The ABCs of Death (2012)

Napjainkban mintha kicsit kevésbé éreztetné a jelenlétét az antológia, mint potenciális lehetőség arra nézve, hogy minél több horrorsztorit be lehessen mutatni a nagyérdeműnek. Ennek ellenére a mostani cikk alanya nem csupán próbált ez ellen tenni, hanem egy óriási levegőt véve 26 – jobbára híres-hírhedt – rendezővel indult neki a forgatásoknak úgy, hogy egyikük sem tudott semmi konkrétumot a másik terveiről. Igazán ambiciózus törekvés egy ekkora projekt, ahol egyik film hossza sem haladta meg az öt percet, de vajon képesek voltak-e az alkotók egy szórakoztató filmet összehozni?

A válasz cseppet sem egyszerű. 26 filmecske, az angol ABC 26 betűjét jelöli, s míg semmiféle egyéb kapocs nincsen a szegmensek között, ez valahol az állandó megújulást is sejteti a nézővel. Sajnos azonban, a zseniálistól a nagyon bénáig a paletta végtelenül színes, ugyanis az alkotói szabadságba nem szóltak bele a producerek. Számomra ez egy nagyon szimpatikus lépés, és így eshetett meg, hogy totálisan kiszámíthatatlan a témák köre, az egyetlen biztos pont a halál.

Volt, aki nagyon komolyan közelítette meg a témát és  az idő rövidsége ellenére próbált kis társadalmi kritikát is megjeleníteni, mint Simon Rumley, Xavier Gens vagy éppen Kaare Andrews műve, de volt, aki inkább izgalmasan nyúlt a témákhoz, mint Bruno Forzani és Hélène Cattet, illetve a végletekig fokozott megdöbbenés eszközével is éltek páran, mint Timo Tjahjanto, Jason Eisener vagy Yoshihiro Nishimura. Ezen felül pedig az apokalipszistől a múlt és a jövő bemutatásán keresztül a nemek közti kapcsolat, mint központi téma is előbukkant, de a szörnyek és az abszolút “ez meg mi az isten” kategória sem maradhatott ki.

Nagyon nehéz összességében ítéletet mondani felette, ugyanis vegyes a felhozatal, ki okosabban, ki kicsit egyoldalúan oldotta meg a rá bízott feladatokat, de annyi bizonyos, hogy aki szeretne mindössze két óra alatt teljes betekintést nyerni a horror világába, az bátran kezdheti ezzel a filmmel, mert a legtöbb témát lefedi, amiről valaha is szólt ez a műfaj, emiatt pedig kicsit engedékenyebb voltam az értékelésnél. Ameddig pedig a lehetőségekhez mérten akad legalább néhány kifogástalan darab ennyi próbálkozás között, addig érdemes lenne tovább próbálkozni az antológiákkal.

Értékelés: 6/10

Plendil

Be the first to comment on "The ABCs of Death (2012)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.