egyik főszereplője se nyerje el a nézők szimpátiáját, akkor büszkén jelentem, tervük bevált, ugyanis sem Rohan Campbell, sem pedig a Boldog Halálnapot-ban eleve simlis karaktert játszó Ruby Modine duójával nem sikerült közelebbi empatikus kapcsolatot kialakítanom. Hiába sanyarú sorsuk, mindketten taszítottak, mint a fene. Ráadásul nem is értem, hogy egy dögös lány számára hogy nem lett red flag azonnal egy a boltjában random megjelenő skizofrénnek tűnő srác, zavart viselkedéssel és egyre több sebbel a testén – nyilván ezt a forgatókönyvírótól kellene megkérdezni. 

A fejszével elkövetett (speciális fejezetcímeket kapott) mészárlásokban viszont kellemesen csalódtam; a legelső ronda CGI-s vérpacsmagolás kivételével azért elég bevállalósan adagolták számunkra, néhány helyen még a belek is buggyantak. Ám az elképesztő indokolatlansággal, a semmiből behúzott nácis szekvenciát látva trash-rajongó énem majd elolvadt: olyan szintű Bűnös Élvezetben volt részem, mint a Kingsman elhíresült templomos jelenetében, haha.

Még ha  a finálé kimenetele borítékolható is volt, a Silent Night, Deadly Night összességében túlmutat egy sablonos slasher keretein, így joggal mondhatni, hogy a korábbi (unalmas) változatokat lepipálja, azonban a természetfeletti és krimis elemeket egyaránt tartalmazó büntető-gyilkos koncepciója számomra kissé mesterkéltnek hat, ahogy igazságtevő cselekedeteinek ismeretében Billy kötelező felmentése szintén. Azért a karácsonyi vérnaptára elég klassz, ebben megegyezhetünk. Végszóként csak annyit mondhatok, ha nem vagytok túlságosan magas elvárásokkal a film irányában, egyszeri ünnepi mókának bőven megteszi. HO-HO-HO, Boldog Karácsonyt!

A film megtekintését köszönjük az ADS Service Kft-nek. 

Értékelés: 7/10

eyescream