Against the Dark (2009) (Szemben a sötétséggel)
A horror műfaj nem ciki. Danny Boyle is tudta ezt, amikor megannyi, szélesebb közönségnek szánt filmje után zombis mókázásba kezdett. Idén pedig megkapta az Oscar díjat is. Hogy a közeljövőben…
A horror műfaj nem ciki. Danny Boyle is tudta ezt, amikor megannyi, szélesebb közönségnek szánt filmje után zombis mókázásba kezdett. Idén pedig megkapta az Oscar díjat is. Hogy a közeljövőben…
Nyílt terepen gyakorlatot tartó nindzsák karatéznak. Cüneyt Arkin a tengerparton sütteti a hasát egy szőke macával, romantika, miegymás, majd Cüneyt hosszas verekedése egy nindzsával egy lakótelep közelében. Egy nindzsa egy…
Az Ölüme son adimot úgy mutatta be nekem az egyik haverom, hogy ez a film a Vahsi kan 2, vagyis Cüneyt Arkin török Rambójának második része. És valóban, az Ölüme…
Mivel a Harvesterre felkerült Captain America cikk óta a mai napig kapok rajongói leveleket a hős kalandjainak folytatásáról szóló követelésekkel (ami persze kurvára nem igaz), ezért egy hasonlóan ékes szarkupacot…
Ha valaki feltenné nekem a kérdést, hogy melyik volt életem egyik legmeghatározóbb, és kedvenc filmélménye, a felsorolásból tuti nem hagynám ki az őrült Küldetést. Emlékszem, amikor először beiratkoztam az Atlantic…
Minden zseniális film esetében általános tendencia a folytatások lehetősége. Ez nem csak hálivúdban van így, hanem a kis hazánktól szintén oly távol eső Ázsiában is. Hiába, ott is pénzből élnek…
Ezúttal nem fogok elkezdeni Carpenterről áradozni, gondolom mindenki ismeri az urat, aki szereti szereti, aki meg nem, az dögöljön meg. A 13-as rendőrőrs Carpenter második komoly munkája, ez hozta meg…
Tíz éves voltam, amikor először találkoztam Batmannel (aki már azidőtájt is Batman volt, nem Denevérember). Akkor adták ki nálunk a Batman képregény első számát, amelyre nem véletlenül volt ráírva, hogy…
A második világháború tájékán az amerikaiak és a japánok kapcsolatát nem a bajtársi hűség és testvéri szeretet jellemezte. A japánok 1941-ben jól megpörlhárborozták az amerikaiakat, amiről a vezetők már előre…
A társadalmi és a politikai perverzió a képregényiparra is hatással van, volt és lesz. Ezért születhetett meg a második világégés idusán Joe Simon és Jack Kirby – Stan Lee alkotótársa…