C. J. Cooke vagyis Carolyn Jess-Cooke Észak-Írországból származó, jelenleg Skóciában élő, negyvenes éveit taposó írónő nemzetközi porondon már nagy sikereket ért el 16 regénye által – és már kijelenthetjük, hogy az ebből a Metropolis Media Kiadónak köszönhetően magyar fordításban megjelent könyveinek köszönhetően stabil rajongói bázisa kezd kialakulni hazánkban is. Ezúttal az ötödik könyvét ajánljuk, Az utolsó boszorkányt.

C. J. Cooke könyveinek egyik központi témáját mindig a női sorsok alkotják, és ahogyan a címből is sejthető, ezúttal is a boszorkányüldözés témájához nyúlt. Meglátszik a végeredményen ihletettsége, és az is, hogy komoly kutatómunkát fektetett a regény megírásába. Rendkívül gördülékeny, sok párbeszédet alkalmazó stílusa pörgőssé és izgalmassá teszi a történetet, ami képes annyira magával ragadni az olvasót, hogy nehéz legyen letenni.

Korábbi könyveiben követett szokásával, a különböző korok közötti váltogatással szakított a szerző, és ez a történet mindvégig egy korban játszódik. 1485-ben, a Német-római Birodalom egy fontos városában, Innsbruckban járunk. Egy évvel korábban jelent meg VIII. Ince pápai bullája, a Summis Desiderantes Affectibus (Minden sóvárgással) néven ismert dokumentum, mely az alábbiakat tartalmazza:

„Nemrégiben tudomásunkra jutott, hogy Németország egyes északi vidékein sok ember, incubi és succubi, az ördöggel rontotta meg magát, és ráolvasással, varázsigével, bűbájjal és más átkozott babonákkal elpusztítják az asszonyok magzatait és a gyermekeket, elfonnyasztják és kiirtják a föld termését, a szőlőt, a fák gyümölcseit… Bajt és szenvedést hoznak a férfiakra, asszonyokra és az igavonó állatokra, az állatokat fájdalommal és betegséggel sújtják, elveszik a férfiak nemzőképességét, meddővé teszik az asszonyokat… Mindezeken túl Istent káromolva tagadják meg hitüket, amelyet a keresztségben elnyertek, és az emberiség ellenségétől vezérelve, saját lelki üdvüket kockára téve a legnagyobb őrültségektől és kegyetlenségektől sem riadnak vissza, amikor megsértik az Urat, botrányos és veszélyes példát mutatva másoknak.
A fentiekre tekintettel, kötelességünknek eleget téve, attól a szándéktól vezérelve, hogy elhárítsunk minden, az inkvizítorok munkáját gátló akadályt, és hogy megfelelő eszközökkel védjük meg az ártatlan lelkeket az eretnekségtől és ezen mérgek pusztításától, úgy határoztunk, hogy inkvizítorainkat feljogosítjuk a fenti romlottságban vétkes személyek megjavítására, bebörtönzésére és megbüntetésére.”

Bár az eretnekség vádja a legsúlyosabb volt a középkorban, és boszorkányperek léteztek már nagyjából a 10. század óta, kezdetben ezek nem jártak komolyabb büntetésekkel. Az új pápai bulla ezen változtatott, és a Német-római Birodalom területén elkezdődött a további majd’ három évszázadon át tartó boszorkányüldözés.

A könyv főszereplője Helena Scheuberin, egy valós személy. Fiatal feleségként csupán annyi volna a dolga, hogy gyermeket szüljön és engedelmeskedjen a férjének. Ám amikor titkos szeretőjét, a férje inasát holtan találják, Helena egyik napról a másikra a vádak kereszttüzébe kerül. Gyilkossággal gyanúsítják. Sőt, még annál is rettenetesebb bűnnel: boszorkánysággal.

A valódi ok természetesen az, hogy kinyilvánítja nemtetszését a városba érkező Heinrich Kramerrel szemben. Kramer pápai megbízással rendelkező inkvizítor volt, egy teljhatalommal bíró szerzetes, aki célul tűzte maga elé, hogy megtisztítsa a várost a boszorkányoktól.

A fennmaradt dokumentumok szerint Helena egy „agresszív, független nő volt, aki nem félt kimondani, amit gondolt”. A vádak szerint az utcán megátkozta Kramert, és nem volt hajlandó a szerzetes által tartott miséken megjelenni, és másokat is arra bíztatott, hogy ne higgyenek neki, mert gonosz ember.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy hat másik nővel együtt börtönbe vessék.

Az utolsó boszorkány Helena boszorkányperéről mesél nekünk a történelmi fikció keretei között. Vagyis a történetben sok elem valós – például a szereplők valós személyeket, az ügy résztvevőit testesítik meg, és a per lényegi része is a valóságon alapszik -, de számos másik csupán a fantázia szüleménye. Cooke könyvei közül ezt a történetet éreztem ezidáig a legkerekebbnek.

Helena történetének kézzelfogható eredményévé vált a következő évben megjelent Malleus Maleficarum, vagyis a Boszorkányok pörölye című könyv, Heinrich Kramer és Jacob Sprenger tollából. A Malleus Maleficarum a témakör legfontosabb, és egyben legártalmasabb könyvévé vált. Az eretnekséggel kapcsolatos vallásos dogmákat elegyítette a népi hiedelmekkel, és alapjává vált az ezt követő évszázados hisztériának. A könyv először 1486-ban jelent meg, amit a következő két évszázadban még vagy harminc kiadás követett, gyakorlatilag mindenki ismerte és olvasta.

A Malleus Maleficarumban a szerzők mindenre kiterjedő útmutatót kívántak létrehozni, hogy a világi hatóságok is megfelelő módon intézkedhessenek a boszorkányságot érintő ügyekben. Pontos leírást közöltek a boszorkányság megnyilvánulási formáiról, hogyan lehet leleplezni őket, és a velük szemben alkalmazandó büntetőeljárás szabályairól.

„Minden boszorkányság a test vágyaiból ered, amely a nőben határtalan. A nők ingadozóbbak hitükben, mint a férfiak, könnyebben befogadják a külső hatásokat, azonkívül fecsegők, és képtelenek eltitkolni egymás elől gonosz fortélyaikat, s minthogy gyengék, titkos eszközökhöz folyamodnak, hogy nyerhessenek…. A havivérzés idején annyira telítve vannak nedvekkel, hogy fortyog a vérük. Lélegzéskor mérgező pára árad ki az orrukból és szájukból, és bárkit megbabonázhatnak. Hitük gyenge, és ez vezet a boszorkánysághoz.” (Malleus Maleficarum)

Cooke műveit a „gótikus feminizmus” jelzővel szokták illetni, ami igen találó jellemzés: központi témáját a női sorsok alkotják, melyeket történelmi korokon átívelve tálal fel nekünk. Fontosnak tartja, hogy a történelmi forrásokból előkeressük, és újra elmeséljük a szinte ismeretlen nők ellenállásáról szóló történeteket. Azoknak a nőknek a hangját akarja így hallatni, akik kiálltak az elveik mellett, amikor a hallgatás biztonságosabb lett volna. Helena Scheuberin ilyen nő volt, mégsem az ő bátorsága, hanem Kramer ellene irányuló dühe az, ami megörökítődött az utókor számára.

Az utolsó boszorkány olvasása során úgy éreztem, hogy azzal, hogy Cooke visszatért kedvenc témájához, a boszorkánysághoz, mintha önmagához is visszatalált volna. Bár ez a regény talán kissé kevésbé intim hangulatú, és kevesebb folklór elemmel dolgozik, mint a korábban megszokottak, de ezúttal is éppen kellemes arányban tudta az írónő belecsepegtetni a horror műfajt a történelmi fikcióba, és ezzel ismét egy újabb oldalát tudta megmutatni.

Cooke termékeny író, nagyjából egy-másfél évente várhatóak tőle a regények, így reméljük, hamarosan találkozhatunk majd magyar nyelven is egy újabb munkájával is.

Értékelés: 9/10

A könyvet köszönjük a Metropolis Media Kiadónak, akiktől IDE kattintva tudjátok megrendelni!

Ha szeretnél többet olvasni a boszorkányüldözések vagy a spanyol inkvizíció történetéről, ajánlom cikkünket IDE és IDE kattintva.

Blissenobiarella