Azilum különszám: Árnyak az időn túlról 3. (szerk. Somogyi Gábor)

Míg az első kötet az 1920 és 1960 közötti évekre koncentrált, a másodikban már az 1960 és 1980 között készült lovecraft-i iszonyattal foglalkozó műveket olvashatunk, az Azilum magazin különszámaként megjelent…

Sky Sharks (2020)

Bár már bőven akadtak előfutárok a Shock Waves (1977) vagy a Zombie Lake (1981) képében, igazából 2009 volt az az év, amikor a náci zombik a Dead Snow-nak köszönhetően egyszerre…

Szintén zenész?! – avagy – Énekesek, előadók és zenészek a horrorfilmekben

Fanatikus horror-rajongóként mindig mosolyt csal az arcomra, ha valamelyik ismert énekes vagy zenész tűnik fel egy-egy ilyen zsánerű produkcióban. Azt legtöbbször csak sejteni lehet, hogy csupán csak “véletlenül” keveredett oda…

2021 top 25 legjobban várt horrorfilm

2021 – Top 25 legjobban várt horrorfilm (és sorozat)

Az elmúlt esztendő sok mindennek nevezhető, de átlagosnak semmiképpen sem. Az életünk minden területére hatalmas bélyeget nyomó járvány természetesen a filmipart is erősen érintette, 2020 alapjaiban változtatta meg a következő…

The Mortuary Collection (2019)

Az év utolsó napjaiban végre egy olyan horror-antológiára sikerült bukkannom, amelyre már régóta vágytam – átlag felett szórakoztató és majdhogynem hibátlan gyűjteménye ez a különféle műfajú (szörnyes horror, egyetemi szatíra,…

Castle Freak (2020)

Tudvalevő, hogy 1995-ben már készült egy film Lovecraft A kívülálló című novellájának szabadon kezelt változatából, amelyet Stuart Gordon (Re-Animator, From Beyond, Dagon) rendezett, a főszerepben pedig a cseppet sem ismeretlen…

Serial Chillers XXXIX.: Hasfelmetsző Jack / From Hell (2001) (A pokolból)

A harmadik évadát záró Serial Chillers rovat 2020. utolsó megjelenésére nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint hogy minden idők legelső sorozatgyilkosának történetét tárja az olvasók elé. Hasfelmetsző Jack…

Deathcember (2019)

Különféle ünnepekhez kapcsolódó antológiákkal több ízben is találkozhattatok már a CineGore oldalán (Holidays, Tales of Halloween, All Hallow’s Eve 2), most pedig a 2015-ben készült A Christmas Horror Story mellé…

Joe Hill: NOS4A2, avagy tényleg akarjuk-e, hogy örökké Karácsony legyen?

Az azonos nevű sorozatadaptáció – melynek két évadáról mi is írtunk – alapjául szolgáló regény, Joe Hill NOS4A2-ja először 2013-ban került a boltok polcaira, mint Stephen King fiának harmadik regénye. Hozzánk először…

Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt 2.

Christopher Paolini bebizonyította, hogy egy fantasy író is tud jó és élvezetes sci-fit írni. A hosszú évekre eltűnt író az idei évben váratlanul bejelentette, hogy egy új, kifejezetten felnőtteknek szóló…

2020 Top 10 horror – Szerkesztőségi toplista

2020 gyatra év volt nagyon sokunk számára, és a pandémia hatással volt a filmiparra is – bemutatók maradtak el, forgatások álltak le a világjárvány miatt, így bizonyosan több évbe fog…

Host (2020)

A koronavírus járványra, mely a jelenkor egyik legnagyobb válsága, igencsak gyorsan lecsapott a horror zsánere. A bezártság, a magány, az, hogy a családtagjainkat és barátainkat jószerint csak online láthatjuk, kiváló…

His House (2020) (Kinek a háza?)

‘Az év horror filmje’ hangzott el valamelyik fórumon, ahol először hallottam a His House-ról. Rendben van, 2020-ban nincs túl magasan a léc, de azért egy ilyen vélemény csak felkelti a…

Interview with Uwe Boll, Part II – Politics and Postal

Our nearly two-hour interview with Dr. Uwe Boll has been broken down into three parts due to its length, at the end of which you can also expect a very…

Interview with Uwe Boll, Part I – Uwe Boll Returns!

Uwe Boll is back! CineGore interviewed one of the most original, most divisive directors. Our editors Zoo_Lee and Fixxerx had a two-hour informal conversation with Dr. Boll – thanks again…

The Haunting of Margam Castle (2020)

The Haunting of Margam CastleA film helyszínélül szolgáló Walesben, Port Talbot megyében található viktoriánus korabeli Margam Castle bizony nem csak kitaláció: a valóságban is létezik, sőt mi több frekventált kísértetjárásainak hála első számú turistacsalogató; ezenkívül pedig már néhány szellemvadászos dokumentumsorozatban szerepelt. Idén végre aztán egy másfél órás produkció keretében a rémfilm-kedvelő nézőközönség is részesei lehet az épület falai között észlelt paranormális jelenségeknek… (more…)


Jacob’s Ladder (1990) (Jákob lajtorjája)

Jacob's LadderA vietnami háborúról számos alkalommal forgattak már filmet. A Rambo például egy megkeseredett veterán kálváriáját mutatja be akció-köntösbe bújtatva, a Hair-ben pedig eléneklik és eltáncolják, hogy a hippi-kultúrának mi a véleménye a harcokról, a fegyverekről. Amit most hoztam a kedves olvasóknak, az merőben eltér a a fent említett, két legnépszerűbb alkotástól: nem hétköznapi forgatókönyv alapján vitték filmszalagra és nagyon sajátos hangulattal bír. Következzen az 1990-es Jacob’s Ladder, magyarul a Jákob lajtorjája. (more…)


Serial Chillers XXXVIII.: Raymond Fernandez és Martha Beck, a magányos szívek gyilkosai / Alléluia (2014) / Lonely Hearts (2006) (Gyilkos szerelem)

fernandez beckA Serial Chillers rovat ezúttal az 1940-es évek végére kalauzolja olvasóinkat egy olyan történet bemutatásával, ami mai szemmel nézve is szolgálhat tanulságokkal. „Nem vagyok átlagos gyilkos!” – állította Raymond Fernandez, letartóztatása napján a michigani rendőröknek. A karcsú, jól öltözött, kopaszodó férfi egy kis széken ülve számolt be nekik „kalandjairól”, melyeket a szex, a bűn és a gyilkosságok világában tett. Időről időre megtörölte gyöngyöző homlokát egy fehér zsebkendővel, amelyet társa, Martha Beck biztosított számára, míg tágra nyílt, csodálattal telt szemekkel nézte a férfit. Órákig tartott, míg mindent elmondott a történetről, amely felért egy a megtévesztés, csalás, és árulás labirintusában való bolyongással, ami vélhetően 17 nő halálát eredményezte. A sajtó a párosnak a „lonely hearts killers” nevet adta, amit fordíthatunk a magányos szívek gyilkosaiként, vagy társkeresős gyilkosokként. Perükre 1949 nyarán került sor Bronxban. A történet bizarr szexuális részletei óriási felháborodást keltettek, és az évtized egyik legnagyobb érdeklődését kiváltó ügyévé tették.

(more…)


Host (2020)

A koronavírus járványra, mely a jelenkor egyik legnagyobb válsága, igencsak gyorsan lecsapott a horror zsánere. A bezártság, a magány, az, hogy a családtagjainkat és barátainkat jószerint csak online láthatjuk, kiváló táptalaja kedvenc műfajunknak. Rob Savage filmje, a Host is ezt a tematikát járja körül, melyhez szinte adódott, hogy, a pár évvel ezelőtt megjelent Unfriended-hez hasonlóan, itt is egy online találkozón keresztül ismerhetjük meg néhány  fiatal hátborzongató történét. (more…)


African Kung Fu Nazis (2019)

Amennyiben a cím okozta első kisebb megrázkódtatásból feleszmélve van arra kapacitásunk, hogy egy kicsit elemezzük az abban szereplő kifejezéseket, könnyedén rájöhetünk, hogy itt bizony afrikaiak lesznek vagy legalábbis a fekete kontinensen élőkhöz lesz köze, akik több mint valószínű a világszerte ismert kínai harcművészetnek hódolnak, ráadásul valami furmányos módon a Harmadik Birodalom katonái. Itt már egészen biztosan minden jóérzésű filmszerető egyénnél beriaszt a trash-filmet jelző bazinagy piros sziréna, egy celluloid-hulladékokat imádó embernél viszont egyből beindul a nyálelválasztás. Én például mintegy mantra, újra és újra ízlelgetem az afrikai kung-fus nácik szégyentelen kombinációját, míg tűkön ülve el nem indítottam…

(more…)


Lilly Brooks: Az éjféli égbolt

A világvége örök téma, kiapadhatatlan forrása a mai szórakoztató iparnak, legyen az film, játék, vagy könyv. Láttunk mi már mindent: idegen inváziót, természeti katasztrófát, gyilkos robotokat, nukleáris háborút stb. De még is sosem lehet megunni az újra és újra megírt világégést és az azt követő történéseket. A vermonti születésű Lilly Brooks Dalton is beállt a világvége sztorit gyártók sorába, de ő még is kilóg közülük…

(more…)


Blood Alligator (2020)

Amerika mellett időről-időre Kína is próbálkozik – már ami az óriás-mutáns-állatos mozikat illeti. Náluk a CGI-rémségeket bemutató modern hangulatú produkció inkább amolyan romantikus szállal vagy éppen családi drámázással operáló, látványos(an szerethető) kaland-akció szekvenciáktól hemzsegő cselekménnyel bírnak, mintsem kőkemény trash-horror lenne. Ezért ezeket a produkciókat – mint például a most bemutatni kívánt krokis alkotást – még akár komplett családok is megtekinthetnék egy délelőtti matiné keretében (more…)


The Refrigerator (1991)

Nehéz gyermekkorom volt, de nyilván ez nem magyarázza meg a trash-filmek iránti érzett mérhetetlen ragaszkodásomat. Más indokot most hirtelen nem találtam, hogy miért nézek olyan alsó hangon is a (horror)nézőközönség kilencven százaléka által lesajnált, olcsó és mihaszna baromságokat, mint mondjuk ez a produkció, amelyben egy bús hűtőszekrény kezdi el legyilkolni a népet. Nyilván mikor máskor készülhetett volna e csodálatos remekmű, ha nem a kilencvenes években… (more…)


The Deep Ones (2020)

Rögtön év elején állva tapsolhattak a Lovecraft-fanok, ugyanis végre ránk szabadították a Nicholas Cage egészen korrekt alakításával bíró Colour Out of Space című mozis adaptációt, mely szerény véleményem szerint már kellett a világnak, hogy kissé helyreállítsa kozmicista írónk filmes feldolgozásokat érintő megbicsaklott renoméját. Aztán a nyáron a BLM-láz közepén robbant be a (majdnem témába illő) HBO-sorozat, a Lovecraft földjén, mely sajnos csak a nyomokban tartalmazott némi transzcendentális misztikumot, halvány utalások formájában. Most ősszel pedig ez a mélységlakókról szóló misztikus mozi bukkant fel, szinte a semmiből. (more…)


Andrzej Sapkowski: Vaják

A Netflix adaptációjának köszönhetően a világ újra Witcher– (vagyis szép magyar fordításban Vaják-) lázban ég. Egyaránt bevonzott a sorozat bűvkörébe öreg fantasy-fogyasztókat, akik újra levették a polcról a könyveket és leporolták azokat, és ifjú rajongókat is szerzett magának, akik Henry Cavill alakításában varázsolódtak el Ríviai Geralt kalandjaitól. Hiába, hogy a CD Projekt Red készítette videójáték már több éves, fellángoltak az eladási számok, és sokunk örömére a GABO kiadó magyar nyelven is újra elérhetővé tette a könyveket a boltok polcain. Lássuk hát őket sorban!

(more…)