
A Llamageddon című iszonyatosan amatőr, ám szerethető low budget trashmasterpiece-ről szóló cikkemet anno azzal a figyelmeztetéssel zártam, hogy a produkciónak – mely meglepő módon egy világűrből érkezett lézerszemű lámáról szól – a közeljövőben lehetséges egy hasonlóan fillérekből összetákolt folytatása. Nos, eljött az alpakkalipszis!
Pénzszűkében lévő főszereplőnk nehéz szívvel, ám megválik alpakkáitól, amelyek aztán dramaturgiai szempontból a legjobb helyre kerülnek: egy kísérleti laboratóriumba. Itt mindenre elszánt kutatók a tudomány nevében berosszítják cuki négylábúinkat, akik ettől kezdve véletlenszerűen flangálva epizódszereplőket robbantanak szét fergeteges CGI-mutatványok közben lézert eregető szemükkel. Ám nem kell aggódni, ugyanis a végén a csövesből lett afro-télapó és a narkós elfek, valamint a főszereplő anya nélkül maradt kislánya megállítják az alpakkalipszist.

Howie Dewin 2015-ben készült rendkívül alacsony költségvetésű produkciójának (Llamageddon) szinte tökéletes párjaként funkcionál ez a hetvenperces csoda; gyakorlatilag csak abban különbözik tőle, hogy lámák helyett alpakkákat kapunk, és ezúttal vörös helyett zöldes árnyalatban tűnnek fel lézert eregető szemeik. És, hogy meta legyen az egész a cselekmény, a játékidő elején bemutatott epizódban éppen a nagysikerű Llamageddon-t nézik a népek egy különleges vetítés keretében az autósmoziba, amikor váratlanul alpakkák ütnek rajtuk, és szétlézerezik őket.

A Földön kívülről származó lámák… izé alpakkák sci-fi koncepciója helyett itt tehát egy rosszul elsült tudományos kísérletről szól a fáma, amihez hozzácsaptak egy grátisz low budget karácsony hangulatot – alpakka hajtotta mikulásszánnal meg csúnyapulcsis kocsmatöltelékekkel, ám sajnos jóval több üresjárat került bele, mint a Llamageddon esetében.

Szereplőink fájdalmas szintű túljátszásainak lehetünk tanúi, ám szerencsére egy percig sem próbálják komolyan venni magukat a készítők. Röhejes testrobbanásos halálok és vödörrel beöntött művéres szekvenciák mellett kedvenc jeleneteim közé tartozik, amikor megfordul a helyzet, és az alpakka borotválja le a gazdáját. Vagy amikor tábortűz köré gyűlt tömegben elvegyülve bort iszik, majd az üveg hegyesre tört végén állítja bele áldozatába. Néha plüssbábukkal helyettesített valódi állataink végig torzított hangon röhögnek, néha levitációs képességről tesznek tanúbizonyságot, esetenként pedig hipnotizálni is tudják társaikat.

Összegezve tehát az Alpacalypse a Llamageddon kistesójaként majdnem hasonlóan elvetemült fárasztást tesz le az asztalra, de még így is bőven a bűnös szórakozás kategóriájába sorolható amatőr hülyeségeivel és persze filléres költségvetésével.
Értékelés: 8/10
eyescream
Be the first to comment on "Alpacalypse (2024)"