Szürreális kelet-európai noir! – áll a fülszövegben, és annyi bizonyos, hogy ezzel a három szóval tökéletesen jellemezhető az ukrán újságíró és filmes, Illarion Pavliuk harmadik regénye. A Látom, kedveled a sötétséget 2020-ban jelent meg először, immáron pedig a Metropolis Media kiadónak köszönhetően magyar nyelven is olvashatjuk, Lengyel Tamás fordításában.

A regény főszereplője Andrij Gajszter, aki külsős rendőrségi szakértőként működik közre nyomozásokban, és váratlanul kiküldetésre kell mennie egy vidéki kisvárosba. A furcsa nevű Testvérkertben több nő is eltűnt vagy meggyilkolták, a legfrissebb áldozat pedig egy mindössze hatéves kislány, akinek felkutatására talán még van remény. A munka a legjobbkor, vagy éppen a legrosszabbkor köszönt be Andrij életében, ugyanis éppen édesanyja temetéséről ér haza, amikor megtudja, hogy barátnője öngyilkosságot követett el a távollétében. A férfi az italba menekül, és saját, egykor már leküzdött mentális problémái is újra felszínre kerülnek – tehát talán kapóra jön számára a levegőváltozás.

A Testvérkertbe vezető út és az ottani munka az első perctől fogva szürreális keretek között zajlik. Már a vasúton is egyre meglepőbb szereplők kerülnek elő, a kisváros atmoszférája pedig egészen hátborzongató és kellemetlen. Ügyesen rajzolta meg számunkra a szerző, és valójában minden szürrealizmusával együtt is könnyedén elképzelhető számunkra ez a reménytelen alkoholistákkal teli kisváros, ami egy kicsit kevesebb hóval akár a magyar vidékre is beillene.

A misztikus hangulat – vagy nevezhetjük mágikus realizmusnak is – velejéig áthatja a történetet, és ez a világ saját törvényei szerint működik, létezésének titkait nem tárja fel előttünk teljesen. Mindezt igazán karizmatikus karakterekkel sikerült megtölteni, akik a maguk módján mind érdekesek. Szükség is van a karizmájukra, hogy magukkal vigyék az olvasót erre a több, mint 500 oldalas útra, mert a legtöbb dialógus egészen értelmetlennek és követhetetlennek tűnik – de idővel azért rájövünk, hogy valójában igen jól átgondolt minden leírt szó.

Az első száz oldal nagyon nehézkes volt számomra. Bele kellett „szoknom” ebbe a szokatlan és sötét hangulatba, amit a regény áraszt magából, meg kellett küzdeni a kihívással, amit az okozott, hogy egy-egy szereplőre akár egy bekezdésen belül is többféleképpen hivatkoztak. Nem tetszett a könyv egyáltalán, de  amikor Andrij megérkezik Testvérkertbe, és „beindulnak” az események, már magával ragadott a történet.

A mű legfőbb ismertetőjegye az a rengeteg utalás, amit más művekre tesz. Dante poklától az Alíz Csodaországbanig vannak egészen egyértelmű hivatkozások, de visszatérő vendég a szövegben Hieronymus Bosch, A kis herceg, több, a görög mitológiából vett alak, és még Stephen King előtt is lerója tiszteletét a szerző. (még Eminem is feltűnik, de ezt félve jegyzem csak meg) Sok esetben ez a rengeteg utalás sajnos már öncélúvá is válik, rendkívül pátoszos hatást is kelt sokszor, és a szerző mintha csak saját műveltségét akarná csillogtatni, és ez az irodalmi szempontból műveltebb rétegek előtt alacsonyabb polcra helyezi Pavliuk regényét.

A regény alapötlete bár nem teljesen újszerű, de erős. A kivitelezést lassúnak találtam, és erősen túlírtnak, tele olyan részletekkel, kitérőkkel, vargabetűkkel, melyeket feleslegesnek éreztem, sok esetben ismétlődések is felismerhetőek köztük. Számomra a regény legjobb oldala a szereplőkben rejlett: Andrij nagyon jól lett megírva, természetes és átérezhető kétségekkel, érzelmekkel és elmélkedésekkel, lelki gyötrődéseit, sötét múltját, és ebben való fejlődését pedig élvezet volt olvasni.

A regényt kriminek hihetnénk, hiszen nyomozás van benne és noirként aposztrofálják. Valóban van bűnügyi jellege, de az mutatja meg igazán, hogy ennek a regénynek nem ez a lényege, hogy a gyilkos kiléte nagyjából a könyv közepén egyértelműen megsejthető. A Látom, kedveled a sötétséget sokkal inkább szól Andrij „utazásáról” és lelkéről, mintsem a valódi nyomozásról.

Sok minden keveredik benne: az esti sorozatok detektív thrillerje, a misztikum és a mágia, a szürrealizmus, és olyan kérdések, mint az őszinteség önmagunkkal, a veszteségekkel való megküzdés és maga a sötétség. És a kérdés: Milyen árat vagy hajlandó fizetni a felejtésért?

Értékelés: 7/10

A könyvet köszönjük a Metropolis Media kiadónak, akiknél ITT tudjátok megrendelni!

Blissenobiarella