Bár a világ Kuřim-ügyként aposztrofálja azt az igen bonyolult, összetett történetet, amit ebben a cikkben igyekszünk összefoglalni, magyar nyelvű találatokat ezekre a kulcsszavakra keresve aligha találunk majd. Pedig az eset világhírűvé vált, és rovatunkban is azért kap helyet, mert a 21. század egyik legjobbjaként számon tartott horrorfilmje, Az árva (2009) (Orphan) alkotói sokat merítettek belőle. Valójában a gyermekbántalmazást, hamis személyazonosságot, manipulációt, szektás kapcsolatokat és kannubalizmust is felvonultató sztori talán még a film cselekményénél is bonyolultabb, és olyan volt, mintha csak egy forgatókönyvet olvasnánk.
A bébiőr
2007. május 7.-én a Csehország dél-morvaországi régiójában található csendes kisvárosban, a mintegy 10.000 lakossal bíró Kuřimban egy férfi különleges hétfő reggelre ébredt. Felesége vajúdni kezdett első gyermekükkel, ő pedig nekiállt beállítani az újonnan vásárolt bébiőr kamerát, hogy minden készen álljon a gyermek fogadására. Amikor bekapcsolta a képernyőt, meglepetés érte: nem a gyerekszobát látta, hanem valami egészen furcsát: egy számára ismeretlen, meztelen, körülbelül 6-7 éves kisfiút mutatott a kép, akinek kezei össze voltak kötözve, és egy tekercs ragasztószalaggal játszott. A fekete-fehér képen mindez épphogy látszott, annyira sötét volt a kis szobában, ahol tartózkodott.
A kép egy akkoriban jól ismert jelenségnek volt köszönhető: a bébiőrök jelei gyakran „összekeveredtek”, és ha közel voltak egymáshoz, képesek voltak fogni egymás adásait. Erre a férfi is egyből rájött, azonban a látottakat nem azonosította egyből a bántalmazás nyomaiként. Azt gondolta, a kisfiú talán a „bunkerében” játszik, elvégre úgy tűnt, alapvetően jól érzi magát. Azonban este, miután hazatért a kórházból szerettei meglátogatása után, nem hagyta nyugodni, amit látott, és újra bekapcsolta a bébiőrt. A kisfiú még mindig ugyanott volt, és ezúttal a földről evett valamit. Bár még mindig nem volt biztos a dolgában – hiszen olyan hihetetlennek tűnt mindez -, elkezdte rögzíteni a felvételt, és hívta a rendőrséget, akik egyből megkezdték a nyomozást.
Mivel tudták, hogy a bébiőrök hatósugara igen kicsi, a szomszédoknál kopogtattak, ám egyikük sem vallotta be, hogy volna a házában egy kisfiú egy sötét szobába zárva. Az egyik szomszéd a 29 éves Klára Mauerová volt, aki fél évvel korábban költözött a környékre. Visszahúzódó életmódot élő nő volt, akit alig láttak és ismertek szomszédai. A rendőrök kérdésére azt válaszolta, nála csak egyetlen gyermek van, a 13 éves lánya, Anička; aki beteges, és kiborulna az idegenektől – így mivel nem volt okuk bármire gyanakodni, a zsaruk illedelmesen elköszöntek.
Szerencsére azonban az újdonsült apa még mindig figyelte és rögzítette a bébiőr felvételeit, így a készüléken keresztült hallotta a párbeszédet, és a visszaérkező rendőröknek meg is mutatta ezt. Ez már elegendő volt a házkutatás megkezdéséhez. Ahogyan Klára előre jelezte, lánya hisztérikusan reagált a rendőrök jelenlétére a házban, de ők csak folytatták a felmérést. Amikor a lépcső alatti, lelakatolt ajtajú helyiség kinyitására kérték Klárát, ő azt mondta, sosem volt kulcsa hozzá, ezért végül a tűzoltóságot hívták, hogy törje be azt.
Mindeközben Klára áthívta nővérét, Kateřinát „erősítésnek”, és az időközben némileg megnyugodott Anával hárman próbálták elállni a tűzoltók útját. Furcsa jelenetek következtek: a kamaszkorú Ana úgy tűnt, valamilyen fejlődési problémával küzd, mert viselkedése egy kisgyermeké volt. Agresszívan rátámadt a hatóságok embereire, csípett, rúgott, karmolt, de korához képest is gyengén. Amikor elhárították támadásait, „Mama, mama!” kiáltással szaladt el, furcsa módon nem Klára, hanem Kateřina karjaiba.
Amikor az ajtót végre felnyitották, az első benyomás, ami érte a rendőröket, az a borzalmas szag volt, ami a helyiségből áradt. Több hónap alatt összegyűlt ürülék, hányás és megszáradt vizelet szaga, amit a helyiségben tapasztalható magas hőmérséklet csak még tovább fokozott. A parányi szoba közepén pedig ott ült a kisfiú, akit a bébiőr monitorján láttak. A körülmények ellenére nyugodtan viselkedett, és nem sírt. Klára bevallotta, hogy ő a fia, és Ondrejnak hívják, majd a feltett kérdésekre, hogy mégis hogyan tehette ezt vele, csak annyit tudott mondani, hogy „úgysem értenék”.
Kateřina valamivel közlékenyebbnek bizonyult, és azt állította, hogy a lépcső alatti helyiség Ondrejt a Harry Potter-történetekre emlékeztette, és nagyon szeretett ott játszani; azonban arra neki sem volt magyarázata, hogy a fiú miért volt megkötözve, miért kellett ilyen mocsokban lennie, és főképpen, hogy miért volt bezárva.
A gyerekek
Ondrejt kórházba szállították, és mindvégig nagyon nyugodtan és kiegyensúlyozottan viselkedett, mintha semmi komoly nem történt volna vele. Traumái éjszaka vették csak át felette a hatalmat, mert az első kórházban töltött éjszaka során kitört rajta a rettegés, folyamatosan rémálmai voltak, és amikor a nővérek próbálták megnyugtatni, azért könyörgött, hogy végezzenek vele.
A testén található fizikai sérülések egyértelmű szándékosságot mutattak: hosszú sebhelyek voltak karjain és lábain, amiket valamilyen éles tárgy okozott. Kör alakú sebhelyei voltak az ágyékán, amelyeket a bőrén elnyomott cigaretták hagytak, és egy nagy kör alakú seb volt a farpofáján is. Ezeket az információkat kezdetben nem adták ki a sajtónak, csupán annyit árultak el, hogy kiszáradással kezelik.
Míg Ondrej halláskárosodása miatt hivatalosan is magántanuló volt, két évvel idősebb bátyja, Jakub a házkutatás idején iskolában volt. Ő és Ana is egy brnói gyermekotthonba kerültek. A rendőrség abban reménykedett, hogy Jakub segítségükre lesz, de csalódniuk kellett: a kisfiú vonakodott még megszólalni is, kerülte a szemkontaktust. Vizsgálata Ondrejéhoz hasonló sebeket tárt fel az ő testén is – bár kezdetben ezeket darázscsípéseknek és egy kiskedvenctől származó karmolásoknak hazudta, a kitartó kérdéseknek köszönhetően végül bevallotta, hogy anyjuk tehet róluk.
Pár nap elteltével mindkét fiú felszabadultabbá vált, és egyre többet árultak el. Ondrej azt mondta, hogy büntetése körülbelül egy évvel korábban kezdődött. Amikor fél évvel korábban Kuřimba költöztek, kezdetben a fürdőszobába volt bezárva, és később helyezték át a lépcső alá. Mindkét fiú említett egy harmadik felnőttet, akit ők Nenci néninek hívtak, és abban a napköziben dolgozott, ahová jártak. Ondrej elmondta, hogy büntetése ebben a napköziben kezdődött, és ilyenkor Nenci néni felügyelt rá. A nyomozók hamar kiderítették, hogy Nenci néni nem más, mint Hana Bašova, egy szociális munkás, Kateřina egykori kollégája. Ők ketten egy “Paprška”, vagyis „Fénysugár” nevű napköziben dolgoztak együtt. A rendőrség kérdéseire azt válaszolta, hogy Ondrej félreértette a helyzetet: nevelési módszerük az volt, hogy a gyerekeket büntetésből egy kisebb szobába küldték „szünetre”, hogy megnyugodjanak, és ezt Ondrej gyermeki elméje minden bizonnyal felnagyította. Mivel nem volt bizonyítékuk, a hatóságok nem tettek lépéseket Hana Bašova letartóztatása érdekében.
Hana Bašova
Bár a fiúk egyre jobban megnyíltak, és mély lelki sebeik ellenére is egyre jobban és jobban lettek, Ana keményebb diónak bizonyult. Egyértelműnek tűnt, hogy valamilyen fejlődési rendellenességben szenved, és rettentően rosszul viselte, hogy elválasztották az anyjától. Agresszívan viselkedett mindenkivel szemben, sikított és verekedett, harapott, ha valaki megpróbálta megközelíteni. Valószínűnek tűnt, hogy az ő testén is a fiúkéhoz hasonló sebeket találnának, de viselkedése megakadályozta, hogy megvizsgálják, vagy akár csak megfürdessék. Az intézmény alkalmazottai úgy döntöttek, megpróbálnak időt hagyni neki, hogy megszokja új környezetét. De nem volt alkalmuk újra próbálkozni, ugyanis három nappal később, a hajnali órákban Anička eltűnt. A jelek arra mutattak, hogy valahogyan kinyitotta az ablakot és kimászott rajta. A rendőrség nagy erőket bevetve kezdte meg azonnali keresését, de semmilyen nyomot nem találtak, ami arra engedett következtetni, hogy mindenképpen felnőtt segítséggel történt a szökése – de hogy elrabolták, vagy segítették, azt nem lehetett tudni.
Családi ügyek
Serial Chillers rovatunk állandó olvasói már tudják: szinte mindig a gyermekkorban gyökeredzik, ha valaki olyasmire vetemedik, mint amiket ezekkel a gyerekekkel tettek. Mégis: Klára és Kateřina múltjában nem találunk ilyesmit. A Mauerová családban három lány nevelkedett: Kateřina volt a legidősebb, őt követte Gabriela, Klára pedig a legfiatalabb nővér. Szerető, összetartó család voltak, és a lányok nagyon közel álltak egymáshoz.
1996.-ban, tizennyolcévesen, Klára véletlenül teherbe esett Radek Coufal nevű barátjától, akivel egy éve voltak együtt. Miután kiderült, hogy várandós, hamar összeházasodtak, és 1997 októberében megszületett Jakub, majd 1999 szeptemberében Ondrej. A család kitartott mellettük, a nagyszülők együtt örültek velük, akiknek támogatása révén Klára közgazdasági diplomát is szerzett a gyereknevelés mellett. Gabriela visszaemlékezése alapján nagyon jó anya volt.
Radek Coufal
A házasság 2003.-ban tönkrement, és végül Coufal kiköltözött a közös otthonból, és beadták a válókeresetet. Baráti viszonyban maradtak, nem hibáztatták egymást, egyszerűen túlságosan különböztek ahhoz, hogy együtt maradjanak. A fiúk Klára felügyelete alatt maradtak, és ezt a férfi sem ellenezte, hiszen jó anyaként nevelte fiait. Coufal ezentúl is aktív szerepet játszott fiai életében, és számos közös programot szerveztek.
2004.-ben Klára úgy döntött, hogy követi Kateřinát, és ő is gyermekgondozást kezdett tanulni. Egy évvel később fogadta örökbe Aničkát, ami teljesen váratlan esemény volt a környezete számára – hiszen az örökbefogadás rendszerint egy hosszú ideig tartó procedúra, Klára pedig sosem beszélt arról, hogy ilyesmit tervezne. Brnói szomszédaik Anát szinte sosem látták, de sejtették, hogy valami nincs rendben vele, mert Klára mindig a karjában vitte a lépcsőn, mintha a lány egyedül nem tudna közlekedni. Ana érkezése minden szempontból megváltoztatta Klára életét: egyre szűkösebb lett az ideje, nem engedett senkit a lakásukra, és mindig kimerültnek, szomorúnak látszott. Volt férjének sem árult el sokat arról, hogy miért fogadta örökbe a kislányt.
Az örökbefogadás hivatalos volt, és a dokumentumok alapján Ana szülei drogfüggők voltak, akiket jól ismert Klára nagymamája, Antonia. A kislány fejlődési problémái és függőségük miatt nem tudtak megfelelően gondoskodni róla, ezért Antonia olykor besegített nekik. Egy nap 2000.-ben a szülők végleg Antoniánál hagyták Anát, és többé nem jelentkeztek érte. Innentől fogva, egészen 2004.-ben bekövetkezett haláláig Antonia gondoskodott Anáról; így került Klárához a gyermek. Mivel Anának semmilyen hivatalos irata nem volt, a folyamat hosszú és bonyolult volt, melynek részeként DNS-mintát is kellett szolgáltatni, és Klára édesanyjának eskü alatt kellett vallomást tennie a történet valódiságáról.
Klára fokozatosan egyre antiszociálisabbá vált, és nem csupán barátaitól távolodott el, de családjától is elszakította magát. Mire 2006. végén Kuřimba költözött a három gyerekkel, már szinte senkivel nem tartotta a kapcsolatot. A fiúk apja ekkor már fél éve nem találkozhatott velük, így nem szerzett tudomást arról sem, hogy „büntetésbe” kerültek. Az egyetlen, akit Klára továbbra is bizalmába fogadott, Kateřina volt, akivel ekkor már együtt is éltek.
Ana?
Ahogy a nyomozók elkezdtek nagyobb figyelmet fordítani Anára is, érdekes dolgok derültek ki. Amikor kitört a botrány körülöttük, lenyugtatása érdekében valaki egy ceruzát és papírt adott a kislánynak, hogy lefoglalja vele. „Firkálása” meglepte az intézmény dolgozóit: a lapot bináris számok sorozata borította – ez a kettes számrendszer, amely minden számítógépünk mélyebb működésének alapját képezi. Mellettük egy differenciálszámítási képlet, a kilenc harmadik hatványa, valamint két rajz volt látható, amelyek egy hiperkockát (négydimenziós kockát) ábrázoltak. Ezek a még egy felnőtt számára is komplex fogalmak, és azt, hogy Ana mégis tud róluk, azzal próbálták magyarázni, hogy kivételes matematikai tehetséggel bíró autista lehet.
A fotók, melyek megjelentek róla a sajtóban is, felhívták rá a figyelmet országszerte, és ez új utat nyitott a nyomozásban. Többen felismerni vélték a képeken látható lányt, és Barbora Škrlováként azonosították, Kateřina egykori munka- és lakótársaként, akivel az egyetemről ismerték egymást, ahol Barbora egy rangos zeneakadémia diákja volt. Barbora ekkor 32 éves volt, és egykori munkatársaik évek óta nem látták már. 2005 óta nem dolgozott velük, és mielőtt kilépett volna a munkából, az egykor teltebb alkatú nő radikális mértékű fogyáson ment keresztül. Ahogy ezek az információk napvilágot láttak, a gyermekvédelmi intézmény dolgozói is bevallották, hogy amikor bekerült hozzájuk, többüknek volt az a benyomása, hogy a lány idősebb lehet, mint amennyinek mondták. Tekintete érettebb volt, mint egy kamaszé, testén pedig striákat vettek észre, ami egy tizenhárom éves lány esetében nem túl gyakori. Mégis, amikor Kateřinát kérdőre vonták, hogy Ana és Barbora egy személy lehetnek-e, bolondságnak nevezte a kérdést, hiszen ő mindkettőjüket ismerte, és határozottan két különböző személyként azonosította őket.
Barbora abban az időben, amikor a zeneakadémián tanult.
A sajtó felkapta ezt az izgalmas új lehetőséget, és miközben a rendőrség folytatta a nyomozást, a közvéleményben is megindultak a kísérletek arra, hogy kiderítsék, hová tűnt Ana, és ki ő valójában. Egy bulvárlap még 100.000 cseh koronás (akkoriban mintegy 900.000 ezer forintos) jutalmat is felajánlott az információkért, egy televíziócsatorna pedig egy médiummal jósoltatott az ügyről.
Bár továbbra sem találták a lányt sehol, Dél-Morvaország főombudsmanja kapott egy kézzel írott levelet, melyet állítólag Ana írt. Az állt benne, hogy amikor a tévében meglátta, hogy anyját letartóztatták, segíteni akart rajta, ezért szökött meg. A levél továbbá megindokolta Ondrej kínzásait is: azt írta, hogy bár kegyetlen büntetést kapott, de megérdemelte, mert haszontalan volt és rosszul viselkedett. Klára csak jó útra akarta téríteni.
A levelet szkepticizmussal fogadták. Bár elvileg egy mentálisan sérült 13 éves lány írta, tízoldalnyi hosszában egyetlen hibát sem vétett, és bár szókincse gyerekes volt, egyes részei nem gyerekre vallottak. A kézírás passzolt Anáéhoz, így azt gyanították, hogy egy felnőtt diktálhatta neki. A levél másik furcsasága az volt, hogy kizárólag férfi névmásokkal íródott, ami arra utalt, hogy az író valamilyen formában nemi identitás-zavarral küzdött; ami előrevetíti az ügy egy következő bizarr fordulatát. A levelet végül egy erdei nyaralóig vezették vissza – ahová Kateřina és Barbora Škrlová is járt dolgozni. Amikor átkutatták a házat, üresen találták. Ha Ana és segítői ott voltak, már rég elhagyták a helyet.
Rengeteg kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan vihették végig sikerrel az örökbefogadási procedúrát, hiszen az olyan nagy alapossággal zajlik. A bírónő, aki az ügyben illetékes volt, ragaszkodott hozzá, hogy ő egy gyermeket látott a tárgyalóteremben.
A rejtélyt a DNS-minták oldották meg: bárki is volt az a személy, akit Klára házából mentettek ki, az nem volt azonos azzal a lánnyal, akitől az adoptáció során DNS-mintát vettek.
A nyomozók egy újabb szálat is találtak, felfedezték ugyanis, hogy Kateřina és Barbora Škrlová között a közös tanuláson és munkán túl is volt egy kapcsolat: Barbora egy, az apja, Josef Škrla által vezetett vallási szekta tagja volt. A szekta a „Grail Movement” vagy Grál Mozgalom néven ismert nemzetközi vallási mozgalom egyik ága volt, és Barbora valószínűleg egyetemi éveik alatt térítette át Kateřinát is a szekta hitére. (Később kiderült, hogy a fiúk kínzásában is résztvevő Hana Bašova, vagyis Nenci néni is szektatag volt) A hatóságok úgy vélték, hogy mindez nagy szerepet játszhat az előállt helyzet kialakulásában, ezért vizsgálni kezdték a szekta tagjait. Így derült rá fény, hogy a bíróság előtt Ana szerepében megjelent gyermek a szekta egyik tagjának, Viktor Skálának a lánya volt, Klára házában pedig valóban Barbora Škrlová élt hamis személyazonosság alatt. A szekta tagjainak segítségével hozták létre új személyiségét, orvosi- és más papírok hamisításával.
“Ana-Barbora” 2007. május 10.-én tűnt el a gyermekvédelmi intézetből. Miután valódi kilétére fény derült, Ana Mauerová létezését hivatalosan is törölték minden nyilvántartásból – éppen csak pár nappal azelőtt, hogy június 15.-én, önként megjelenjen újra. Koppenhágában besétált a cseh nagykövetségre négy férfi társaságában, hogy útlevelet igényeljen: vele volt az apja, Josef Škrla, és egy ügyvéd is. Arra hivatkoztak, hogy rokonoknál rejtőzött az elmúlt egy hónapban, tartva attól, hogy visszaküldenék Csehországba.
„Szóvivője” elmondta, hogy Ana szerepét valóban csak eljátszotta, de semmilyen rossz szándék nem húzódott tette mögött. Barbora gyereknek érezte magát legbelül, és szeretett volna gyerekek között lenni, mert felnőttként senki nem vette komolyan, és kinevették viselkedéséért. Elárulták, hogyan alakította ki Ana személyiségét: mikor a napköziben dolgozott Kateřinával, munkaköréhez hozzátartozott a gyerekek felügyelete is; ő pedig megpróbált minél inkább beilleszkedni közéjük. Munkájának ez a része problémássá vált, amikor inkább úgy viselkedett, mint valaki, aki közelebb áll a gyerekek korához, mint egy felnőtt. Ahogy egyre rosszabb lett a kényelmetlenség érzése azzal kapcsolatban, hogy ki is ő valójában, pszichológiai segítséget kért, de hiába. Végső kétségbeesésében barátjához, Kateřinához fordult, aki felajánlotta segítségét egy új személyazonosság létrehozásában.
Pár nappal később a cseh média és sajtóorgánumok üzenetet kaptak Barborától, amelyben kifejezte, hogy teljes mértékben hajlandó együttműködni a hatóságokkal, és minden részletről tanúskodni, amiről tud. Néhány nappal később interjút adott, melyben Barboráról, vagyis valódi személyiségéről harmadik személyben beszélt, és azt állította, hogy Ondrejt csak egyetlen egyszer zárta be anyjuk a lépcső alá, és nem lehetett bent többet pár óránál.
A következő egy hónapban a hatóságok nem jutottak dűlőre. Mivel Barborát ekkor még nem körözték, ezért a nagykövetség ki kellett, hogy adja útlevelét, és az őt kihallgatni akaró cseh rendőrség tartott tőle, hogy újra eltűnik a látókörükből. Csehországba akarták szállíttatni, de kérésüket elutasították. Az Interpol által kitűzött kihallgatási időpontban Barbora nem jelent meg, és csak ügyvédjét lehetett elérni, később pedig már őt sem. Barbora ismét eltűnt.
A fiúk mindent elmondanak
Mivel a Grál Mozgalom híveiről köztudomású volt, hogy a tagok egymás iránti lojalitása és engedelmessége a szekta egyik legfontosabb alapelve, a hatóságok úgy sejtették, hogy mások is érintettek lehetnek a fiúk bántalmazásában. Jakub és Ondrej vallomásai megfeleltek ennek a feltételezésnek, és megneveztek két férfit, Jan Škrlat, Barbora öccsét, és Jan Tureket, a szekta egy másik tagját.
Jan Škrla
A fiúk elmondták, hogy 2006 nyaráig anyjuk sosem bántotta őket, minden egycsapásra változott meg, amikor a család elutazott a Veverská Bítýškában, Brnotól 15 kilométerre található nyaralójukba, ahová még Ana érkezése előtt gyakran kijártak. Klárához, Kateřinához, a fiúkhoz és Anához itt csatlakozott Hana Bašova, Jan Škrla és Jan Turek.
A fiúkat a megérkezésükkor azonnal bezárták két kutyáknak való kennelbe, és megtiltották nekik, hogy bármilyen módon kommunikáljanak egymással. A következő napokban rendszeresen kegyetlenül bántalmazták őket: övcsattal verték, vagdosták őket, lágyékukon cigarettákat nyomtak el, és forró vizet csurgattak a hasukra. Fejükre zsákot húztak, hogy ezzel is minél inkább tárgyiasítsák őket. Obszcén szövegeket kellett megtanulniuk és ismételgetniük, és arra is kényszerítették őket, hogy egymást is bántsák. Ondrej valamilyen okból kifolyólag többet kapott: neki a fejét is víz alá nyomták, és az egész eset legborzasztóbb tettét is ellene követték el: miközben szorosan lefogták, Klára kivágott egy darabot a farpofájából (innen a sebhely), majd a felnőttek körbeadták ezt a darab húst, és elfogyasztották.
A nyaralóból hazaérve a bántalmazások már nem öltöttek ilyen mértéket. Jakubot egész nyáron trenírozták, hogy ne áruljon el senkinek semmit, és ha sérüléseiről kérdezik, mit mondjon. Szeptembertől visszatért az iskolába, ahol felfigyeltek rá, hogy megváltozott. Amellett, hogy több, mint 200 órát hiányzott a tanév során, nem vett részt az osztálykirándulásokon, és úszni sem járhatott – nyilván azzal a céllal, hogy ne kelljen mások előtt levetkőznie. Vele szemben Ondrej magántanuló lehetett annak köszönhetően, hogy orvosi papírja volt arról, hogy halláskárosult – a fiúk vallomása idejére már kiderült, hogy ez is hamisítvány volt, és valójában nem volt ilyen problémája a kisfiúnak. Ő a 2006-os év hátralévő részét a Fénysugár napközi alagsorában töltötte egy asztalhoz láncolva, Hana Bašova felügyelete alatt. Egy vödörbe kellett vizelnie, üríteni csak az éjszaka közepén engedték ki a wc-re. Ezalatt az idő alatt, Jan Škrla alkalmanként ételt hozott neki, és Jan Turek pedig olykor kivitte magával, hogy testmozgást végezzen.
Amikor Kuřimban a ház már készen állt, átköltöztették oda, és ki sem engedték a lépcső alatti helyiségből, míg a hatóságok ki nem szabadították.
Norvégia
Barbora hollétéről 2007. augusztus óta nem lehetett tudni semmit, de az ügyben játszott szerepe annyira fontosnak tűnt, hogy a hatóságok nem akarták nélküle megkezdeni a gyanúsítottak elleni pert, ezért húzták az időt. A türelmük kifizetődött, ugyanis a következő év elején, teljesen váratlanul újra előkerült, talán még a korábbinál is bizarrabb körülmények között.
Barbora és Michal Riha egy térfigyelő kamera képén
2008. január 5.-én a Norvégia északi részén található Tromsø-ben egy férfi le akarta adni azt a bérelt autót, amit hetekkel korábban hozott el Oslóból. A neve Michal Riha volt, és amíg a szükséges papírokat töltötte ki, a rendőrség lecsapott rá és útitársára, egy tizenhárom éves fiúra, akiről úgy tartották, hogy Riha rabolta el egy árvaházból.
A fiút Adamnek hívták, és egy cseh színdarabíró, Martin Fahrer fia volt. A család az előző nyáron érkezett Norvégiába az apa új munkája miatt egy oslói színházban, és szeptemberben Adam itt kezdte meg az új tanévet. Adam normális kamaszfiúnak tűnt, de a tanárai felfigyeltek néhány furcsaságra: idősebbnek tűnt a koránál, és bár nem kérdeztek rá, leborotvált haja és a szeme körüli sötét karikák arra engedték következtetni őket, hogy talán rákbeteg lehet.
Viselkedése sem volt hétköznapi, nagyon érzékeny volt a hangos zajokra, egy alkalommal hisztériás rohamot kapott, amikor egy tanár bevágta maga mögött az ajtót. Azt gondolták, valamilyen komoly trauma érhette, ezért arra biztatták, hogy menjen el az iskolapszichológushoz. Ennek a szakembernek Adam azt mondta, hogy apja rendszeresen bántalmazza, és kiárusítja őt idősebb férfiaknak szexuális célokra. Decemberben a fiút elvették apja felügyelete alól és egy megfelelő intézménybe került, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk „árvaháznak”.
Csupán pár napja volt itt, amikor egy kisebb kiránduláson vettek részt társaival. Ennek során Adam hirtelen odafutott egy közelben parkoló autóhoz, beszállt, az autó pedig teli gázzal elhajtott. Bár úgy tűnt, hogy valóban szabad akaratából szállt be az autóba, mégis emberrablásra ás gyermekkereskedőkre gyanakodtak a háttérben, és országos keresés indult. A hírek tele voltak Adam arcképével, a tévében és újságokban egyaránt.
Michal Riha a Fahrer családdal együtt érkezett az országba, és miután a nyomozás során kiderült, hogy autót bérelt, már sejtették, hogy ő vihette magával Adamet, és ez vezetett letartóztatásukhoz. Ekkor azonban a rendőröket érte meglepetés: a megmentett Adam egyáltalán nem egy tizenhárom éves fiú volt, hanem egy harminchárom éves nő, Barbora Škrlová. Amikor a hírek napvilágot láttak, „Adam” iskolájában mindenkit sokként ért az igazság. Hónapokat töltöttek a nővel, aki Fahrerék valódi fiúnak dokumentumai mögé rejtőzve köztük élt, és semmit sem sejtettek, a színjáték annyira jól működött.
Ami Fahrert illeti, a letartóztatottakkal együtt ő is hazatért Csehországba a családjához. Adott egy interjút, amiben nem sokat árult el arról, hogy mégis hogyan keveredett bele a csalásba, amikor pedig a szektáról kérdezték, gyakorlatilag kinevette a riportert.
A tárgyalás
Barborát az apját is képviselő ügyvéd vette szárnyai alá, és egyből kérte óvadék ellenében való szabadlábra helyezését, de a rendőrség tanult a korábbi hibáiból, és nem adott újabb lehetőséget a szökésre. A nő Norvégiából hazatérve nem volt túl jó mentális állapotban, ezért nem tudták azonnal megkezdeni kihallgatását. Egy speciális „krízis cellába” helyezték el, ahol védve volt a többi rab támadásaitól, és sokkal kevesebb stimuláció érte, amivel elérték, hogy pár nap alatt stabilizálódjon.
Január 15.-én végre ki tudták hallgatni, és a Koppenhágában mutatott gyerekes viselkedést egyáltalán nem mutatta a nő, aki ezúttal teljesen együttműködő volt. Elmondta, hogy ő maga is abúzus áldozata, amit alátámasztani látszottak a testén található sebhelyek. A későbbi interjúk során azonban viselkedése megváltozott, általánosságokban válaszolt, és nem volt hajlandó részletesebben kifejteni válaszait. A legnagyobb kérdés továbbra is az volt, hogy milyen szerepet játszott a fiúk kínzásában, és részt vett-e benne.
A választ végül Klára Mauerová adta meg, aki ekkorra feladta vonakodását, hogy együttműködjön: „Ana” részt vett a fiúk bántalmazásában, ugyanis a nyaralóban ő volt az, aki Kateřina utasítására lenyomta Ondrej fejét a víz alá, és néhány alkalommal meg is ütötte a fiút, szintén utasításra. Ennyi elegendő volt ahhoz, hogy Barbora ellen is vádat emeljenek, aminek hatására a viselkedése ismét megváltozott, és felfedte a saját verzióját.
Azt mondta, hogy Ana szerepébe belekényszerítették, és hosszú időn át trenírozták a Mauerová nővérek, és még be is drogozták a fizikai és pszichológiai nyomásgyakorlás mellett. Ötletgazdaként Hana Bašovát nevezte meg. A következő években a gyógyszerek és injekciók melyeket szedettek vele, visszavetették mentális képességeit, így semmit sem tudott tenni szabadulása érdekében, emlékezete zavaros és homályos erről az időszakról. Állítása szerint az, hogy „Ana” örökbefogadása után elkezdték a fiúkat is bántani, egyszerűen az ügy folytatása volt. Bár elismerte, hogy lenyomta Ondrej fejét a víz alá, de azt is elmondta, hogy az engedetlenség nem volt opció ebben a helyzetben, ahogyan akkor sem, amikor két férfi elvitte őt az intézetből Dániába, majd onnan Norvégiába, ahol új szerepbe kényszerítették, és mindeközben szexuálisan kihasználták.
A rendőrség lezárta a nyomozást, ami egy véletlen bébiőr-adással kezdődött, tizenegy hónappal később pedig már több, mint hatezer oldalra rúgó nyomozati anyaggal bírt. A tárgyalás 2008. április 2.-án kezdődhetett meg.
Barborát illetően először szakértők által összeállított, alapos pszichiátriai kórkép volt szükséges, hogy egyáltalán felelősségre vonható-e tetteiért. A vizsgálatok szerint mentálisan beszámítható állapotban volt, és saját akaratának megfelelően cselekedett. Ennek megfelelően 2008. június 17.-én az ő tárgyalása is megkezdődődött. Klára állt először a tanúk padjára, és szemlátomást borzasztó lelki állapotban volt. Kisírt szemekkel, remegve, suttogva mondta el vallomását, mely szerint 2003-ban nővére csábította, hogy tanuljon gyermekgondozást, később pedig lakásán elárulta, hogy befogadott egy haldokló, leukémiás árvát Norvégiából. Ő nem ismerte fel benne Barborát, Kateřinától pedig úgy tudta, hogy a nő, akivel egykor együtt dolgoztak, elhunyt. Később így került „Ana” az ő felügyelete alá, bár kezdetben nagyon tartott tőle, hogy két fia mellé egy ilyen beteg lány gondozását is vállalja.
Monumentális feladat volt, ami Klárát egyre jobban felőrölte. Ez a hatalmas stressz, az alváshiány vezethetett oda, hogy két fia viselkedési problémái megnőttek a szemében, és Kateřina is tovább szította a feszültséget. Bemagyarázták Klárának, hogy ha a fiúk viselkedése következmények nélkül marad, akkor felnőtt korukra biztosan börtönbe fognak kerülni, ezért beavatkozás szükséges. Ez volt a Veverska Bityska-i nyaralóban töltött napok indoka, melyről Klára azt állította, hogy semmit sem tudott róla előre. Azt is mondta, hogy ő sosem volt szektatag, és az egyetlen kapcsolata a Grál Mozgalommal egy könyv, amit nővérétől kapott pár évvel korábban. Ő semmi mást nem akart, csak jót a gyermekeinek.
Klára (balra) és Katerina (jobbra) a bíróságon.
Barbora vallomásában megismételte, hogy a szerepjátszásba belekényszerítették, fizikai és pszichológiai abúzus révén, amit Kateřina Mauerová és Hana Bašova követtek el ellene. Felelevenítette, hogy többször meg is erőszakolták, azonban orvosi vizsgálatai ennek ellentmondó eredményekre jutottak. Egyrészt nem volt nyoma fizikai traumának, másrészt pedig ép volt a szűzhártyája. Sebhelyei közül több is régebbinek bizonyult, illetve több közülük korábbi plasztikai műtétek nyomai voltak: mellkissebbítő műtét és zsírleszívás hegeit találták a testén. Anyja, Renata is felszólalt a bíróságon, és elmondta, hogy a nő gyermekkorában epilepsziát és pajzsmirigy-problémákat diagnosztizáltak nála, ami hatással volt a kognitív fejlődésére. Sosem tudott önálló felnőtt életet élni, így kerülhetett az egyetemi megismerkedésük révén Kateřina szárnyai alá.
Hisztrionikus személyiségzavart diagnosztizáltak nála, amit az érzelmek szélsőséges megélése és a figyelem utáni sóvárgás jellemez. Emellett manipulatív volt, és problémamentesen „csúszott át” egyik szerepéből a másikba, ha érdekei éppen úgy kívánták.
Kateřina vallomása arról szólt, hogy ő csak segíteni akart Barborán, aki egyszerű, hétköznapi feladatokkal sem volt képes megküzdeni egyedül. Vallomása felolvasása közben Klárát az érzelmi viharok miatti bekiabálásai miatt ki kellett vezetni a tárgyalóteremből.
2008. október 24.-én, három napi tanácskozást követően megszülettek az ítéletek: Kateřinát a maximálisan kiszabható 10 év letöltendő börtönbüntetésre, Klárát befolyásoltságára hivatkozva 9 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Hana Bašova és Jan Škrla 7-7 évet kaptak, míg Barbora 5 évre vonult börtönbe.
A tárgyalások során a vallási szekta érintettségét nem sikerült egyértelműen bizonyítani, és az egész ügy valódi motivációját is mindmáig kérdések övezik. A leginkább elfogadott, összeesküvés-elméletektől viszonylag mentes magyarázat az, hogy a szekta érdekében teljesen engedelmes és a végletekig lojális tagokat akartak nevelni a fiúkból, ezért törték le akaratukat.
Utóélet
Bár a Kuřim-ügy volt Csehország legnagyobb médiaszenzációja, és azóta sem akadt ilyen figyelmet kiváltó bűnügy az országban, az ügy utóéletéről nem sokat lehet tudni. Valamennyi érintett szabadult azóta, és ma is szabadon járnak.
Ondrej és Jakub felügyeletéért apjuk a kezdetektől fogva harcolt, de mivel munkanélküli volt, nem kerülhettek hozzá a fiúk, így anyai nagyszüleik lettek a gyámjaik. Idővel elkezdték anyjukat is látogatni a börtönben. Klára szabadulását követően Gabriela nővéréhez költözött, és a fiúk nem kerülhettek vissza hozzá, de a kapcsolatot tartják. Kateřina szabadult utolsóként az ügy elítéltjei közül, őt a család kizárta az életéből teljesen.
Barbora egy 2017-es Novinky cikk szerint megváltoztatott néven él, tartózkodási helyét titokban tartják, és folyamatos pszichiáteri felügyelet alatt áll. Cselekvőképességét megvonták, és a legsúlyosabb fokozatú rokkantsági ellátásban részesül súlyos pszichés állapotára hivatkozva.
Barbora megítélése az elmúlt évtizedekben is vitás maradt a cseh közéletben. A szakértői vélemények is ütköztek abban, hogy az egyik oldal szerint a nő tudatos, intelligens és rendkívül manipulatív személy volt, míg mások szerint maga is hosszú időn át tartó bántalmazás áldozataként élt, pszichésen súlyosan sérült állapotban. A vita máig sem zárult le azt illetően, hogy vajon valójában ki irányított kit, de manapság a legelfogadottabb válasz az, hogy egy kölcsönösen függő rendszer alakult ki, amelyben több ember volt egyszerre manipulátor és manipulált. A Kuřim-ügy egy csoportdinamikai rejtély, amelynek több kulcsfontosságú részlete valószínűleg soha nem lesz teljesen tisztázva.
Blissenobiarella
.
Be the first to comment on "Igaz történet alapján: a Kuřim-ügy"