Immár nyolcadik alkalommal jelentkezett a GABO Kiadócsoport éves pályázatának legjobbjait publikáló Az év magyar science fiction és fantasy novellái sorozat. Legújabb, 2025-ös kötete összesen 17, ismert és kevésbé ismert magyar szerző terméséből szemezget. Mivel a sorozat tavalyi kötete különösen erősre sikeredett, és több novellájához még hónapokkal később is visszatértek a gondolataim, kíváncsian vártam az idei termést – és elöljáróban már kijelenthetem, hogy egyáltalán nem kellett csalódnom.

Mivel antológiakötetről van szó, természeténél fogva adott valamennyi hullámzás a történetek színvonalában. De azt hiszem, elég beszédes, ha a legrosszabb, amit a kötet számomra legkevésbé tetsző novellájáról le tudok írni, hogy a témája annyira nem rezonált velem – ami természetesen nem zárja ki, hogy másnak lehet pont az lesz a kedvence.

A sort Kispál Márton “Tükör az Almrauschkogel alatt” című története nyitja félrement szerelmi bűbájjal, nem várt következményekkel egy hivatásos boszorkány számára, és rámutat mind a pozitív, mind a negatív oldalára annak, ha valaki hosszú idő után visszatalál önmagához – talán jobban is a kelleténél. László Zoltán “Szeretetzombik” című novellája azt a trendet lovagolja meg, mely a zombiapokalipszis unalomig elhasznált és kivéreztetett koncepcióját alakítja át kissé. Testhorrorban tobzódó fertőzöttjei túláradó szeretetet, barátságosságot, nyitottságot mutatnak beszédképességük és emberi vonásaik megőrzése mellett. A túlélők így kénytelenek szándékos és megfontolt durvaságot, gyűlöletet és haragot gyakorolni annak érdekében, hogy bizonyítani tudják, még nem fertőzöttek. Korom Bori “Torzszülöttje” egy magyar mitológián alapuló, kiadásra váró regény világába enged betekintést, táltosokkal, babonákkal – és azzal a felismeréssel, hogy a tudatlanság, a gyűlölet és a valóság megtagadása még egy mágiával átjárt világban is ugyanolyan veszedelmesen romboló lehet.

Bereczki Viktor “Fáziskésésében” a csillagok között terjeszkedő emberiség egy fantasztikus felfedezés közelségébe kerül, ám a főhősben ez komoly aggályokat vet fel a dicsőség valós árával és az emberi természettel kapcsolatban. Komor Zoltán az antológiasorozatban másodjára okozott meglepetést. Sokak számára ugyanis leginkább még mindig az elvont humorban, gusztustalanságot súroló koncepciókban (és testnedvekben) bővelkedő bizarro novelláiról ismert. Ám az előző kötetben megjelent, szerintem kifejezetten erős lovecraftiánus története után aktuális alkotása, a “Szőtt test” a body horror eszköztárán keresztül nyúl a divatipar, a modellszakma bugyraiba. Ferentzi Panna “Aszálya” a kötet első novellája, amely kemény disztópiába merül, világszintű szárazsággal, zsarnoki, teokratikus világrenddel, elkerülhetetlen emberáldozattal, és a remény erejével a teljes kilátástalanság és reménytelenség állapotában. Ezt a súlyos témát követően szinte felüdülés Munkácsi Rékától a “Vitéz pedig kardra”, mely a klasszikus mesék világát állítja a feje tetejére, halhatatlan, szabályoknak engedelmeskedni kényszerülő, ám egyre inkább feleslegessé váló meselényekkel, és egy háromfejű sárkánnyal, aki véletlenül levágja a királylány megmentésére siető főhős fejét.

Vincze Nóra Veronika “Torony” című története az elvontabb kategóriát képviseli egy magasabb létsíkon (ám leginkább a magyar céges környezetre emlékeztető, orwelli diktatúrában) tevékenykedő lényekkel, akik magát a nyelvet, a szavak jelentését és érzelmi töltetét építik, mígnem egy rejtélyes járvány üti fel a fejét. Pál Dániel Levente “Lapos földje” egy novellába öltött metafizikai fejtegetés, a kötet egyik leghatásosabb története sorsról, valóságról, és az ideális – vagy legalábbis ideálisnak vélt – létezésről.

Szarvas Szilvia “Sárkányrózsája” az Osztrák-Magyar Monarchia alternatív történelmébe kalauzolja az olvasókat, azon belül is egy birodalmi válságba, mely még tovább készül szélesíteni az uralkodó osztály és a nép közötti hasadékot. Gitta Rose “Kvantumtudata” egy olyan világban játszódik, ahol a gyógymódok kutatásához a gyógyítók más dimenziókba küldik tudatukat, majd onnan a megszerzett anyagok visszatérésükkor gyakorlatilag megjelennek a saját világukban is. Nem mellesleg hosszú idő után ez volt az első olyan sci-fi, melynek olvasása során egyszerűen keservesen kevésnek éreztem a tudásomat ahhoz, hogy teljes mélységében követni tudjam a felvázolt koncepciókat. Gallay-Nagy Krisztina “Kísértet(t)” című története egy tekintélyes múltú, fővárosi, polgári lakásban játszódik, melynek kísértete kifejezetten válogatós a lakókat illetően, mígnem egy új pár korábban nem várt módon kezdi fenyegetni puszta egzisztenciáját. Persa Mária “Eldorádója” pedig a legendás aranyváros legendáját gondolja újra egy áldott/elátkozott lány karakterén keresztül, akinek a vére arannyá változtat bármit, amivel érintkezik.

Németh Líviától a “Valóság áthelyezve” a weirdbe fejest ugró stílusgyakorlat. Belső, céges emailek, dokumentumok és hirdetmények révén mutat be egy irodát, mely mintha a Severance című sorozat és a Welcome to Night Vale podcast világának egyesítéséből lépett volna ki, és melynek vezetősége inkább választja (többek között) az alkalmazottak emlékezetének rendszeres újraprogramozását, csak hogy ne kelljen ténylegesen szembenéznie az egyre fenyegetőbb és bizarrabb problémákkal. Szentirmai-Takács Tímea az “Ördögöd van” során a Rákosi-korszak legsötétebb szakaszába kalauzolja az olvasót, meghintve némi urban fantasyvel, mely nemhogy enyhítene a borzalmain, csak még tovább bonyolítják és súlyosbítják az egyén tragédiáját és a kilátástalanságot a terror, a besúgók és a fekete autók fojtogató közegében. Csizmadia Eszter “Fedezete” talán a személyes kedvencem a kötetből. A maga módján disztópia, csak épp a lakhatási válság küszöbén túlságosan is tapintható közelségű disztópia. Bemutatja, mennyire könnyen lehet egyébként is kilátástalan helyzetű albérlők helyzete még nyomasztóbb, pusztán néhány okosotthon eszköznek, és egy nappaliba telepített számlálónak köszönhetően, mely minden nüansznyi kihágásra (akár levetetlen kinti cipőkről, akár fél napnál tovább kint hagyott mosatlanról van szó) azonnal drákói szigorral jelzi, mennyi veszett el a kaucióból. A kötetet végül Farkas Balázs “Üzenet az égnek” című sci-fije zárja, melynek főhőse egy idegen bolygóra küldött, tulajdonképpen kémkedéssel megbízott újságíró – aki sajnos pont akkorra ér a bolygóra, mire megfigyelendő célpontját megölik, a bolygók között pedig kitör a háború. Az eseményeket így a végletekig démonizált ellenség oldaláról kénytelen végignézni.

Bár ilyen téren az előző kötetnek sem volt szégyellnivalója, a 2025-ös válogatásról általánosságban el tudom mondani, hogy novellái sebészi pontossággal vágnak bele a legkülönbözőbb aktuális problémákba – legyen szó akár csak hazai, akár általánosságban véve társadalmunkat érintő témákról, folyamatokról. Továbbra is csodálatos számomra az, ahogy a sokáig indokolatlanul ekézett fantasztikum egyre stabilabban veti meg a lábát, és megtörik az a – még tinédzseréveim során is sokszor hallott – frázis, miszerint “sárkányokkal és lézerfegyverekkel nem lehet úgy, és annyi mindent elmondani, mint a klasszikus irodalmi műfajokkal”. Mindenkinek, aki még tartja magát ezekhez az elképzelésekhez, szívem szerint a kezébe nyomnám ezt a kötetet, mert tökéletesen igazolja mind ennek az állításnak a tévességét, mind pedig azt, hogy milyen elképesztően kreatív és tehetséges a hazai alkotói közeg. Csak annyit tudok hozzáfűzni, mint a tavalyi kötethez – Az év magyar science fiction és fantasy novellái a fantasztikum minden kedvelője számára kötelező, legyenek akár újonc olvasók, veterán rajongók vagy szárnyaikat próbálgató, leendő írók.

Értékelés: 9,5/10

A példányt a kiadó biztosította szerkesztőségünk rendelkezésére.

Az év magyar science fiction és fantasy novellái 2025 megrendelhető a kiadó honlapjáról.

Szabó Zoltán “Zoo_Lee”