Corona Zombies (2020)
A globális vírushelyzetet meglovagolva az olcsó és rettentően gagyi produkciókat gyártó, videós szórakoztatásban érdekelt Full Moon stúdió szinte rekordidő alatt készítette el ezt a förmedvényt. Mint az előre sejthető volt,…
A globális vírushelyzetet meglovagolva az olcsó és rettentően gagyi produkciókat gyártó, videós szórakoztatásban érdekelt Full Moon stúdió szinte rekordidő alatt készítette el ezt a förmedvényt. Mint az előre sejthető volt,…
Hogy nézne ki a világ egy, az emberiséget majdnem kipusztító járvány után? Vajon képesek lennénk minden nézeteltérésünket félredobva összefogni ellenségeinkkel? Vajon a civilizációnk fel tudna-e állni egy olyan csapás után,…
Már az első – finoman szólva is meglehetősen felejthetőre sikerült – adaptáció után a kanadai Michael Hamilton-Wright magára vállalta, hogy elkészíti (megírja és megrendezi) a direkt videós folytatás egy erősen…
Hatalmas köszönet a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál szervezőinek, amiért ebben az évben is megörvendeztették a különleges filmek szerelmeseit, ráadásul ezúttal is szívesen látták a Cinegore szerkesztőségét. Ahogy az utóbbi években…
Herman Yau az 1993-as Untold Story gyomorforgató brutalitása után 1996-ban tért vissza a hírhedt Category III világába. (a hongkongi filmgyártásban három kategóriába sorolják a filmeket, a hármas a „Csak 18…
Úgy érzem, már régóta adós vagyok ezzel a kritikával, de valahogy mindig volt fontosabb dolgom az elmúlt hónapokban. Hol találtam valami érdekesebbet, vagy pusztán semmi ráfordítható időm nem akadt azon…
Gondoltam naivan magamban, teszek egy próbát ezzel az izgalmas című crossoverrel, pedig már a plakát alapján sem számítottam egy közepesen szarnál jobbra, de mint tudjuk, a kíváncsiság mindig felülkerekedik a…
Úgy hiszem ez a film indította el Guillermo del Toro dark fantasy centrikus munkásságát a nagyobb nyilvánosság (és az ígéretesebb hollywoodi projektek) felé, hiszen ha nem is lett hatalmas kasszasiker…
Némely produkció ugyan zárójelben, de megpróbálkozott már bezombult állatok szerepeltetésével, legutóbb talán éppen a Rise of the Animals c. iszonyatosan aljas mozi épült fel a halott állatsereglet koncepciójára, de persze…
Van abban valami bátorság, ha valaki csak random kiválaszt egy filmet, vet egy pillantást a poszterére, majd mivel horrort van kedve nézni, a tartalom elolvasása nélkül, minden háttérinformációtól megóvva magát,…
You must be logged in to post a comment.