DeadHeads (2011) (Haláli arcok)
Agyaljunk egy percre: te mit csinálnál, ha arra eszmélsz, hogy zombi lettél?! Aki lusta gondolkodni, annak elmondanám, hogy hasonló koncepciót már a The Revenant (Hé haver, hol a hullád) címűben…
Egy pennsylvaniai bányászváros (Mélymoraj) erdeiben különös antropomorf lények bukkannak fel. Az ügyben rejtélyes emlékezetvesztésük okán személyesen is érintett meleg barátnők nyomozni kezdenek, hogy aztán olyan titokra leljenek a település múltját…
A 2020-as években debütáló, Bram Stoker-díjra is jelölt fiatal szerző írt már boszorkányokról, vámpírokról és kísértetházakról, elsőként magyar nyelven megjelent műve pedig egy vallásos közösségben nevelkedett, majd onnan megszökött fiatal…
Dulai Péter a hazai bűnügyi és kriminalisztikai irodalom és újságírás egyik legfontosabb kortárs alkotója. Levéltári kutatásokon alapuló munkája mindeddig a számtalan újságcikk mellett három könyvben jelent meg: a Gyilkosság a…
Az animátorként dolgozó Straubinger Gréta (Még emlékszem, Kék Pelikán, Csongor és Tünde) alkotása korábban már megjelent angolul, méghozzá a képregényekre és regényekre specializálódott Tapas nevű közösségi platformon. Most pedig a…
A Netflix négy esztendővel ezelőtt a koronavírus árnyékában belekezdett R. L. Stine (Libabőr-könyvek) Fear Street sorozatának feldolgozásába, és A félelem utcája-trilógia (1994, 1978, 1666) egy átlagos tini-slasherhez képest meglepően jó…
Hiába, hogy Jack Ketchum Dead River sorozatának első része, az Off Season immár több, mint 40 évvel ezelőtt került először nyomtatásba, és a második rész, az Offspring címet viselő regény…
A nemzetközi szereplőgárdával készülő, angol nyelvű arthouse horror író-rendezője, a Full Screen Stúdiót alapító Lóránt Demeter filmjét leginkább a The Babadook és a Jákob Lajtorjája keverékeként tudná leírni, egy kis Lovecraft-tel nyakon öntve. A…
C. J. Cooke vagyis Carolyn Jess-Cooke Észak-Írországból származó, jelenleg Skóciában élő, negyvenes éveit taposó írónő nemzetközi porondon már nagy sikereket ért el 16 regénye által – és már kijelenthetjük, hogy…
Immáron negyedik évadjához érkezett Tim Miller és David Fincher ötletgazdák 2019-ben indult, Netflix-es antológiája. A különféle animációs technológiákkal megvalósított tudományos-fantasztikus kisfilmeket felsorakoztató gyűjtemény még tartja magát az eredeti recepthez, azonban…
A Végső állomás franchise története negyed évszázaddal ezelőtt indult, és a tizenegy év alatt ledarált öt alkotás mindegyike anyagi sikerrel zárult. Ráadásul a horror-rajongók is a szívükbe zárták a sorozatot…
A szinte már hagyományosnak mondható filmes toplistánk mellett az előző évek gyakorlatához hasonlóan szerkesztőségünk könyvmolyabbik része ezúttal is összegyűjtötte, hogy szerintük melyek voltak 2024 legklasszabb, legszórakoztatóbb vagy éppen legkiemelkedőbb horror…
Néhány esztendő után 2024 volt az első év, amikor nagyobb traumától mentes maradt a filmipar, de ennek ellenére sem sikerült visszatalálni a nézők kegyeihez. Világméretű pandémia, és sztrájk hiányában kénytelenek…
horror 2012-05-09
Agyaljunk egy percre: te mit csinálnál, ha arra eszmélsz, hogy zombi lettél?! Aki lusta gondolkodni, annak elmondanám, hogy hasonló koncepciót már a The Revenant (Hé haver, hol a hullád) címűben…