Rasen (1998) (A spirál)

Meglehetősen nehezemre esik megtalálnom a megfelelő szavakat. Tudtam, hogy A körnek vannak folytatásai. Tudtam arról is, hogy az első folytatását, a Rasent az alapul szolgáló regényből készítették, ellenben olyan szinten nem nyerte el a rajongók tetszését, hogy később kánonon kívülinek titulálták, és elkészítették helyette a sokkal sikeresebb és ismertebb Ringu 2-t. Nem tudtam, mire számítsak, a legrosszabb, amire gondoltam, hogy a regény írója nem tudott továbblépni az első részben már lefektetett alapokon, és így a folytatás repetitív, klisés, kiszámítható lett. Azonban arra, amit ez a másfél óra nyújtott, végül semmi sem készíthetett fel. Ha a Ringu volt a tökéletes példa egy kifogástalan, minden tekintetben remek japán horrorra, akkor a Rasen a tökéletes ellenpélda, talán a legrosszabb “film”, amit a szigetország kitermelt magából.

Néhány órával az első rész befejezése után járunk. Reiko és a Yoichi elvileg életben maradtak, ellenben Ryuji megmagyarázhatatlan okokból mégis elhalálozott, hiába hitték, hogy sikerült megtörniük Sadako, és az általa teremtett pokoli videokazetta átkát. A boncolását régi barátja, Mitsuo Ando végzi, aki egy rejtélyes üzenetet talál a férfi gyomrában. Takayama barátnője, a Sadakohoz hasonlóan természetfeletti erőkkel megáldott Mai Takano segít neki megérteni a Takayama halálához vezető körülményeket, együtt megfejtik az üzenetet, majd Ando szert tesz a kazetta utolsó létező példányára is. Az üzenet (“ajándék”) alapján úgy hiszi, a kazettával Takayama segíteni akart neki, hogy végrehajthassa a régóta tervezett öngyilkosságot, amire családja elvesztése óta készült, azonban az ő esetében a hatás másnak bizonyul. A videó lejátszása után Sadako azonnal megjelenik előtte, viszont nem öli meg, csak játszadozni kezd vele. Ezzel egy időben a rejtélyes elhalálozások folytatódnak, de ezúttal már függetlenül a kazettától. Ando tanácstalanul áll a rejtély előtt – mi lehetett Takayama eredeti szándéka az üzenettel és a szalaggal, hogyan lehetséges megtörni Sadako átkát, milyen módon terjedhet tovább az átok, ha egyszer a videó megsemmisült?

Függőben hagyhatnám itt a történetet, hogy rávegyelek titeket a film megtekintésére, de sajnos legalább röviden muszáj összegeznem a maradékot. Egyrészt ugyanis nem szeretném, hogy ezt a filmet valaha bármilyen értelmes lénynek végig kelljen szenvednie, másrészt ahhoz, hogy miért is olyan rossz a Rasen, szükséges megmagyaráznom a végkifejlettet. Szóval, figyelem, spoilerveszély, következzen a hatalmas válasz a kérdésekre: Sadako tulajdonképpen egy vírust teremtett, ami audiovizuális formátumban képes terjedni, így például filmen és könyvben is, a tartalom megtekintésével legenerálja magát az áldozat testében, folyamatosan mutálódik, a gyógyulásra pedig csak egyetlen mód van: segíteni kell Sadakonak a feltámadásban és/vagy a bosszúja kitöltésében.

Nos, érdekes elgondolás. Meggyőződésem, hogy az ilyen vírusok létezhetnek, ugyanis a Rasen megtekintése közben vélhetően olyan vírus generálódott a testemben, ami az agysejtjeim jelentős hányadát egyetlen brutális, mindent elsöprő rohammal megsemmisítette. A film lassú, iszonyat vontatott, semmilyen, az előző részre jellemző alapfeszültséget nem volt képes fenntartani, a történet egyre átláthatatlanabb, megmagyarázhatatlanabb és ostobább lett minden egyes pillanattal. Nagyon remélem, hogy ez pontatlan regényadaptáció volt, mert ha mégsem, akkor nem tudom mi járhatott, milyen káros anyagok keringhettek a szerző fejében, amikor ezt papírra vetette. Hiába indulnak be a dolgok a film vége felé, a színvonal csak még tovább süllyed, semmiféle ijesztő elemmel nem szolgál a történet, a “legjobb” pillanatokban is úgy éreztem, el fogok aludni az unalomtól. A színészi játék pedig nagyszerű (főleg az Andot alakító remekel nagyon), összességében nem lenne rossz a rendezői munka sem, de ez a sztorinak csúfolt undorító, széteső és gyalázatos rettenet a földig amortizál mindent, amit ebből a folytatásból ki lehetett volna hozni. A cikk írásának pillanatában is vacillálok, érdemes-e tovább foglalkozni ezzel a sorozattal. Egy csekély részem még kíváncsi a továbbiakra, de a Rasent soha, a legrosszabb ellenségemnek sem ajánlanám.

értékelés: 2/10 (+1 pont a színészi játék miatt)

Zoo_Lee

Be the first to comment on "Rasen (1998) (A spirál)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.