The Borderlands ((The Final Prayer)) (2013)
Nyugi, nyugi, ez nem a 2024-es Borderlands film, amit mindenki a pokolba kíván. Tagadhatatlan azonban, hogy a címre amiatt figyeltem fel. Ráadásul egy kis költségvetésű, found footage horrorról van szó,…
Nyugi, nyugi, ez nem a 2024-es Borderlands film, amit mindenki a pokolba kíván. Tagadhatatlan azonban, hogy a címre amiatt figyeltem fel. Ráadásul egy kis költségvetésű, found footage horrorról van szó,…
Három esztendő várakozás után végre megérkezett Damian Mc Carthy második egészestés alkotása, az Oddity pedig az idei év egyik legjobb horrorfilmje. Az ír alkotó 2020-ban tette le névjegyét kedvenc műfajunkban,…
Amíg mindenki az augusztus végén világszerte bemutatott Alien: Romulus című reményteljes Fede Alvarez produkciót kritizálja szét pro és kontra, addig én csendesen egy másik, szintén 2024-ben készült (nem hivatalos) Alien-rövidfilmet…
Minden 1990-ben kezdődött, azzal, hogy James O’Barr kedvese halála felett érzett gyászát egy képregény megrajzolásával enyhítette. Az azóta már nálunk is kapható klasszikus műből idén 30 éve, 1994-ben készült filmadaptáció,…
Jól ismert tény, hogy az Alien filmek – hasonlóan a legtöbb sci fi és horror franchise-hoz – az ominózus A bolygó neve: Halál óta mind kritikusi, mind pedig rajongói oldalról…
Nem tartom magam vérmes Ti West rajongónak, az amerikai alkotó eddigi munkásságát inkább a stabil iparosmunka jelzővel illetném. Kétségtelen tény azonban, hogy a tavalyelőtti X & Pearl duóval élete formáját…
Minden esztendőben érkezik olyan alkotás, amelynek hírneve már hónapokkal előtte megelőzi a bemutatóját. A Longlegs illetékesei példaértékű marketing aktivitással tették 2024 egyik legjobban várt horrorfilmes premierjévé Osgood Perkins negyedik egészestés…
A Sundance Filmfesztivál Midnight szekciójának résztvevői minden évben kitüntetett figyelemre számíthatnak a horror műfaj kedvelőitől, a Cinegore is igyekszik szorosan nyomon követni az ott bemutatott alkotások utóéletét. Míg a hangos…
Habár nem a mostani időszak a horror műfajának legragyogóbb érája, abban szerkesztőségileg teljesen egyetértünk, hogy a Hang nélkül-franchise mindenképpen egy üde színfoltja az elmúlt évtized felhozatalának. Ennek alátámasztására elég csak…
A pápa ördögűzője című tavalyi horror után Russell Crowe ismét magára kapta a reverendát, hogy egy exorcizmus témájához illeszkedő újabb alkotással gyarapítsa a középszerű alkotásban egyébként sem szűkölködő palettát. Ám…
You must be logged in to post a comment.