A Serial Chillers rovat következő részében egy olyan ügyet mutatunk be, amely közel három évtizeden át foglalkoztatta az amerikai nyomozókat. 1990. februárja és májusa között három nőt gyilkoltak meg a Washington állambeli Spokane városában. Bár a rendőrség már a kezdetektől sejtette, hogy ugyanaz az elkövető állhat a bűncselekmények mögött, a nyomozás zsákutcába jutott, az ügy pedig hosszú évekre a megoldatlan akták közé került. Csak a modern DNS-vizsgálatoknak és a nyomozás újraértékelésének köszönhetően derült ki, hogy az elkövető személye egészen más volt, mint amire a hatóságok korábban számítottak.

Yolanda, Nickie és Kathy

A Washington-állambeli Spokane, mintegy 200 ezer lakosával az állam második legnépesebb városa. Az egykoron a szpokén indiánok lakta terület az 1980-as és 1990-es években átalakuló helyzetbe került. A korábbi lendületes ipari fejlődés ekkorra megtorpant, és a helyi fára, ezüstre és terményekre alapuló gyártóiparban sokan elvesztették a munkájukat. Mára a város próbálja a szolgáltatásokra, illetve kutatás-fejlesztésre alapozni gazdaságát, aminek köszönhetően jelentős fejlődésen ment keresztül, azonban még ma is szegénység, és nagymértékű bűnözés jellemzi.

Az East Sprague nevű kerülete, ahol a gyilkosságok történtek, különösen sebezhető helyzetben volt. Az itt élő emberek életének vámszedői a szegénység, a drogfüggőség és a prostitúció voltak. A szociális ellátórendszer működése legnagyobb jóindulattal is hiányosnak nevezhető ezen a területen, és olyan emberek éltek itt, akiknek eltűnése nem minden esetben kongatta meg a vészharangot.

Csak utólag derült ki, hogy ezek a körülmények játszottak közre abban, hogy e területen két sorozatgyilkos is aktívan működhetett, miközben a csupán pár órányi autózásra található Seattle-ben a hírhedt Green-folyó menti gyilkos is szedte áldozatait. Az, hogy két (három) sorozatgyilkos ugyanazon a környéken, ugyanazon közösség ellen követhette el tetteit, nem csupán véletlen egybeesés. Azt jelzi, hogy az itt uralkodó körülmények lehetővé tették az erőszakos bűncselekmények állandóságát.

Az első áldozat, Yolanda Sapp lemeztelenített holttestét 1990. február 22.-én találta meg egy járókelő a Spokane folyó partján. A 26 éves nő közismert prostituált volt a környéken, aki szeretett volna kitörni rossz sorából és jobb jövőt teremteni két kisgyerekének.  A tanúk mellett a testén talált tűnyomok is árulkodtak drogfüggőségéről, az orvosi vizsgálat során pedig azt állapították meg, hogy arccal lefelé feküdt, amikor háromszor hátba lőtték egy kiskaliberű fegyverrel. Ruháit sosem találták meg, és ez éveken át nyomasztotta a rendőrség embereit, mert az áldozat ruházatának eltávolítása sok mindenre utalhat: a jelenet megrendezettsége, a bizonyítékok eltűntetése, vagy az áldozat tárgyiasítása egyaránt lehet a célja, de mindenképpen árulkodik az elkövető személyiségéről.

A következő hetekben intenzív nyomozás kezdődött, és a rendőrök sok embert kikérdeztek a környéken, akik ismerték Yolandát. Az akta egyre vastagabb lett, de semmilyen előremutató bizonyítékkal nem szolgált, és a fizikai nyomok sem vezettek sehová. Az, hogy a gyilkos elvitte a ruhákat, magabiztosságról árulkodott, előre eltervelt szándékról, a helyszín pedig annak alapos ismeretéről, hiszen nem volt egyetlen szemtanú sem.

A környéken élők természetesen értesültek Yolanda haláláról, még azelőtt, hogy a sajtó egyetlen sort is írt volna róla. Nickie Lowe, aki hasonló sorsú nőként mindössze néhány ajtónyira élt Yolandától ugyanabban a motelban, és jól ismerte őt, nem hitt a fülének. Hogyan is eshetett áldozatul egy olyan okos, ravasz nő, mint Yolanda? Nagyon félt, és azt mondogatta, hogy ő lesz a következő. Egy hónapon belül bekövetkezett, amitől tartott, és március 25.-én reggel holtak találtak rá a Spokane folyó mellett. Azonosítása nagyon gyorsan megtörtént, pár órával korábban ugyanis jelentették eltűnését, miután esti kuncsaftjától hajnalra sem tért vissza otthonába.

A 34 éves Nickie-t nem meztelenítette le teljesen gyilkosa, de cipője hiányzott, ruházata pedig fel volt húzva annyira, hogy látszódjék a mellkasát ért egyetlen lövés. Nadrágját és alsóneműit is lehúzták a lábán, testén pedig a későbbi vizsgálatok során annak nyomait fedezték fel, hogy halála után vitték a helyszínre.

A nyomok hasonlósága a két nő halálának ügyében azonnal szemet szúrt a nyomozóknak, de még túl korai lett volna egyértelműen összekapcsolni az eseteket. Fontos tárgyi bizonyítékokat találtak azonban, amikor a későbbiekben egy férfi, aki alumíniumdobozokat gyűjtött, egy szemeteskonténerben megtalálta Nickie piros pénztárcáját és értesítette a rendőrséget. További huszonegy tárgy került elő, köztük a nő sportcipői, egyéb iratai, egy fecskendő, egy tubus síkosító.  Néhány tárgyon olyan szövetszálakat találtak, amelyek megegyeztek a Yolanda Sapp gyilkosságának helyszínén talált mintákkal. Bár a nyomozók abban reménykedtek, hogy a laboratórium elhozhatja az áttörést, abban a pillanatban még elképzelni sem tudták, hogyan áll majd össze a kirakós.

A sajtó szinte követelte, hogy mondják ki, mennyire hasonlatos a két gyilkossági eset, és hogy valószínűleg ugyanaz az elkövető. A rendőrség azonban erre még nem volt hajlandó, pedig a tények magukért beszéltek. Mindkét áldozat prostituáltként dolgozott az East Sprague Avenue-n, futtatójuk nem volt. Mindketten drogfüggők voltak, és azalatt tűntek el, míg elvileg kuncsafttal kellett lenniük. Mindkettőjüket kiskaliberű fegyverrel lőtték le, majd haláluk után a folyópartra helyezték holttestüket, egymáshoz igen közel. Mindkettejüket részben, vagy egészben levetkőztették, ami a tárgyiasításukra, megalázásukra tett kísérletként volt értelmezhető. Nem utolsó sorban: ismerték egymást.

A nyomozás folytatódott. Akit csak tudtak, a rendőrök kikérdeztek a környéken, de nem jutottak sokkal előrébb. Április 26.-án Kathy Brisbois maga jelentkezett a rendőrségen, mert be akart számolni az őt ért támadásokról, ami jól mutatja, hogy a környék prostituáltjai körében óriási félelem uralkodott.

Kathy 38 éves volt, és komolyan küzdött drogfüggősége ellen. A rendőrségen elmondta, hogy egy héttel korábban hogyan viselkedett egyik kuncsaftja. A férfi a negyvenes éveiben járt, egy nagy, ’70-es évekbeli autóval közlekedett, és rendőrnek mondta magát, de nem volt hajlandó megmutatni az igazolványát. Megfenyegette Kathy-t, hogy ha nem teszi azt, amit mond neki, úgy fogja végezni, mint a másik két nő. Kathy pontosan tudta, mire gondol – elvégre ugyanabban a motelban lakott, mint Yolanda, Nickie pedig a barátnője is volt -. és nagyon megijedt. Az együttlét ezek után azonban további említésre méltó momentum nélkül lezajlott. Két héttel korábban egy ötvenes, őszülő hajó férfi vált gyanússá számára, amiért mindvégig kesztyűt viselt az aktus alatt. Megígérte a rendőröknek, hogy ha újra látja bármelyiküket, jelentkezni fog, erre azonban sajnos már volt alkalma.

Holttestét 1990. május 15.-e reggelén fedezték fel a Spokane folyó partján. Arccal lefelé feküdt a földön, ruhái pár méteres környezetében voltak szétszórva. A körülmények arra utaltak, hogy dulakodásra került sor, a megbolygatott talajon hajcsomókat és vérfoltokat is találtak, valamint ugyanolyan szövetszálakat, mint az előző két gyilkosság helyszínén.

Az orvosi vizsgálatok feltárták, hogy Kathy milyen keményen küzdött az életéért. Több fejét ért ütést szenvedett el, melyek betörték a koponyáját. Három törött bordája volt, és háromszor lőttek belé egy .22-es kaliberű fegyverrel – a fejét, a mellkasát és jobb karját érték a lövedékek. A sérülések elárulták azt is a patológus számára, hogy a nő már meztelen volt, amikor lelőtték, és hogy alig egy órája volt halott, mikor rátaláltak.

A nyomozóknak volt egy mintájuk, és három, egyre vastagabb, ám egyre porosabb aktájuk. Elméletek születtek és futottak zsákutcába, éveken át, a munka megakadt. Több, mint két évtizedbe telt, és egy teljesen más körülmények között történt letartóztatásra volt szükség ahhoz, hogy végre valaki felismerje az összefüggést, és elkezdjék felgöngyölíteni a szálakat.

A nyomozás folytatódik

A rendőrség nem merte kijelenteni, hogy sorozatgyilkost keresnek, pedig az, hogy három hónap leforgása alatt három nőt is ugyanolyan körülmények között találtak holtan, ezt a feltételezést erősítette. Tudták, hogy az elmúlt évtizedek tapasztalatával a hátuk mögött sem tudnának kezelni egy ilyen helyzetet, ezért Kathy Brisbois halálának másnapján bejelentették, hogy egy különleges egységet alakítanak az ügy érdekében, tíz legjobb nyomozójukból.

Bevonták az FBI ún. ViCAP (Violent Criminal Apprehension Program) egységét is, amelynek feladata, hogy az egész Egyesült Államok területén történt erőszakos bűncselekményeket vizsgálja, és igyekezzen összekapcsolni őket.

Alig egy hónap alatt mintegy hatszáz lehetséges gyanúsítottat vettek számba. Sokukat kikérdezték, másokat hazugságvizsgálatnak is alávetettek, de egy lépéssel sem jutottak közelebb a megoldáshoz. Bár kezdetben a félelem uralta a környéket, de ekkora az East Sprague Avenue-n a prostitúció már ugyanúgy virágzott, mintha mi sem történt volna – így a motiváció erős maradt, hogy megvédjék az itt élő nőket.

Minden fellelt bizonyítékot megvizsgáltattak laboratóriumi körülmények között is. A Kathy holttestéből előkerült két lövedék is .22-es kaliberű volt, de vizsgálatuk során azt állapították meg, hogy vélhetően két különböző csőből lőtték ki őket, ami egy derringert sejtetett a gyilkos fegyverként. A derringer egy jellemzően többcsövű, kisméretű maroklőfegyver, amivel közvetlen közelben lévő célpontra szokás lőni.

Az FBI Viselkedéstudományi (mai nevén Nyomozástámogató) részlegét is felkeresték, ahol maga Douglas ügynök nyitotta meg az ügy újabb aktáját, hogy ha az országban hasonló karakterisztikával elkövetett bűncselekmény történik, össze lehessen kötni a spokane-i esetekkel. Bár ők kevesellték a rendelkezésre álló információkat ehhez, egy Ronald M. Holmes nevű szakértő készített egy profilt az elkövetőről 1991-ben.

Ez alapján egy középfokú végzettségű, fehér férfit kellett keresni, aki vélhetően nem helyi lakos. Legalább átlagos intelligenciával rendelkezik, hiszen figyelt a részletekre és eltervezetten hajtotta végre a gyilkosságokat. Hangsúlyozta, hogy nem egy pszichotikus egyént kell keresni, hétköznapi értelemben véve egy „normális”, látványos mentális betegségektől mentes férfiról van szó. Valószínű, hogy priusza sincs. A gyilkosságokat nem kéjből követi el, nincsen szexuális vonatkozása motivációinak, sokkal inkább az általa nemkívánatosnak tartott embertípustól akar megszabadulni. Éppen ezért az elkövetés módjában sem várható változás, nem lesz erőszakosabb vagy extrémebb a már megtörtént eseteknél.

Bár hat évvel korábban az álruhás rendőrnők beépülése a prostituáltak közé látszólag megállította a szintén ebben az államban „munkálkodó” Green-folyó menti gyilkost (akinek letartóztatása csak további egy évtized múlva következik be), úgy gondolták, Spokane-ben nem vezetne a megoldáshoz az, ha a kuncsaftokra koncentrálnak. Vizsgálták azonban azt, hogy mivel mindhárom áldozat drogfüggő volt, kapcsolódhat-e meggyilkolásuk tartozásaikhoz – hiszen szenvedélyük igen költséges volt, de ebben az irányban sem értek el eredményeket.

Ahogyan teltek a hónapok, és más ügyek is igényelték a rendőrség munkaóráit, az ügy iránti elszántság egyre halványult. A következő évek sem hoztak áttörést, mígnem 1997-ben újabb prostituáltgyilkosságok történtek.

A 16 éves Jennifer A. Josephet akkor látták utoljára, amikor beszállt egy ’70-es évekbeli Corvette-be, amit egy harmincas éveiben járó férfi vezetett. Holttestét 1997. augusztus 26.-án találta meg két farmer, földjük szélén, Spokane megye északkeleti részében. Halálát az okozta, hogy többször meglőtték.

Ugyanezen a napon Spokane városában egy üres telken rátaláltak a húszéves Heather Hernandezre is, akit szintén meglőttek. Nagyjából egy hete volt halott.

A sorozat folytatódott, és a következő három év során a Spokane-ben megölt nők száma elérte a 18-at. Tizennyolc megoldatlan gyilkossági ügy, melyben minden alkalommal egy-egy prostituált volt az áldozat. Közülük legalább tízről gondolták úgy a hatóságok, hogy ugyanaz lehetett az elkövető, ugyanis egyfajta „aláírásként” zacskót húzott az áldozatok fejére. Bár ez a jellemző nem jelent meg Yolanda, Nickie és Kathy esetében, a rendőrség vizsgálta, hogy lehetett-e ugyanaz a tettes.

Bár a Corvette gazdáját az ősz folyamán többször is megállították, miután közúti szabálytalanságokat követett el, letartóztatása csak egy év múlva történt meg, amikor rajtakapták, ahogyan felvett egy, az utcán dolgozó nőt. Bár a férfi ekkor egy másik autót vezetett, tudtak a Corvette és Jennifer esetéről, így bevitték az őrsre. Robert Lee Yates Jr. mindvégig idegesen viselkedett és megtagadta a DNS-minta önkéntes szolgáltatását, ami még tovább fokozta a gyanút vele szemben.

Bár az autót időközben eladta, rátaláltak, és mintákat vettek belőle, ami egyértelműen hozzákötötte az autót és a férfit is Jennifer gyilkosságához. Ezzel Yates lett a fő gyanúsítottja legalább egy tucat gyilkossági ügynek az elmúlt évtizedből. A házas, ötgyermekes férfit rendes emberként ismerte a környezete. 2002-ben született ítéletében tizenhat gyilkosság elkövetéséért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre.

Yates története külön fejezetet érdemel a Serial Chillers rovatban. Ezúttal az a fontos, hogy az eljárás során egyértelműen bebizonyosodott, hogy a Sapp-, Lowe- és Brisbois-gyilkosságokat nem ő követte el. Más fegyvert használt, és 1990 tavaszán Németországban állomásozott katonaként, és haza sem utazott ebben az időszakban. Mind az áldozatok családtagjai, mind pedig a nyomozóhatóság emberei csalódottak voltak, amikor ez kiderült.

Az eredményekre egy újabb évtizedet kellett várni. Időközben a bűnügyi DNS-vizsgálatok teljesen elterjedtté váltak, és már arra is volt kapacitás, hogy régen „kihűlt” ügyek bizonyítékait is újra elővegyék.

2009 januárjában, közel tizenkilenc évvel a gyilkosságokat követően kezdték el vizsgálni a Kathy testéről vett mintákat: levágott körmeit, vérmintáit, szájából, hüvelyéből és végbeléből vett keneteket tartalmazó tamponokat és mikroszkópos tárgylemezeket. Egyik körme alól vérnyomokat mutattak ki, melyekből nagy sikerként sikerült két DNS-profilt is előállítani: Kathy-ét, és egy férfiét. További siker volt annak azonosítása, hogy a Kathy körme alatt talált vérminta ugyanattól a férfitól származó DNS-t tartalmazott, mint Yolanda hüvelykenete, ez pedig erősítette a valószínűségét, hogy ugyanaz a férfi volt a gyilkosuk.

 A férfi DNS-profilját 2009 júliusában a laboratórium feltöltötte a CODIS-ba (Combined DNA Index System), vagyis az FBI adatbázisába. Az eredmény még sokáig váratott magára: a CODIS értesítése az egyezésről csak három évvel később, 2012. szeptember 14.-én érkezett meg.

Az eredmény szerint a tettes egy hatvanéves férfi, Douglas Robert Perry volt.

Ráadásul a nyilvántartások szerint Perryt már őrizetben tartotta a U.S. Marshals Service Seattle-Tacoma repülőtér közelében található fogvatartási központja, így úgy tűnt, a csaknem húsz éve húzódó ügy megoldása már csupán formalitás.

Haladéktalanul felvették a kapcsolatot velük, és ez olyan fordulatot hozott, amire senki sem számított. A központ munkatársai közölték, hogy Douglas Perry már nincs náluk: átszállították a texasi Carswellbe, egy női szövetségi büntetés-végrehajtási intézetbe. A nyomozók ekkor döbbentek rá, hogy a férfi időközben nemet váltott, és immár Donna Rebecca Perry néven szerepelt a hivatalos nyilvántartásokban. 

Douglas Perry

Douglas Perry kilétét és múltját nem volt nehéz feladat lekövetniük a nyomozóhatóságoknak, ugyanis többször összeütközött már a törvénnyel.

Letartóztatták 1974-ben testi sértésért, 1979-ben tiltott lőfegyver-birtoklásért, 1986-ban ismét testi sértésért és rongálásért, majd még ugyanebben az évben még egyszer, amikor az egyik szomszéddal folytatott vitája azzal ért véget, hogy lelőtte a kutyájukat. 1987-ben gondatlan veszélyeztetésért tartóztatták le ismét, azzal összefüggésben, hogy fegyverét elsütötte. 1988-ban családon belüli erőszakért kellett felelnie, miután rátámadt a saját anyjára.

1989 nyarán újfent letartóztatták, ezúttal azért, mert rajtakapták egy prostituálttal. Ez volt az első nyom, amely összekötötte őt a szexmunkások világával. 1994-ben tért vissza az East Sprague Avenue-ra, ezúttal már maga is dolgozó férfiprostituáltként – elmondása szerint erre azért volt szüksége, hogy legyen pénze fegyvert vásárolni. 1994. június 30.-án tiltott fegyver- és lőszerbirtoklásért tartóztatták le, és ezúttal 46 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték. 1997-ben szabadult, és már a következő évben megszegte a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit, azzal, hogy prostituáltak körében tartózkodott, és egyikük bejelentést tett, mert megijesztette a férfi lakásán található nagy mennyiségű fegyver.

Perry 1952. február 26.-án született egy Pogue Flat nevű településen Washington államban, Bruce és Ruth Perry harmadik gyermekeként a négyből. A családnak nagy kiterjedésű almáskertjei voltak Okanogan megyében, a kanadai határtól alig egyórányi autóútra, és a család minden tagját furcsának találták, akik ismerték őket.

Ruth, Douglas édesanyja afféle helyi „boszorkány” volt a környékbeli gyerekek szemében. Arcidegbénulása volt, ami azt okozta, hogy arcának egyik fele bénultan lógott, és nem jelentek meg rajta érzelmek. Hosszú, fekete haja csimbókosan lógott, és gyakran magában beszélt. Valójában kezelték is mentális betegséggel egy Spokane-től délre található pszichiátriai intézményben.

1968-ban Douglas nővére egy autóbalesetben meghalt, a következő évben pedig apja is eltávozott az élők közül. Bruce Perrynél, aki a konyhában elesett és beverte a fejét, koszorúér-embóliát állapítottak meg a halál okaként, de elterjedt a pletyka, hogy valójában úgy lelte halálát, hogy Ruth lelökte a lépcsőn.

Douglas ekkoriban még iskolába járt, ahol a legnagyobb jóindulattal is közepes teljesítményt nyújtott. Nagyon félénk fiú volt, aki mindig csak maga elé nézett vastagkeretes szemüvege mögül és nem teremtett szemkontaktust másokkal. A többi gyerek sokat bántotta, csúfolta. Anyjához hasonlóan ő is magában beszélt, de hogy ez a kiközösítés egyik oka, vagy következménye volt, ma már nehéz volna megmondani. Később képzett műszerésszé vált, és még a bizonyítvány megszerzését követően is végzett további tanfolyamokat – de sosem helyezkedett el választott szakmájában, hanem továbbra is otthon élt, megözvegyült anyjával és a családi almásban dolgozott. 1988-ban megsérült a munka során, így jogosulttá vált havi 766 $ állami segélyre is.

Magányos volt, ideje nagy részét egyedül töltötte kint az almásban, vagy a környező területeken. Mindig volt nála fegyver, amivel vadászott, célbalőtt – egy idő után már ki lehetett mondani, hogy a fegyverek jelentették számára az egyetlen társaságot. Nem volt ez afféle ártatlan hobbi azonban. Ruth és Douglas között is folyamatos háború dúlt, és a nő egyik udvarlója is beszámolt róla, hogy végül azért lépett le, mert félt Douglastől. Számos olyan történet kering, melyekben Douglas az őt, és a családját ért kellemetlenségeket fegyverei segítségével bosszulta meg szomszédjaikon: tönkretett ezt-azt, vagy éppen valamilyen ürügyre hivatkozva lelőtte a kutyájukat.  Az évek során a környékükön rengeteg macska tűnt el, és több kutyát is bevallottan lelőtt a férfi. A szociopátiás személyiségzavarral küzdő embereknél, így a sorozatgyilkosoknál is gyakran megjelenő jellemző, hogy első lépéseiket a gyilkosságok felé az állatkínzással teszik. Ted Bundy, Jeffrey Dahmer, Henry Lee Lucas, Arthur Shawcross és Ed Kemper is mind szerepelnek azok között, akiknek fellelhető az állatkínzás a múltjában.

Donna Perry később úgy emlékezett vissza erre az időszakra, hogy anyja, mivel paranoiás képzetektől szenvedett, afféle személyes hadseregként tartotta őt a házban, és elvárta, hogy védje meg. Ugyanakkor több alkalommal is jelentette fiát, amiért az rátámadt. 1988-as, családon belüli erőszak miatt történt letartóztatásakor 36 éves volt. Másnap a rendőrség házkutatási paranccsal jelent meg, és az ATF munkatársaival. Az ATF az Egyesült Államok Alkoholfogyasztási, Dohányáru-, Lőfegyver- és Robbanóanyag-ellátási Hivatala (Bureau of Alcohol, Tobacco, Firearms and Explosives). Átkutatták a ház alagsorát, ahol Douglas élt, és találtak csőbombákat, huszonkét kézifegyvert, huszonhét puskát, négy sörétes puskát és húszezer darab lőszert. A fegyvereket lefoglalták (több, mint felük töltve volt!), a bombákat hatástalanították, Douglast pedig pszichiátriai kezelésen való részvételre kötelezték. A fegyverek miatt öt év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és bevonták lőfegyver-engedélyét – a bíró megjegyezte, hogy eleve abszurd, hogy megkaphatta az engedélyt, miközben diagnosztizáltan paranoid személyiségzavarban szenved. Az ítéletnek része volt az is, hogy a pszichiátriai kezelést követően sem térhet vissza Omak megyébe, így költözött Spokane-be. A kórház bűnelkövetők számára létrehozott alkalmassági értékelési és kezelési programjának igazgatója egy levélben azt írta, hogy Douglas paranoiás személyiségzavarát nem lehet pszichotróp gyógyszerekkel kezelni. A zavart úgy határozták meg, hogy Douglas nem volt képes érzékenyen reagálni azoknak az embereknek az érzéseire és gondolataira, akik ellen bűncselekményt követett el, vagy akiket veszélybe sodort.

Valójában mentális problémái már szinte születésétől fogva jelen voltak, és ebben jelentős szerepet játszott az, ahogyan családja bánt vele. Douglas egy veleszületett rendellenességgel született: hermafrodita volt, vagyis férfi és női nemi szervekkel együtt jött a világra. Szülei úgy döntöttek, hogy fiúként fogják felnevelni, így csecsemőként sebészi úton lezárták hüvelynyílását.

Bruce Perry nem tudta elviselni csalódottságát, úgy vélte, Isten mérte ki rá büntetésül fia betegségét. Keserűsége az évek során erőszakká változott: csúfolta Douglast, bezárta a pincébe, lelökte a lépcsőn, és még sokféleképpen bántalmazta. A későbbi években szexuálisan is molesztálni kezdte, melyben a fiú bátyja, Lawrence is részt vett. Anyja, Ruth hol csatlakozott a fizikai és verbális bántalmazáshoz, hol pedig vigasztalta Douglast, vagy éppen megvédte a többi családtagtól. Kettejük között egészségtelenül szoros, kölcsönösen káros és mérgező kapcsolat alakult ki. A nő 2001-ben hunyt el, 72 éves korában. Ezt követően a család birtokában álló parcellákat értékesítették, és az almáskert új tulajonosokhoz került.

Douglas 1994-es letartóztatásakor már nyíltan mentálisan sérült, transzszexuálisként jellemezte magát, és beszélt paranoid személyiségzavaráról is. Amikor a fegyverekről kérdezték, azt mondta, ő egy egyszerű gyűjtő, és a prostitúció által tudta megfizetni költséges hobbiját. Az ügyet jól ismerő rendőrök azt valószínűsítették, hogy a fegyverekkel kapcsolatos megszállottságának gyökerei is gyerekkorából eredhetnek: apja fegyverkezelési oktató volt a hadseregben, és gyakran elvitte fiait, hogy a célba lövést gyakorolják. Később úgy idézte fel ezeket az alkalmakat, mint békés, teljesen normális apa-fia programok – miután amikor hazamentek, és a puskákat elpakolták, újra elkezdődött a veszekedés és az agresszió. Felmerült a kérdés, hogy ha 1994-ben a rendőrség tudomására jutott, hogy egy elmebetegségben szenvedő, fegyvermániás transzszexuális férfiprostituált járt Spokane utcáin, miért nem vették számításba a nevét a prostituáltakkal kapcsolatos sorozatgyilkossági ügyben. Már sosem fog kiderülni.

Nemváltásának folyamata 1998-ban kezdődött meg. Kirendelt védői indítványt nyújtottak be az Egyesült Államok Próbaidő-felügyeleti Hivatala felé, melyben azt kérték, hogy a hivatal fedezze Perry pszichológiai ellátásának költségeit, a nemi diszfóriában jártas orvosokkal és tanácsadókkal folytatott konzultációkat, valamint az általuk felírt gyógyszereket és bármilyen további kezelést. A nemi diszfória /vagy gender diszfória/ olyan, gyakran szorongással járó érzések gyűjtőszava, amelyeket egy ember akkor érez, mikor nemi identitása és születéskor meghatározott neme nem egyezik meg.  A kérvény nem kifejezetten a nemátalakító műtétre vonatkozott, de nyilvánvalóan arra irányult.

A kérelmet részben elutasították, arra hivatkozva, hogy nem áll rendelkezésre elegendő forrás, és hogy korábban sosem fordult még elő, hogy a hivatal ilyen műtétet finanszírozott volna. Azt írták, hogy az ilyen forrásokat a súlyos pszichózisban szenvedő vádlottak kezelésére tartják fenn, és a nemi diszfória nem tekinthető ilyen súlyos egészségügyi problémának. Az ellenválaszban azzal érveltek, hogy más bíróságok már elismerték a nemi diszfóriát súlyos pszichózisként, és a Próbaidő-felügyeleti Hivatal más, ezzel a betegséggel küzdő személyek kezelésére biztosított már anyagi támogatást. A vitát azzal zárták le, hogy egyszerűen nincs elegendő pénz arra, hogy a hivatal kifizessen egy ilyen műtétet, melynek ára akkoriban akár 40.000 dollár is lehetett – hiszen nekik az egész kelet-washingtoni körzet betegeire volt összesen 10.000 dollárjuk.

Az elutasítást követően két évvel, 2000-ben Douglas Robert Perry Seattle-ben felszállt egy repülőgépre, Thaiföldre utazott, ahol műtétnek vetette alá magát. Spokane-be Donna Rebecca Perry-ként tért vissza. Az ügyét vizsgáló nyomozók nem találtak arra vonatkozó dokumentumokat, hogy végül miből finanszírozta a műtétet, pedig még ekkor is próbaidő alatt állt. Tekintettel arra, hogy egész életében a társadalombiztosítási rokkantsági ellátásra szorult, nem valószínű, hogy saját zsebből fizette volna.

Donna Perry

Ami azt illeti, Donna Rebecca Perry sem volt ismeretlen a spokane-i rendőrök számára. Az évek során számos bejelentést tett azzal kapcsolatban, hogy a városbéliek nemváltása miatt támadták. Nem egyszerű beszólogatásokról volt csak szó, fenyegették, és arra is volt példa, hogy a házánál tüzet gyújtottak.

De ő sem volt ártatlan: 2011-ben újfent állatkínzásért ítélték el, és gyógykezelésre ítélték, miközben igazi, sztereotipikus „idős macskás hölggyé” vált. Volt, hogy egyidőben harminchat macskával osztotta meg otthonát. Később azzal magyarázta ezt, hogy a macskákkal igyekezett lefoglalni magát, a fegyverek helyett.

Legfontosabb letartóztatása – mely a CODIS által produkált eredményeket is meghozta -, 2012 tavaszán történt. Egy nyugdíjas rendőr fotókat készített róla, miközben lőszereket vásárolt egy fegyverboltban. Korábbi ítéletei miatt ez tiltva volt számára, ezért szövetségi bűncselekményt követett el. A későbbi tárgyalás során az, hogy erre hivatkozva szállt ki hozzá újra az ATF, azért vált fontossá, mert bizonyította, hogy Donna felelősségre vonható a még Douglas múltjában történtekért.

2012. március 14.-én, otthonában tartóztatták le, és házkutatást végeztek, melynek során feltárult Perry eklektikus ízlése a fegyvereket illetően a mocskos, macskahúgytól bűzlő házban. Találtak négy maroklőfegyvert:

• kettő 7.62×25 TT kaliberű, csehszlovák CZ52 pisztolyt,
• egy 9×19-es Beretta Centuriont,
• egy .38 Spec. kaliberű Colt Army Special revolvert.

Puskái között szerepelt

• egy Mosin Nagant, ami egy orosz 7,62x54R kaliberű ismétlőpuska,
• ennek egy változata, a szintén orosz M44-es,
• egy amerikai gyártású Mossberg 100 ATR 30-06 kaliberű, forgó-tolózáras ismétlőpuska,
• egy Izhmash Saiga .223 Remington kaliberű, félautomata karabély.

Találtak egy sörétes puskát is, ami egy kínai Model 87-es volt.

Lefoglaltak továbbá három darab .22-es kaliberű puskát is Perry otthonában:

• egy Remington Arms 597-est,
• egy Marlin Firearms 925-öst
• és egy Ruger 10/22-est is,

és a három nő meggyilkolásának ügyében ezek váltak a legfontosabb nyomokká, melyeket vizsgálni kezdtek a ballisztikusok.

A házkutatás során találtak az egyik szekrényben olyan rózsaszín női bugyikat is, amelyek egyértelműen túl kicsik lettek voltak Donnára. Bár a hatóság embereiben felmerült, hogy afféle trófeaként őrzött tárgyak lehetnek az áldozataitól – de mivel a parancs csak a fegyverekről szólt, ezeket nem foglalták le.

Az ellene indított eljárásban Donna Perry bűnösnek vallotta magát, és 27 hónap letöltendő börtönbüntetését 2012. júniusában kezdte meg a már említett intézményekben.

Mialatt a rendőrök Douglas/Donna múltját derítették fel, a laboratórium újabb bizonyítékokat talált vele szemben: a Nickie Lowe által birtokolt tárgyak között volt egy tubus síkosító is, amelyen azonosítani tudták Perry mutató- és középső ujja által hagyott ujjlenyomatokat. Ezzel már közvetlen bizonyíték kötötte őt Nickie gyilkosságához.

Időközben a rabot visszaszállították Texasból Spokane-be, mert folytatódott az ATF ellene folytatott pere. A rendőrség nyomozói az első meghallgatást követően beszélhettek végre vele. Az elhanyagolt külsejű Perry semmit nem követett el annak érdekében, hogy nőies legyen. Arca borostás volt, ősz haja élettelenül csüngött vállaira, és hangját sem változtatta el. A kihallgatások során egyértelműen tagadta a gyilkosságokat, viszont az is felszínre került, hogy a nemváltoztató műtétet azért is tartotta szükségesnek, mert ezzel véget tudott vetni a Douglas által elkövetett erőszakos cselekményeknek. Férfi és női alteregóját külön személyiségekként tartotta számon, és vallotta, hogy Donna sosem követett el erőszakos bűncselekményt, a gyilkosságokat azonban „Douglas részéről” sem vallotta be.

2013 során egy Chero Everson nevű nő kereste fel a nyomozókat, aki Texasban együtt raboskodott Perry-vel. Hiába, hogy csupán másfél hónapot töltöttek együtt az intézményben, Perry nagyon megbízott a nőben, és még feleségül is akarta venni. Eversonnak azt mondta, hogy a fegyverek a hobbija, és azzal szerzett rá pénzt, hogy bérgyilkosként dolgozott. Bevallotta, hogy ölt prostituáltakat, nagyjából 20-30 nővel végzett, és indítéka az volt, hogy irigyelte őket, amiért nekik lehet gyerekük, családjuk. Ami a számokat illeti, azok jó eséllyel Donna túlzásokra és dicsekvésre való hajlamából adódhattak, mert sosem merült fel a neve a három tárgyalt gyilkosságon kívül más eseteknél.

Ms. Everson a későbbi tárgyaláson is megjelent, és úgy tanúskodott, hogy Perry elmondta neki, a nemváltó műtét azt szolgálta, hogy ne gyanakodjanak rá a rendőrök. Ki hinné el, hogy egy kedves, idős hölgy gyilkosságokat követett el? Valójában részletesen elmesélte, hogy az autójában végzett a nőkkel, majd a holttestüket a folyópartra dobta. Az 1994-es, fegyvereivel kapcsolatos letartóztatása során állítása szerint a rendőrség elpusztította a gyilkos fegyvert is azok között, melyeket begyűjtöttek tőle.

Tárgyalás és ítélet

Donna Perry pere Yolanda Sapp, Kathleen Brisbois és Nickie Lowe 1990-es meggyilkolása ügyében 2017. június 9.-én kezdődhetett meg a Spokane megyei legfelsőbb bíróságon. A vád tanúi elsősorban azokból a törvényszéki szakértékből álltak, akik prezentálták a vérminták, ujjlenyomatok és a DNS-egyezéseit. A nyomozók bemutatták a 2012-es kihallgatás felvételeit is, melyen Perry minden bűncselekményt a nemi átalakító műtét előtti férfi személyiségének tulajdonított, és elhatárolódott tőlük. Az ügyészek azzal érveltek, hogy Perry féltékeny volt a nők termékenységére, reproduktív képességeire, és ebből, a nemi diszfóriás állapotból fakadóan követte el tetteit.

A védelem nem mutatott be tanúkat, és Perry sem tett vallomást. Arra hivatkoztak, hogy a fizikai bizonyítékok csupán arra vonatkoznak, hogy Perry kliensként kapcsolatba került az áldozatokkal, de a gyilkosságok elkövetését nem tudják rábizonyítani. Szerintük jogos kételyek merültek fel, hiszen nem voltak szemtanúk, és a fizikai bizonyítékok évtizedekkel később kerültek csak mikroszkóp alá.

Ennek ellenére 2017. június 29.-én mindhárom vádpontban bűnösnek találta őt az esküdtszék, és helybenhagyta a súlyosbító körülményeket, például az előre megfontolt szándékosságot is. Donna Perry-t háromszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. A bíró záróbeszédében azt mondta: „Ez az első ügyem, és remélhetőleg az utolsó is, ahol a gyilkosságokat látszólag a sport kedvéért követték el, semmi másért”, majd az elítélthez fordulva: „Perry asszony, ön pusztán a sport kedvéért ölte meg ezeket a nőket. Szelektíven vadászott rájuk, és meggyilkolta őket.”

Perry védőügyvédei azonnali fellebbezést nyújtottak be, melyben több kérdést is vitattak: a rendőrségi kihallgatáson tett nyilatkozatok elfogadhatóságát, és más jogi kérdéseket. 2020. február 4.-én a bíróság kiadott egy dokumentumot, melyben valamennyi ítéletet és a büntetést helyben hagyta. Elfogadhatónak nyilvánította mind a kihallgatás körülményeit, mind pedig a súlyosbító szempontokat, így az ítéletet is.

Perry büntetését 2021 óta a washingtoni Gig Harborban található Washingtoni Női Javítóintézetben (WCCW) tölti, miután áthelyezését jóváhagyta egy új szabályzat, amely lehetővé teszi a biológiai nem helyett az önmeghatározott nem alapján történő elhelyezést. Amikor Perry-t áthelyezték, mintegy százötvenen várakoztak még hasonló áthelyezésekre, de máris felbukkantak azok az aggodalmak, hogy ezekben a női intézményekben megnőtt a fogvatartottak közti erőszakos cselekedetek száma – hiszen sok esetben olyan személyeket zártak a nők közé, akik korábban nők és gyermekek kárára követték el szexuális- és erőszakos bűncselekményeiket. A kritikák legfőképpen arról szóltak, hogy a fogvatartottak biztonsága háttérbe szorult a nemi identitás kérdése mögött.

Perry-hez köthető incidenseket nem dokumentáltak.

Pszichológiai viták

Az ügy érdekességét és kriminológiai jelentőségét nem csupán a DNS-t vizsgáló törvényszéki technikák fejlődésének szempontjai adják; hanem széles körben tárgyalt ügy lett a pszichológiai magyarázatok tekintetében is.

Perry védelme a tárgyaláson arra építette fel stratégiáját, hogy „férfi személyisége” Douglas, egyedül felelős a gyilkosságokért, és hogy a 2000-ben elvégzett nemátalakító műtét az agresszióért felelős férfi hormonok elnyomásával felszámolta Donnában az erőszakos impulzusokat. Ez a narratíva hasonlatos lehet azokhoz az elhíresült ügyekhez, mint például Billy Milligané, akit disszociatív személyiségzavarára hivatkozva felmentettek az őt ért vádak alól – mondván, hogy a bűncselekményt egy másik személyisége követte el.

Perry esetében ilyen betegség nem volt megállapítható, továbbá az ellene tanúskodó egykori cellatársa, Chero Everson beszámolói szerint Donna neki is úgy mesélte, hogy az összesen kb. harmincból két gyilkosságot a műtétek után követett el.

A mentálhigiénés szakemberek kritizálták, és pajzsnak tartották ezt a védekezést, azzal érvelve, hogy a nemváltoztatás biológiai és pszichológiai értelemben sem hoz létre egy új egyént, és ezzel a válaszai alapján Donna is tisztában volt. A felelősségre vonás, különösen az erőszakra való hajlam megszűnésének empirikus igazolásának hiányában nem elkerülhető.

Az ügyészek éppen azt állították a tárgyalás során, hogy magát a műtétet is azért vállalta, hogy ne tudják felderíteni. Tettei a férfiakra jellemző gyilkossági mintázatokat mutatták: prostituáltakat vett célba azok sebezhetősége miatt, és mert maga is kifejezte, hogy féltékeny, irigy volt rájuk. Cselekményeit vélhetően sokkal inkább a dominancia és a nőgyűlölet jellemezte, mintsem disszociatív epizódok.

Valójában a transzeműség, az identitásváltás és ezek bűncselekmények elkövetésével való összefüggéseit nem Donna Perry ügye hozta a napvilágra. Az ő elítélésekor már évtizedes története volt az ilyen jellegű tudományos vizsgálatoknak, mint például annak a 2011-ben közzétett svéd longitudinális elemzésnek, amelyben 324 nemváltó műtéten átesett ember életét követték 1973 és 2003 között. Ebben kimutatták, hogy a férfiból nővé válás nem normalizálja a bűnözésre való hajlamot a nőkre jellemző szintre, az erőszakos bűncselekmények tekintetében pedig a nemváltás előtti férfi mintákkal marad összhangban. Ennek okaiként elsősorban a prenatális tesztoszteronexpozíciót és a férfi szocializációt tüntetik fel, melyek hatásai a hormonterápia és a műtét ellenére is jelen maradnak. A férfiakra jellemző dominanciakeresést, a fokozott impulzivitást a hormonok elnyomása csak részben enyhíti.

Perry azon állítását, hogy a nemváltás segített neki kontrollálni indulatait, aláásták olyan bizonyítékok, melyek agressziójának folytonosságát mutatták (pl. egyes források szerint lakásán megcsonkított holttestekről készült fotókat is találtak). Vannak azonban, akik anomáliának tekintik Perry esetét, és korábbi mentális betegségeiben, társadalmi elutasítottságában látják annak okát, hogy a nemi diszfória kezelését követően sem lett jobban.

Blissenobiarella

 

Köszönöm Szimandl Péternek, hogy szakértelmével hozzájárult a cikk fegyverekről szóló részeinek hitelességéhez!

 

Felhasznált források:

WA State Court of Appeals, Division III – No. 35476-8-III UNPUBLISHED OPINION

Gregg Olsen – By the River’s Edge: A True Story and Identity and Serial Murder

Seraph Quinvale – Dead Before Dawn: The Spokane River Murder Files

https://explorewashingtonstate.com/the-history-of-spokane-washington/

https://abcnews.com/Health/transgender-woman-male-persona-serial-killer/story?id=22959423

https://www.cbsnews.com/news/donna-perry-transgender-woman-murder-prostitutes-washington/

https://www.spokesman.com/stories/2017/jul/24/transgender-serial-killer-donna-perry-sentenced-to/

https://www.psychologytoday.com/us/blog/shadow-boxing/201403/a-unique-shield-for-a-serial-killer

https://mynorthwest.com/uncategorized/doc-washington-correctional-center-women-men-transfer/2666243

https://4w.pub/male-serial-killer-housed-at-washington-womens-prison/

https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0016885

https://murrayblackburnmackenzie.org/wp-content/uploads/2021/04/mbm-briefing-on-dhjene-et-al.-april-2021-1.pdf