Shirley Jackson: Hill House szelleme (1959) (The Haunting of Hill House)
Szépen alakul a hazai kiadók kínálata horror terén, amit remekül szemléltet, hogy 2018 végén az egyik legnagyobb klasszikus, Shirley Jackson műfajreformáló kísértettörténete, a Hill House szelleme is eljutott végre magyar polcokra, Mike Flanagen nagysikerű Netflix-adaptációja apropóján. Ideje, hogy ezzel mi is pótoljuk lemaradásunkat ilyen téren, és a magyar kiadás értékelése mellett megállapítsuk, mennyire öregedett jól Jackson klasszikusa. (more…)
Joe Hill eredetileg Joseph Hillstrom King néven látta meg a napvilágot, Stephen Edwin King és Tabitha Jane-Frances Spruce első fiúgyermekeként. Nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön, az írásnak ő sem tud ellenállni: a 20th Century Ghosts névre keresztelt korai novella gyűjteménye több szakmai díjat is bezsebelt (Bram Stoker-, illetve British Fantasy Award). Két évvel később pedig elkészült élete első regényével – híres rocksztárnak a netről rendelt kísértettel gyűlik meg a baja -, melyet a GABO Kiadó jóvoltából már magyarul is olvashattok! 
Közhelynek hangozhat talán, azonban az elmúlt néhány évtized tudományos és informatikai forradalma örökre megváltoztatta a világot és a társadalmat, melyben élünk. Napjainkban az internetnek hála szinte egy pillanat alatt megszerezhetünk bármilyen információt és a közösségi médiának köszönhetően bármikor kapcsolatba kerülhetünk a tőlünk messze lakó, rég nem látott ismerősökkel, ráadásul percről percre lekövethetjük életük minden lépését. Szinte törvényszerű volt, hogy erre, az életünket gyökeresen megváltoztató jelenségre hamar lecsapott a filmművészet, ezen belül pedig a horror műfaja, mindezt pedig hogy másképp lehetne életszerűbben tálalni, mint a napjainkban oly népszerű found footage eszközeivel. Ezzel az újítással próbálkozott tehát 2014-ben Levan Gabriadze és csapata, mellyel egyből beírták magukat a horrortörténelembe. 
A szellemházas horror tipikusan az egyik olyan zsáner, amiben szinte lehetetlen újat mondani; ezért bocsánatos bűn, ha egy film nem is akar. Freud az 1900-as Álomfejtés című munkájában lefektette, hogy a ház egy olyan antropomorf jelkép, ami az embert szimbolizálja, az állapota a psziché állapotát tükrözi, a lakói az álmodó életében fontos emberek vagy elvek — innentől kezdve minden valamirevaló horroralkotó elkészítette a saját megközelítését a témáról, ahol a szellemek minden esetben átvitt értelemben kísértik a főszereplőt. 
A csodálatos magyar fordítások néha sikeresen megviccelik hazánk filmkedvelőit. A hozzáértő személyek sokszor olyan címeket adnak áldozataiknak, amik köszönőviszonyban sincsenek az eredetivel. Így történhetett meg, hogy Az átok címen két, egymástól teljesen eltérő film is található Magyarországon. A név hallatán valószínűleg sokan a híres japán horrorra, illetve annak amerikai feldolgozására asszociálnak, ám létezik ugyan ezen a néven egy másik kevésbé ismert alkotás is, mely valójában egy 1963-as rémtörténet feldolgozása. No, és mit is tud ez a film? Ezt alant találhatjátok.
Egy fecske nem csinál nyarat. Mind jól ismerjük ezt a népi szólás-mondást. De vajon a megállapítás reciproka is igaz? Képes egyetlen tényező annyira lerontani egy amúgy egész pofásan összerakott alkotást, hogy az már-már a nézhetetlenség határát súrolja? Amikor a Dark Signal című filmmel összeakadtam, egy-két pillanatig azt hittem, hogy ez nem más, mint a néhány évvel korábban látott és túl mély benyomást maga után nem hagyó – mint később kiderült csupán – 
Viharbanszületett Daenerys Targaryen, első ezen a néven, az Elsők, az Andalok és a Rhoyniak királynője és a birodalom védelmezője, sárkányok anyja, azaz Emilia Clarke több hasonszőrű színésztársához hasonlóan bőszen készülődik a Game of Thrones utáni világra. A rendhagyó fantasy-sorozat valószínűleg még az alkotókat is meglepő népszerűsége természetszerűleg magával vonta a fő karaktereket játszó színészek köré szerveződő méretes rajongótáborokat. Nincs ez másként Emilia Clarke esetében sem – hogy jogosan vagy jogtalanul, ez ízlés kérdése -, és mint karrierjét tudatosan építő színésznőnek, már-már kötelessége, hogy tehetségét máshol is kamatoztassa. Helyesebben szólva igyekezzen elkerülni a népszerű sorozatokban ismertté váló színészeket sújtó átkot, nevezetesen, hogy képtelenek kitörni a népszerűséget meghozó karakter skatulyájából. A Voice from the Stone egy gótikus hangulatú, horror elemekkel operáló, kísértet-sztoriba oltott drámát ígért, tehát látszólag minden adottnak látszott ahhoz, hogy a Sárkánykirálynőből Emilia Clarke váljék. 
A világirodalom egyik leghíresebb kísértethistóriáját, Charles Dickens világhírű karácsonyi történetét, a Christmas Carolt mind a mai napig előveszik és feldolgozzák, gondoljunk csak a pár évvel ezelőtt megjelent animációs filmre, illetve a népszerű Ki vagy doki? vagy Simpson család sorozatokban megjelent változataira, nem beszélve a számtalan élő szereplős adaptációról sem. Az egyik legzseniálisabb feldolgozása a remekműnek véleményem szerint az 1984-ben megjelent Tv film, melyet Clive Donner rendezett. 
Ha valaki igazi gótikus stílusú horrorfilmre vágyik, akkor próbáljon szerencsét ezzel a lengyel művel, amire bukkantam. Az In an Old Manor House visszarepít minket a romantikus és groteszk kísértethistóriák világába, mégis úgy érzetem magam, mintha Anne Rice egyik alkotását keresztezték volna Woody Allen munkásságával, amiből egy kicsit képtelen történet született. Hogy ez jó vagy inkább rossz, kivételesen rátok bízom, hogy eldöntsétek.