Sci-fi horror rajongóként számomra mindig örömteli esemény, amikor egy-egy hiánypótló klasszikus jelenik meg magyar nyelven. Legutóbb például egy válogatást olvashattam. Az Azilum Könyvek most az amerikai Jack Finney (és amúgy az egész inváziós alzsáner) leghíresebb regényét, A testrablók támadása című alapvetést hozta el a fikciós irodalmat kedvelő olvasók számára.

Jack Finney műve eredetileg folytatásokban jelent meg a Collier’s magazinban 1954-ben, majd egy évvel később könyv alakban is kiadták, ám népszerűsége okán a(z első) mozis feldolgozására sem kellett sokat várni: 1956-ban Don Siegel vezényletével mutatkozott be az akkori viszonyoknak megfelelő, fekete-fehér szélesvásznú változatban. A művet 1978-ben ismételten feldolgozták – főszerepekben: Donald Sutherland, Leonard Nimoy és Jeff Goldblum  –, és talán ez a verzió vált leginkább klasszikussá az adaptációk sorában. A kilencvenes években Abel Ferrara rendezésében egy újabb változat látott napvilágot, de a 2007-es Invázió című produkció szintén ezt a művet vette alapul.

A testrablók támadása tehát egy minden szempontból kikerülhetetlen inváziós alapművé érett, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sokan inkább Robert Heinlein néhány évvel korábban publikált The Puppet Master (magyar fordításban: Élősdiek) című, ugyanezen tematikával bíró művét szokták helyette emlegetni. 

“Szerintem ezek legalább egyvalamit bizonyítanak: hogy valóban történnek különös dolgok. Időről időre, itt-ott a világban megesnek olyasfélék, amelyek egyszerűen nem illenek bele abba a tudáshalmazba, melyet az emberiség évezredek alatt felhalmozott. Olyasmik, amelyek ellentmondanak mindannak, amiről úgy hisszük vagy tudjuk, hogy igaz. Valami például nem lefelé esik, hanem felfelé.”

Jack Finney regényének főszereplője egy Miles Bennell nevű elvállt fiatal doktor, aki Mill Valley-ben, egy teljesen átlagos amerikai kisvárosban éli teljesen hétköznapi életét. Egy napon középiskolai hölgyismerőse, Becky keresi fel, hogy segítséget kérjen tőle. Ugyanis józan gondolkodású unokatestvére valamiért teljesen meg van győződve arról, hogy az apja már többé nem az apja – megszólalásig hasonlít rá, ám mégsem a régi önmaga. Nem sokkal később Miles ismerősei a pincében egy rejtélyes holttestre bukkannak, amely mintha nem egészen fejlődött volna ki. A bonyodalmak elkerülése végett ezt a tényt természetesen eltitkolják a rendőrség elől, csak orvos és pszichológus ismerősükkel osztják meg. Ám ettől kezdve nincs megállás: Mill Valley lakosai közül egyre többen és többen keresik fel az orvos, hogy családtagjaik megváltoztak…

Jack Finney regénye bizony még ennyi év távlatából is rá tudja hozni a cidrit a Kedves Olvasóra. Mert gondoljunk csak bele: mi jelenthet annál nagyobb kollektív paranoiát, minthogy közvetlen környezetünkben élő emberek valamilyen fura oknál fogva immáron nem saját maguk. Mikrotársadalmi szinten nem bízhatunk többé senkiben, ám a materialista tényekre alapozott rejtély kibogozásában alig jutunk előre… hacsak nem egy szó szerint légből kapott megoldással állunk elő, legyen az bármennyire hihetetlen is.

Míg a cselekmény kezdetben inkább a tudományos-fantasztikus rejtélyre és a városban zajló titokzatos események láncolatára fókuszál, addig az utolsó harmadban már a túlélésért folytatott harcé lesz a főszerep, a drámai felismerésé, miszerint mindenki ellenük van. Feszültségben tobzódó menekülésük pedig gyakorlatilag esélytelen próbálkozás, ám hőseink mégsem adják fel. Éppen ezért kissé csalódásként érintett a történet vége, ahogy – amilyen profánul, néhány mondatban tálalva – az emberiség végül győzelmet arat. Nyilván jóval kevésbé megalapozott, mint mondjuk H.G. Wells Világok harcának zárása, de még ezen negatívumával is egy igazán élvezetes és szórakoztató sci-fi horror klasszikus. Vagy a modern besorolás szerint botanikai thriller?

Lényeg, hogy Jack Finney ügyesen adja egy-egy tudományában jártas szereplő szájába a teóriákat, és különféle magyarázatokat, egyedül talán a mókamester Miles gyakori viccelődése lógott ki az amúgy főszereplőnk visszaemlékezéseit E/1-ben elmesélő cselekményből. Amely lehetne akár az akkori politikai viszonyok Kétszázhuszonhat oldalas terjedelmével nem egy túlságosan bő lére eresztett történet, viszont hamar magával tud ragadni, így pár nap alatt könnyen kiolvasható. Az pedig külön öröm a szemnek, hogy a Somogyi Gábor által fordított regény az ötvenes-hatvanas évek sci-fi horror mozik posztereire emlékeztető borítóval jelent meg.

A recenziós példányért köszönet az Azilumnak, akiktől ITT tudjátok megrendelni.

Értékelés: 9/10

eyescream