Tóth Panna: Lelle, ​az egyetemista zombivadász #2 (2025)

Egy éve jelent meg a 5Panels kiadónál Tóth Panna urban fantasy/horror képregénysorozatának első része, amelyben útkereső főhősünknek kiválasztott harcosként, Attila szellemének útmutatásával kell szembeszállnia a fővárosban felbukkanó zombikkal. Most pedig megérkezett a folytatás.

Zombik, zh-k és egy szellem, aki túl komolyan veszi a mentorálást. Éjjel élőhalottak, nappal előadások. Lelle élete olyan, mint egy katasztrofális kurzusleírás: veszélyes, kimerítő, és senki sem tudja, hogyan kell teljesíteni. De amikor a szövetség meginog, még a legjobb jegyzet sem segít. A múlt újra vizsgáztat… és nála nincs javító.

A történet folytatásában Lelle immáron elfogadta a sorsát, ám a kimerítő harci gyakorlatok mellett alig jut ideje az egyetemi tanulmányaira, amely barátnőinek, Helkának és Boginak szintén feltűnik. Az elszánt, ám önbizalomhiánnyal küzdő leányzónk közelében mind több és több élőhalott bukkan fel, de Attila utasításait figyelmen kívül hagyva inkább ösztönből cselekszik, mintsem stratégiai harcot vívna. Ez pedig probléma, ugyanis a zombikat irányító Sötét Mesternek határozott tervei vannak…

Ebben a második füzetben a szerző tovább árnyalja a képet. Egyrészt bepillanthatunk Attila múltjának egy kis szeletében, Buda testvére és Ildikó felesége oldalán, másrészt pedig tovább mélyül a különös szakrális kapcsolat Lelle és a Hunok Királya között. Kettőjük személyiségéből eredő ellentétek hajtják előre a cselekményt, mélyben gyökerező személyes drámáik mellett persze ugyanúgy kapunk szórakoztató szituációkat, de az első részben megismert viccesen archaikus nyelvhasználat szintén visszaköszön.

A képregényt író és rajzoló Tóth Panna ismét korrekt munkát végzett ezzel a második etappal. Magyar történelmi ihletettségű, zombikban dúskáló urban fantasy-jét továbbra is csak ajánlani tudom, mert friss és ötletes. Bár a sztori néha meg-megbicsaklik, a nagyvárosi hangulat és az utcaképek realista vizualitása, valamint a fantasztikus atmoszféra keverése még mindig rendhagyó receptúraként működik, és igazán szórakoztató. Kíváncsian várjuk tehát a fekete-fehér színskálával bíró képregény harmadik részét.

A kiadványt köszönjük a 5Panelsnek, akiktől ITT lehet megrendelni.

eyescream

 

 

Be the first to comment on "Tóth Panna: Lelle, ​az egyetemista zombivadász #2 (2025)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.