Scream 7 (2026) (Sikoly 7.)

Sikoly 7A hollywoodi filmkészítés történelme nem mentes a problémáktól hemzsegő alkotásoktól, de a Sikoly aktuális felvonása még így is nagyon jó eséllyel pályázna az egyik legnehezebben tető alá hozott folytatás kétes címére. A franchise bő egy évtizedes tetszhalott állapotából 2022 januárjában tért vissza, az alkotók pedig azonnal becsvágyó terveket szövögettek.

Matt Bettinelli-Olpin, és Tyler Gillett (Abigail, Aki, bújt, Southbound, V/H/S) az ötödik résszel sikeresen fektették le egy új trilógia alapjait. A Radio Silence néven elhíresült alkotói csapat sosem titkolta, hogy ők tulajdonképpen „mezei” rajongók, akik olyan Sikoly-filmet akarnak készíteni, amit maguk is szívesen néznének a moziban.

Sikoly 7

A legacy sequel koncepcióval megtalálták a tökéletes egyensúlyt a rajongók kiszolgálása, és ez eredeti klasszikus meta-vonala mentén, ráadásul mindezt roppant kreatívan vitték véghez. Bő egy esztendő után érkezett is a folytatás, ami több hatalmas változtatást is véghez vitt.

A hatodik Sikoly new york-i helyszíne, illetve Sidney Prescott karakterének hiánya hozta magával a kérdőjeleket, de szerencsére ez a felvonás is egészen élvezetesre sikeredett, bár az izzadságszag elkezdett érződni már.

Sikoly 7

Ezután indult az előkészítési pokol, amely miatt három évet kellett várnunk az aktuális epizódra. Először Matt Bettinelli-Olpin, és Tyler Gillett hagyták el a projektet az Abigail forgatása miatt, ami ezután Christopher Landon (Szellem van a házunkban, Freaky, Boldog halálnapot!) kezeiben landolt.

A hollywoodi forgatókönyvíró-sztrájk miatt csúszó projektből 2023 őszén kirúgták az új trilógia egyik final girl-jét, Melissa Barrera egy gázai háborúval kapcsolatos megjegyzés miatt került lapátra. Másnap Jenna Ortega szállt ki a folytatásból a Wednesday második szezonjának forgatási konfliktusaira hivatkozva, de tavaly áprilisban beismerte, amit mindenki sejtett, hogy ez csak kifogás volt.

Sikoly 7

Az eredeti alkotók, és főszereplő hiányában nem kívánt részt venni a következő kaszabolásban. Ezután nagy meglepetésre Landon is elhagyta a filmet, mivel olyan internetes hadjárat indult ellene, és a családja ellen a főszereplőnő kirúgása miatt, hogy még az FBI is vizsgálta az üzeneteket. A sors fintora, hogy a direktornak semmi köze nem volt az ominózus menesztéshez, mert erről a stúdió fejesei döntöttek.

A rendező, író, és főszereplő nélkül maradt trilógia utolsó része így teljesen elsüllyedt, ezután az illetékesek mindent megtettek, hogy Neve Campbell visszatérjen, akit Kevin Williamson bejelentése követett. Az eredeti sztori írójaként így remek helyre került a karmesteri pálca, de az előzmények tükrében bőven volt bennem kérdőjel a folytatással kapcsolatban.

Ettől függetlenül mindenképpen bérelt helye volt a Sikoly 7-nek az idei év legjobban várt horrorfilmjei listámon, így kellő izgalommal vártam a premier napját.

Sikoly 7

Rendhagyóan hosszúra nyúló felvezetésem után most kellene következnie a hetedik rész méltatásának, de, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor az elkészítés körülményei jóval érdekesebbek voltak, mint maga a végtermék.

A történet egy rövid woodsboroi kitekintővel indul, ami az elkövetkezendő szűk kétóra legélvezetesebb szegmense. Ezután érkezik Pine Grove, és hamar rájövünk, hogy Sidney Prescott Ghostface nélküli kisvárosi hétköznapjai valóban szürkék, ráadásul kamasz lányával sem találja a hangot. Kényelmes forgatókönyvírói húzással a másik két gyermeket elpaterolták a nagyihoz, így legalább nincsenek útban.

Sikoly 7

Sajnos nem ez az egyetlen roppant olcsó húzás a sztoriban, de felfedésükkel igyekszem minél kevesebb poént lelőni. Hamarosan felbukkan Ghostface, a feláldozható barátok hullani kezdenek, az érinthetetlen szereplők nem igazán, de természetesen a végső csörte kimenetele sosem kérdéses.

Sajnos a Sikoly 7. része valóban a franchise (egyik) leggyengébb darabja. Talán a klasszikus trilógia záró felvonása harmatosabb, de mivel azt a részt régen láttam, így nem tudom biztosra mondani. Ettől függetlenül igazán nehéz pozitívumot találni a látottakban, mert a jelenetek zöme annyira kreativitásmentes fanservice, hogy az már arcpirító.

Sikoly 7

A forgatókönyv az alibi megoldások, és borzasztó butaságok között vergődik, az MI is jobb párbeszédeket írt volna, a poénok pedig kevés kivételtől eltekintve nem ülnek. Az egész katyvasz legfájdalmasabb pontja viszont a főhősök által levezényelt „nyomozás”, majd a nagy finálé a gyilkosok kilétének felfedésével. Itt már fogtam a fejemet, de legalább tudtam, hogy hamarosan vége van.

A 45 millió dolláros büdzsé nagy eséllyel már a bemutató hétvégéjén visszajön, így lélekben készülhetünk a következő Kevin Williamson dirigálta döfködésre, de a nyolcadik epizód érkezését biztosan komoly fenntartásokkal fogom majd fogadni.

4.5/10

afiaf

IMDb

Mafab

YouTube

Be the first to comment on "Scream 7 (2026) (Sikoly 7.)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.