Vajon mi történik, ha magad mögött hagyod az általad ismert fizikai valóság kereteit, és a véletlennek köszönhetően egy üres szobákból álló végeláthatatlan labirintusba érkezel? Ki vagy mi építhette ezeket a Hátsó Szobákat, mi volt a célja vele, esetleg előtted már mások is felfedezték? Megannyi hasonló kérdés fogalmazódhat meg a fejedben a Backroom megtekintése során, miközben észrevétlenül magába szippant az Év Egyik Legjobban Várt Mozija.

A liminális terekről való félelemre (szaknyelven: kenopsia) épülő creepy pasta – amely a Slenderman mellett a másik leghíresebb a műfajban – 2019-ben indult világhódító útjára, amikor a 4chan nevű oldalon az egyik felhasználó közzétett egy roppant nyugtalanító, sárga falakkal bíró, üres teret ábrázoló fotót. A Hátsó Szobákkal kapcsolatos rémtartalom-gyártás ettől kezdve gyakorlatilag elszabadult – mindenki úgy bővítette az alapokat saját verziójával, ahogy csak tudta. Ennek legismertebb példája a Kane Parsons (művésznevén: Kane Pixels) által 2022-ben útjára indult nyomasztó websorozata. Egy évvel később aztán az A24 is bejelentette, hogy elkezdtek dolgozni a Backrooms mozis adaptációján, amelynek rendezésére stílszerűen az előbb említett úriembert kérték fel, producerként pedig nem kisebb nevek tűntek fel, mint James Wan, Shawn Levy, illetve Osgood Perkins.

A Will Soodik által írt történet szerint a kevésbé jól menő bútorboltban dolgozó Clark folyamatos áramkimaradások után nyomozva az egyik este felfedezi, hogy az üzlet alagsorából egy különös és bizarr helyre lehet átjutni. Logikátlan felépítése, illetve helyenként pixelhibákra emlékeztető architektúrája okán egy félrecsúszott (alternatív) dimenziónak is beillő üres terek labirintusszerű rendszerében csak néhány bútordarab található kiegészítő elemként. És mindenhol ugyanolyan sárga falak. Életét megváltoztatni igyekvő Clark fiatal munkatársaival elindul odaátra egy felfedezőkörútra, ám nem tér vissza, így aggódó pszichiátere a nyomába ered.

Ha kategorizálnom kellene a Backrooms moziváltozatát, akkor kapásból azt mondanám rá, hogy egy jóféle nagybetűs “mindfuck movie”, mely elsősorban a kollektív félelemre alapozott pszichológiai nyomasztásban jeleskedik, ám idegrendszerünk elnyújtott destrukciója során sci-fi és thriller elemeket ugyancsak felvonultat, míg narrációs eszköztárában nem restell a found footage, illetve az analóg horror kellékeihez nyúlni. Röviden tehát egy nyugtalanító hangulatú komplex elegy, amely direkt sokkolás helyett inkább fokozatosan mászik be a bőröd alá. Megtekintése közben nekem olyan darabok jutottak eszembe, mint a nemrég szintén adaptált Exit 8 vagy a Jordan Peele-féle szimbolikában tobozódó Us, de Vincenzo Natali futurista egzisztencialista sci-fi-horror-drámáját (Kocka) sem lehet kifelejteni. A bizarr sitcomszerű konyhás jelenetnél nekem még a francia Michel Gondry szürreális agymenéseit is sikerült megidéznie.

Az intenzív módon frusztráló kézikamerás nyitány már eleve megalapozza a film feszült, nyomasztó hangulatát, és ez a tudatalattira ható borzongató flow majdnem végig kitart. Zsigerig hatoló parában lesz részünk, amikor Clarkot és társait láthatjuk ismeretlen szobákon és mindenféle absztrakt bútor-konstellációkon keresztülvergődni, amelyeket found footage zsánerben készült produkciókra jellemző szemcsés, rosszminőségű kameraképeken közvetítenek felénk, ahogy minden erejükkel megpróbálják felderíteni a Hátsó Szobák rejtélyét. Merthogy a nyomokból ítélve rajtuk kívül még valami vagy valaki tartózkodik ott…

Clark eltűnése után a fókusz a még gyermekkorában traumatizálódott Maryre kerül át, és kettejük szükségszerű találkozásakor megpróbálnak valamiféle konkrétabb magyarázatféleséget adni a rejtélyt illetően. A befejezés tekintetében egyáltalán nincs nézőbarát feloldás, sőt igazából ilyen high concept esetében talán nem is lehetne semmiféle kompakt lezárás, ezért azt vallom, hogy többféle értelmezése lehetséges. Főleg a cselekmény kezdete óta lebegtetett szimbolikát alapul véve.

Majdnem kétórás játékideje végig lekötötte a figyelmet, egyáltalán nem unatkoztam, és bár akadtak szellősebb részek, arra azért figyeltek az alkotók, hogy mindig valami apróságot bedobva vonjanak be minket a nyomozásba. A főszereplő Clarkot játszó Chiwetel Ejiofor-nak jár a pacsi, mert rendesen odateszi magát, az epizódszerepben feltűnő (számomra ismeretlen) színészek pedig nem zavartak túl sok vizet. A nyugtalanító atmoszférát támogató fényképezés és a vágások tekintetében nincs mibe belekötnöm, Edo Van Breemen cidris kísérőzenéje ugyancsak telitalálat.  

Én záros határidőn belül egészen biztosan meg fogom még nézni a Backrooms-ot minimum egyszer (de magamat ismerve inkább többször), és akkor talán több releváns motívum is a helyére kerül, amely segít a teljes megértésben. Mindenesetre annyit már most el tudok mondani, hogy rendkívül szuggesztív hatású élményben lesz része, aki megtekinti, még ha minden kérdésre nem is kap választ. Amennyiben szereted a nem túl direkt módon történő, bőröd alá kúszó lassú nyomasztást vagy csak szimplán valami bizarr, agyeldobós borzongásra vágysz, akkor ezt a filmet neked találták ki!

A film megtekintését köszönjük a Forum Hungary-nek.

Értékelés: 9/10

eyescream