Anno, pöttöm alsó tagozatosként osztálytársaim tízórai szünetekben, suli utáni napköziben, és egyéb szabadidős tevékenységeik alatt egymást rémisztgették, hogy ’na, fogadjuk nem mersz odaállni a tükör elé éjfélkor, és kimondani ötször, hogy Kampókéz’. Persze senki nem merte, mert mindenki totál be volt kakilva (többet között én is rendesen elbarnítottam fecskémet). Ők ugyanis már akkor látták a filmet, persze felmenőik tudta nélkül, így tudták milyen rémület vár rájuk… (more…)