Marko Mäkilaakso (It came from the Desert) popkulturális utalásokkal és Christopher Lambert, illetve Joe Dante cameójával felturbózott, nyomokban néhány értékelhető momentumot tartalmazó Szörnyecskék iterációját aztán tényleg semmi nem menti meg attól, hogy amerikai tini-vígjátékok harsány és agyament pillanatait idéző cselekményével ne egy méltán elfeledett produkcióvá váljon.

A The Creeps meg sem próbálja lerázni magáról, hogy a Szörnyecskék című kultmozi modern kiadású skandináv unokatesója szeretne lenni úgy, hogy közben az egység sugaru amerikai tini-komédiák ordas sablonjait puffogtatva próbál egyensúlyozni a kínos, a szimplán gyenge és a túltolt elemekből összeálló harsány forgatókönyv idétlen katyvaszában. A történet szerint az éppen tizennyolc éves Zach két jóbarátjával az éves Szörnyfesztiválra készül, csakhogy a közelben egy gonosz tudós éppen (kit tudja milyen megfontolásból) portált nyit egy ismeretlen dimenzióba, ahonnan cuki kis szörnyek szöknek át a világunkba, és terrorizálni kezdik a népet. Fiatal főszereplőink pedig mindenféle elcseszett módon és abszurd helyzetben próbáljál felvenni a harcot a jégszörnyecskék hadával.

A The Creeps egy idétlen, zabolátlanul csapongó káosz, amelyben szüzességüket topless “apácákkal” elvesztő, kötelező módon füves sütiző tinédzsereink hol Knight Rider beszélő járgányával menekülnek, hol pedig random kocsmákba és áruházakba törnek be, hogy végül aztán szó szerint telesz*rják a dimenziókaput üzemeltető csodagépet. A Vissza a jövőből-től kezdve A hegylakón át elképesztő mennyiségű popkult-utalással dolgozó forgatókönyvben néha azért akadnak tényleg jópofa ötletek, ám a játékidő nagyrészében inkoherensen egy ismeretlenbe száguldó varázslatos iskolabuszban ülve próbáljuk valahogy túlélni az amerikai tinikomédiák ezerszer látott (és itt talán még inkább túlzásba vitt) sablonjait. Komikusnak szánt jelenetek sorjáznak teljesen random módon – mintha csak az lett volna a cél, hogy minél nagyobb baromságokkal töltsék tele a szkriptnek nevezett forralt borozás közben összedobott jegyzettömböt.

Hörgő-morgó hangokat hallató, mókás kis hószörnyecskéinket hol CGI-vel, hol pedig bábokkal keltik életre, véres jelenetek pedig családi vígjátékokba illően kimerülnek egy-egy kézcsonkolásban vagy vérpacsmagban. Meta-narrációs technika ide, Christopher Lambert kardpárbaja oda, sajnos ez a minden tekintetben irritálóan túltolt finn produkció legfeljebb sűrűn cserélődő alkoholos italok társaságában nyújthat némi élvezeti faktort. Még trash-rajongóknak is.

Értékelés: 5/10

eyescream